A bölcsész is vállalkozást tanul

A képen látható diákok bölcsészek. Magyarul legalábbis így mondanánk. Chinese Studies a diplomájuk neve, nagyjából megfelel az otthoni magyar szaknak, leszámítva néhány apró részletet, amiről ez a bejegyzés szól. 

Büfé-ruhatár szak, emlékszem otthon a bölcsészeket és a szociális szakokat is így gúnyolták az én időmben. Tarisznyás bölcsészlány. Ez talán a 70-es évekből jöhetett, álmodozó, hippi diákokra utalva, akik meseszép ideológiák és eszmék között lebegve tengették mindennapjaikat. 

Amikor többet mozogtam külföldön, főleg Kelet-Európában és Közép-Ázsiában, vagy amikor Örményországban dolgoztam, akkor észrevettem, hogy ez a jelenség nagyon hasonló módon jelen van a térség országaiban. Érdekes módon a posztszovjet térségben a filolog – nagyjából a nyelvészet, az irodalom és a nyelvi képzés határán elhelyezkedő szak – kapcsolódott hasonló életpályákhoz.

Én a szociális képzéseket ismerem jobban belülről, és be kell valljam, ezekben nagyon egyértelműen tetten érhető valami ebből sokszor maró gúnnyal előadott megjegyzésekből. Tény, hogy amikor én a 90-es évek elején egyetemre jártam matematikából, később pedig az arra épülő kutatásmódszertanból szigorlatozni kellett. Szóró tárgy volt szociális szakokon a jog, és hasonlóan kemény volt a közgazdaságtan (mikro-, makroökonómia). De már az én 6 éves pályafutásom alatt (egy évet halasztottam), már a képzések megjelenésének legelején ezek a tárgyak egytől egyig kikoptak. Mindig egy lépéssel lett könnyebb, egyszerűbb: nem kell függvényeket deriválni, valószínűség-számítást csinálni egy szociális munkásnak. Nem jogászok leszünk, fölösleges bebiflázni melyik közigazgatási szint dönt első, másod és harmadfokon. 

Nekem ez már akkor sem tetszett. A csoporttársaim, szociálpolitika mesterképzés szakon megmosolyogtak, hogy én mindig a zöld újságot olvastam (Napi Gazdaság) és a tőzsdén részvényeket vettem. Még arra is vettem a fáradtságot, mert nekünk nem tanították, hogy elmentem a közgázra, meghívtam egy ismerősöm közgázos ismerősét pár sörre és arra kértem magyarázza el nekem a tőzsde és a részvények működését. Én mielőtt befektetési számlát nyitottam, besétáltam az Inter-Európa Bank Szabadság téri fiókjába és voltak olyan kedvesek, hogy egy bróker elmagyarázta nekem hogyan működik az egész. A Bokros-csomag magasságában jártunk, amikor emlékszem egy szociálpolitikai szemináriumon én frusztáltan jegyeztem meg a csoportban, hogy 

- Nekem nem elég az, hogy mi vagyunk az a szakma, aminek abban merül ki a szaktudása, hogy "na de mi lesz a szegényekkel??" !

A szemináriumvezető tanárom azt válaszolta, hogy neki pedig ez elég. Ez a mi legfőbb dolgunk. Nem válaszoltam, de magamban azt gondoltam, ehhez nem kell egyetem. És mára már tényleg képzés se kell, emberi jogi (advocacy) tanfolyamokon bárki kiképezheti magát egy olyan papagájjá, ami minden helyzetben elkántálja ugyanazt a hat betétmondatot. 

Akkoriban zenéltem. Gitároztam egy zenekarban és a másik gitáros egy mérnök fiú volt. Két éve végzett, már dolgozott és amikor párszor megfordultam az albérletében akkor elképedve láttam, hogy a számítógépén (mert neki volt számítógépe, nekem akkor még az se volt), egyiptomi vízierőműveknek tervezett turbinalapátokat. Mivel középiskolában autószerelőnek tanultam, és nekünk is kellett kezdetleges műszaki rajzokat csinálni, nem voltam teljesen hülye a rajzokhoz és elámulva hallgattam mennyi tudás, szakértelem, matematika és fizika van azokban a rajzokban. 

Én bevallom elszégyelltem magam akkor. Hogy nálunk levették a matek szigorlatot, miközben a szociális szakma szerves része a nyugdíjrendszer. Mutass nekem egy végzett szociális munkást vagy szociálpolitikust, aki tudja hogyan számolják ki a nyugdíjat, és kapaszkodj meg: egyetemet végzett emberként létre tudna hozni egy új nyugdíjrendszert. 

Mert az én zenész barátom képes volt megtervezni és leszállítani az egyiptomiaknak azokat a turbinalapátokat.

Szingapúrban élve és tanítva azt látom magam körül, hogy az ún. humán szakoknak semmiféle elemelkedett, ha úgy tetszik bölcsész jellege nincs. Az oktatási rendszer, nem is tudom hogy fogalmazzak....egydimenziós. 

Employability - (munkaerőpiaci) alkalmazhatóság

Ez talán a béna fordítás rá. A képen, amit a bejegyzéshez csatoltam kínai (nyelv) szakos diákok egy féléven keresztül egy saját vállalkozást építenek. Most másodévesek. Az előző évben ketten közülük hozzám jártak az Innovation Made Possible kurzusra, ahol egy általuk választott problémára kellett egy adott terméket, szolgáltatást, ötletet kitalálni. Akkor még az egész fantázia volt, legyártottak ugyan egy prototípust, de azt egy nagy kiállítás keretében egymásnak és a tanáraiknak mutatták meg. Kicsi társasjáték pénzekkel köröztünk a standok körül és aki a legtöbb befektetést gyűjtötte össze az nyert.

Másodévben ehhez képest igazi üzletet kell csinálni, igazi termékkel, igazi marketinggel és igazi vevőkkel. Bölcsészeknek. Tettetve a hülyét, kérdeztem a kurzust vezető kolléganőt, hogy mi köze ennek a vállalkozási tárgynak a kínai nyelvhez? 

Azt mondja rengeteg kínai jön Szingapúrba üzletet csinálni, vállalkozást nyitni, és rengeteg szingapúri próbál szerencsét Kínában. Nagyon sok szingapúri már inkább csak angolul beszél, főleg írni nem tudnak, de beszélni is inkább a nagyszüleik déli dialektusait beszélik nem a mandarint, ami az irodalom és az üzlet nyelve. 

Nagyon szépen megtanítják a diákokat kínaiul. A képzésnek abszolút része a kulturális örökség átadása is, egy soknemzetiségű közegben. A második képen ugyanilyen kínai szakos diákokat látunk, ugyanaznap, alig 100 méterre az előző kép helyétől, hogy egy Racial Harmony című rendezvényen kínai kalligráfiára tanítják maláj évfolyamtársaikat. 

A nyelvnek egyszerre van kulturális, identitásbéli és gyakorlati funkciója. Itt elképzelhetetlen hogy szabad bölcselet, általános műveltség, vagy hasonló kifejezések mögé rejtve indítsanak és tartsanak fenn (el) egy képzést. Az iskolánkban végzett diákok nagyrésze egyetemen tanul tovább, pár évvel a diplomaszerzés után pedig döntő többségük elhelyezkedik a munkaerőpiacon. A rendezvényen (ami a tárgy vizsgavására volt) hét mikrovállalkozási ötlet közül kettő úgy döntött, hogy tanulmányaik mellett fenntartják a létrehozott kis üzletüket is. 

A szingapúri kínai szakos diák nem kevésbé bölcsész attól, hogy vállalkozást épít. Ugyanúgy megtanulja a nyelvet, az irodalmat, a kalligráfiát és a kulturális örökséget. Csakhogy mire végez, nemcsak beszélni tud minderről, hanem kezdeni is tud vele valamit. Talán nem az a baj a büfé-ruhatár szakokkal, hogy nincs szükség bölcsészekre. Hanem az, hogy túl sokáig beértük azzal, ha egy képzés műveltséget és helyes értékeket ígért, anélkül, hogy számon kértük volna rajta az alkalmazhatóságot.