"Fake it 'til you make it"

 Nem is tudom, hogy lehetne jól lefordítani ezt a címbéli mondatot magyarra. "Addig hazudj míg igaz nem lesz?" Nem pontos, mert ez inkább a Fidesz kommunikációs stílusára hajaz, miszerint ha valamit elég sokszor, elég töményen sulykolnak, az beleég az emberek fejébe, igazzá válik. Ez sajnos működik. Jürgen Habermas kommunikációs elméletében is felhívja a figyelmet arra, hogy azért érdemes például érdekvédelmi szervezeteknek irreálisan nagy követelésekkel előállniuk, mert akkor valahol középen fognak találkozni és az a közép annál magasabban lesz minél magasabb az eredeti követelés. Ez pontosan így működik egy piaci (kofa) alkudozásánál is. A hazugság, tekintet nélkül arra, hogy igaz vagy sem, bekerül a kommunikáció terébe, felkerül a térképre, nem lehet nem figyelembe venni, reagálni kell rá és már ettől közelebb kerül az igazsághoz mintha ki sem mondták volna.

Vegyük észre ennek a pszichológiáját. A hazugság cáfolata már önmagában életben tartja a hazugságot, mert a szájára veszi az ember. És az most mindegy, hogy azért, mert cáfolja. Beszélünk róla. Mintha valaki neked rontana: 

"Hány késszúrással ölte meg az anyját???!!!"

"Nem öltem meg az anyámat. Mit képzel?"

Teljesen mindegy, hogy fel vagy háborodva, teljesen mindegy, hogy tagadod, cáfolod az állítást, a tény az, hogy az anyád megöléséről beszélsz. Ami hazugság. 

Pontosan az ilyen kommunikációs technikák miatt gondolom azt, hogy nagyon igaz a hasonlat, miszerint mindössze egy csepp vizelet egy egész hordó kristálytiszta vizet képes szennyvízzé változtatni. Miközben egy csepp tiszta víz egy hordó húgyban semmilyen változást nem hoz. Így állunk az ördöggel...

De a címben szereplő mondat nem erre utal. Itt inkább arról van szó, hogy ha még nem vagy valami, vagy valaki, tettesd azt, csinálj úgy mintha az lennél, mintha már ott lennél és majd belenősz a ruhába. 

Amiről írni akarok az az, hogy ez a jelenség (a tettetés) csak akkor válik bűnös dologgá, ha lebukik az ember. Addig bátorítva van. 

Mert mi a különbség egy nagyszabású vízió, egy progresszív terv, elképzelés, egy jövőkép, a magunkra vonatkoztatott misszó és annak kinyilatkoztatása és a tettetés között? Semmi. Mert egyik sem igaz, addig míg oda nem érünk. 

Előszeretettel olvasom, nézem azokat a történeteket a közelmúltból, amikor ezek az egyre fiatalabb, feltörekvő új generációs vállalkozók megégetik magukat. Kiderül, hogy kamu az egész, hogy eleve hazugság volt, hogy az egész felépítmény egy nagy színház és a fundamentumok nincsenek rendben. 

Szerintem pedig a játékszabályokkal van a gond, az elvárásokkal, és a légkörrel, legendákkal, ami (főleg az amerikai) techvállalatok körül keletkezett. 

Kikről beszélek? A legújabb talán Charlie Javice a Frank alapítója, aki 175 millió dollárért adta el a cégét a JP Morgan banknak úgy, hogy 4 millió hamis felhasználót generált az egyetemi diákok támogatását egyszerűbbé tevő platformjára.  

Ő mondja azt a neve alá belinkelt cikkben, hogy az idősebbek nem értik, hogy ez a játék így működik: Fake it 'til you make it. 

Milyen szavak és kifejezések lengik körül ezt a szemléletet?

Overly optimistic - ami, amíg nem a börtönből adott interjúban hangzik el, úgy hangzik mint egy vízionárus minden akadályt áttörő, energiabombája. 

Yes Man - csak az igen az elfogadható válasz. - Yesman ellentéte a Naysayer, a minden mondatukat nemmel, vagy valami más negatív energiával kezdő emberek. Akik elmondják neked, hogy mit miért nem csinálnak, vagy kéne csinálni, de ott véget ér a mondókájuk ahol a cselekvés kezdődne. 

Charlie Javice úgy interpretálja a saját csalását, hogy kétségtelen, hogy olykor - ennek a fent említett overly optimistic mentalitásnak köszönhetően - színesebben írta le a valóságot. 

Hisz a stand up előadók is felütik a történeteiket, hogy üssön. 

Make this world to be a better place. - a startup szférában ez ugyanolyan közhelyszerű (és hazug) mondat, mint a szépségkirálynők világbékéi. Dubaj lesz abból inkább....

Már a torkomon nyúlok le, amikor ezeket a mondatokat hallom. Nekem még 4 millió hamis felhasználó se kell, hogy érezzem az izzadtságszagot. 

Name dropping - a jelenség, amikor mintegy véletlenül elejted pár híres vagy befolyásos ember nevét, akiket ismersz, vagy akikről el akarod hitetni, hogy ismered őket (és ők téged). Amíg nem vagy előzetes letartóztatásban a name dropping neve social capital, ami nemhogy nem rossz, hanem törekedni kell rá. 

Én ezt (mármint a fake it 'til you make it mentalitást) látom abban az angol terminológiában is, hogy ott mindenki CEO, COO, CTO stb. Chief Executive Officer. Akkor is ha egy traffikod van és akkor is ha egy multinacionális céget vezetsz. Magyarul ezt mi nem csináljuk. Külön szavaink vannak egy kisvállalkozás vezetésére, tulajdonlására (traffikos) és a MOL igazgatótanácsának elnöki pozíciójára. A magyar (nyelv és a nép) ebből a szempontból inkább szégyellős, kissebbrendűségi komplexusban szenved, nem mer, nem tud nagyot álmodni, és nálunk nagyan hamar szélhámos címkét kapnak a nagyot mondók. Érdekes megfigyelni például, hogy Magyarországon milyen rossz sajtója van Elon Musknak, aki ha csak magyar cikkeket olvasnék róla akkor azt hihetném hogy a csávó kb. Tribuszerné és az Örökösnő szintjén áll valahol. (sokak szerint tényleg). 

Az amerikai kultúrában azonban csillogó szemek kísérik ezt a nagyzolást, a siker az egy mérce, a nagy álmok a víziók elengedhetetlen kellékei a sikerhez vezető útnak és az álmok úgy kezdődnek, hogy a kislány belebújik anyja csónak méretű magassarkújába. 

Hogy folytassam még. Milyen szó a pitching? Van egy dobásod. Elevator pitch-nek hívják és előszeretettel írják le azzal a jelenettel, amikor véletlenül az igazgatóval utazol egy liftben és 90 másodperced van, hogy előadd a nagy ötleted. Milyen mentalitást kíván ez meg? Az emelt hangon, hadaró, nagyzoló, lenyűgöző, ledöngölő dumagépét. 

Hozzá kell tennem, hogy én olyan 10 éve, mióta elhagytam Magyarországot nagyjából ezzel a mentalitással vagyok körbevéve. Nagyon erősen jelen van ez az észt startup szférában, Szingapúrban pedig az egész társadalom át van itatva ezzel. Ahol angolul beszélnek ott még erősebben előjön, mert az angol egy egész szókincs birodalmat, szlenget és a mögötte lévő életfilozófiát tartalmazza. Magyarul szerintem ez a világ még nem épült ki a maga teljességében, ha kis szerencsénk van nem is fog. 

Nem tudom, hogy szerencse-e vagy már a kor jele, de én 40 éves fejjel találkoztam ezzel és nem ettem be. Vagy lehet úgy is értelmezni, hogy túl öreg vagyok ahhoz, hogy felvegyem a tempót. Mindegy. Amikor én Észtországban láttam ezt az erőltetett yes man mentalitást a bornírt nagyot mondással, akkor azonnal eszembe jutott, hogy hány területen dolgoztam én már, ahol kiépítették a maguk kis nyelvét és az ahhoz rendelt hierarchiát. 

A BBC-nek adott egy interjút egy fogyatékossággal élő fiatalember apja, és arról beszélt, hogy neki hányingere van attól, ahogy segítő szakemberek (orvosok, pszichológusok, gyógypedagógusok, szociális munkások) beszélnek a gyerekéről és annak viselkedéséről. Hogy ahelyett, hogy egy esendő ember életét látnák és írnák le természetes szavakkal, a lakóotthonban élő fiát pszichológiai és aktivista szakszavak és jelszavak vették körül, a viselkedése minden elemét "értelmezték" és nagy elméletekbe öntötték amitől ő nem az integrációt látta, hanem egy klinikai buborékot, amit teremtettek a fia köré. 

Én nagyon értettem, hogy miről beszél. Pontosan ezt csináltuk a pszichiátria területén, és emlékszem 20-onéves koromban, diákként, fiatal szakemberként nagyon igyekeztem, hogy elsajátítsam a megfelelő terminológiát, hogy a számon nem szavak hanem pozíciók jöjjenek ki, ahol én láttatni szeretném magam. 

Charlie Javice egy data science (mi az magyarul adat tudomány? Az olyan bénám hangzik) témában otthon lévő professzor segítségével 4 millió hamis felhasználót kreált a platformjára, miközben valójában "csak" 300.000 ember regisztrált. Azért tettem idézőjelbe a "csak" szót, mert szerintem a 300.000 is hatalmas szám, valódi teljesítmény van a nő mögött. Éppen ezért merek írni arról, hogy tulajdonképpen érthető milyen malom őrölte be. 

Beszélhetünk nyilván a (bazdmeg meg kell googliznom mit jelent a greedy magyarul :( ).....kapzsiságról, 300.000 emberre a jelek szerint nem kapott volna 175 milliót. Minél hamarabb, minél nagyobbnak akart látszódni és szerintem komolyan azt gondolta ezzel nem lesz baj, amint megveszi a JP Morgan és ő ott folytatva igazgatóként lesz pénz, paripa fegyver arra hogy legyen 4 millió felhasználó. Ha bejött volna neki (Ahogy Anna Sorokinnak a művészház befektetés) ugyan kit érdekelne, hogy az első felhasználók csak excel fájlban léteztek. 

De beszélnünk kell a befektetők kapzsiságáról is. Az USA-ban és a világon is pénzbőség van. Bármilyen furán hangzik ez egy a jelenlegi magyar helyzetben bérből és fizetésből élő ember számára. Az olaj már nem akkora üzlet, leáldozóban van. Az ingatlan még az, de a 2008-as válság óvatosságra intett sokakat. Az utolsó tech lufi elég régen volt ahhoz, hogy annak emléke már halvány, és egyébként is a pénz kétségbeesetten keresi a helyét, mert állampapírokban, bankbetétekben csak elinflálódik. Van egy nagyon erős nyomás magányvagyonokon, és intézményi befektetőkön, hogy a pénzt el kell helyezni oda ahol leginkább fial. - Ergo, szinte mágnesként vonzzák a nagyot mondókat, mert nagyot akarnak. A nagyot mondókra építeni is lehet, mert a tech körül hatalmas a hype és kis és intézményi befektetők elég széles köre szinte vallásként tartja életben a keresletet. 

Sokak szerint ez tartja életben a cryptovaluták piacát és az is pont egy ilyen "fake it 'til you make it" jelenség, amit addig míg valódi felhasználhatósága (use case) nem lesz, addig a vallásos szintű hype tartja életben. És végülis nem mindegy? Filozófiai mélységű a kérdés, hogy mi is valójában az érték. Piaci értelemben azonban a kínálat és a kereslet találkozópontja, és ez az leegyszerűsítés érzéketlen arra, ha a kereslet mozgatórugója a vallásos hit. A katolikus egyház hülyére kereste magát a búcsúcédulákkal. Ma is létezik, nem is szegények, az üzleti modell működik. A crypto lehet valódi pénzhelyettesítő lesz egy nap. Addig meg a hívők a felszínen tartják. 

Van azonban egy húzóerő is. Amikor ilyen startup befektetők interjúit meg beszámolóit olvassuk, akkor az orgazmus közeli kéjes sztorikban olyan számok röpködnek, hogy egy úgyes korai befektetéssel 900%-os profittal tudnak kiszállni (exit). Miközben az állampapír 3+5%-ot fizet, de még az elkormányzott magyar költségvetést is csak 8-9%-nyi éves kamatért lehet finanszírozni. Egy jól megválasztott részvény hoz talán 10-15%-ot, egy vállalkozás jó esetben 30%-os profitot fog hozni. Szélsőségek persze mindegyik témában vannak. André Kosztolányi annak idején régi cári állampapírokat tartott magánál évtizedekig, és egy ponton volt olyan politikai helyzet, hogy ki tudta préselni a hozamait az orosz államból. A 900% is ilyen szélsőség, de megint a kommunikáció és a vágy húzza. Befektetők garmadája szenved a FOMO jelenségtől (az attól való félelem, hogy kimaradsz valamiből, lemaradsz valamiről) és a nagyotmondók éppen az ő vágyaikat elégítik ki. Ha mégse, akkor a nagyotmondók viszik el, immár szélhámos, csaló néven a balhét, a rendszer pedig, ami létrehozta és életben tartotta őket érintetlen marad.