A mesterséges intelligencia és a szerzői jogok

Ahogyan sokakat engem is beszívott az utóbbi hetekben a ChatGPT mesterséges intelligancia alapú chat programja. Nem vagyok a téma IT szintű szakértője, abszolút felhasználói szinten közelítek a kérdéshez és ezáltal megengedem magamnak, hogy az egyszeri végfelhasználó szempontjából nézzek az egészre és teljesen hidegen hagyjon milyen brilliáns vagy éppen egyszerű megoldások állnak egy-egy AI alkalmazás mögött. Nem érdekel sem a matek, sem a programozás, sem a hardver és sem a teljes fizika, kémia, matematika, ami ezek mögé kell. Kb. úgy nem érdekel, ahogy nem érdekel mitől hűt a hútőgép, vagy hogy katódsugárcső vagy LCD elemek hozzák a képet a kepérnyőre. 

Engem a felhasználói élmény érdekel, álljon el a kaja hűtőben anélkül, hogy megsükketülnénk a zúgástól és rámenne a gatyánk a villanyszámlára. Ne legyen hangyás a TV képe hanem úgy érezzem rám esnek a jégdarabkák amikor a jégkorong közvetítésen a plexifalhoz csapódik egy játékos. 

Az AI alkalmazásokhoz is így álltam. A Google fordít bármelyik nyelvről? Na másoljunk már be egy angol mondatot és nézzük meg mit dob ki magyarul! .......... Hát - mondom magamnak - adjunk azért ennek a mesterséges intelligenciának még pár évet. Még nem kell bezárni az országos fordító irodát. 

Hogy most már személyre szabott, AI vezérelt releváns hirdetések érkeznek. Amiből én annyit érzékelek, hogy ha bárhol, bármin ami az internetre csatlakozik begépelem, hogy Amszterdam onnantól hetekig amsztedami hotel és utazási ajánlatokat fogok látni minden reklám felületen. Pedig csak azért kerestem rá, mert tudni akartam valamihez, mennyi ember él ma Amszterdamban. Ennyit a tűpontos célzásról. Remélem az amerikaiak drónjai ennél tényleg személyreszabottabban bombáznak...(for the record: nem, de jól el lehet adni, ahogy nekünk a Google fordítót). 

Szóval egy szkeptikus rajongó vagyok. Elismerem az irányt, és minden kanyarban várom az áttörést, de nagyon erős bennem a hype-leválasztó, amitől különbséget teszek az evangélisták és a fogyasztói elvárások között. Én az utóbbi talaján állva közelítek a kérdéshez.

És a ChatGPT-től leesett az állam. Ismerek pár AI vezérelt chat programot, látok, használok piaci chat botokat, amolyan automatizált ügyfélszolgálatként. Vannak jobbak (a Replika egy idő után meglepően életszerű) és gyengébbek (az ügyfélszolgálati chatbotok sokkal inkább előre betárazott kérdésekre előre rögzített válaszok lejátszása. Egy papagáj.)

A ChatGPT is előre összeállított panelekből táplálkozik, nem valósidejű (2021 utáni fejleményekre nem képes reagálni), de a Google keresőnél egy lépéssel előrébb járónak tűnik, hogy képes összerendezni és a részletes kérdésnek megfelelően összefüggően összefoglalni egy-egy témát. Hátránya a Google-hez képest, hogy forrást nem tud adni az összeszedett dolgokról, ezért nem tudjuk mihez kötni, hova hivatkozni az összeszedett tudást, de mindenképpen van itt egy nagyon komoly előrelépés a felhasználói élményben. 

Namost azonnal csatlakoztam jópár FB csoporthoz meg más felületekhez ahol a ChatGPT-t tárgyalják ki, és egy nagyon érdekes beszélgetésfolyamba botlottam arról, hogy mi a jogi státusza a mesterséges intelligencia által létrehozott műalkotásoknak. Képeket, festményeket, grafikákat, design elemeket, bármit lehet jó pár AI programmal generálni úgy, hogy szöveges instrukció alapján a program generál egy vizuális képet. Megmondom mit rajzolj, és a gép rajzolni fog valamit. 

A kérdés az, hogy ezt akkor most ki rajzolta, és jogilag kié az alkotás. A gépé? A gép fejlesztőié? A gép üzemeltetőié? Az emberé, aki a szöveges instrukciót adta? Azoké a művészeké vagy bármilyen más forrás, előkép jogtulajdonosaié, akik tartalmaival a mesterséges intelligencia meg lett tanítva például arra, hogy mi az, hogy napsugár? Merthogy honnan tudja? Úgy, hogy mutattak neki milliónyi képet a napsugárról. Azt valaki fotózta, de ha azt kéred, hogy Van Gogh stílusában készíts egy képet a felhőkön átszűrődő napsugárról, akkor a gép onnan tudja, hogy mi Van Gogh stílusa, hogy rengeteg Van Gogh képet megmutattak neki és a gép ezekhez az "előképekhez" nyúl. 

Engem úgy talál meg a téma, hogy nagyon erős ellenzője vagyok az intellektuális és szerzői jogoknak egy bizonyos ponton túl. Azt hogy egy film készítője vagy egy zenemű szerzője jogdíjra tarthat számot az alkotás minden egyes lejátszásakor azt én a fehér galléros bűnözés egy formájának tartom. Az nem egy természetes jog életre kelése, hanem egy hatalmi helyzettel való visszaélés. Olyan mint a középkori rablóvárak lovagjai, akik egy erődítmény építettek a folyópartra, amin jelentős kereskedelem ment keresztül és egyszerűen levámolták az áthaladni akaró hajókat. Különben pofánváglak alapon. 

Az értelmiségiként erős társadalmi tőkével, politikai kapcsolatokkal és gazdasági beágyazottsággal bíró filmesek és zenészek hatalmi alapon létrehoztak maguknak egy jövedelemforrást, aminek az alapja pusztán az, hogy jog az ami benne van a törvényben, tekintet nélkül annak igazságosságára. Többször elsütöttem már ezt a poént, de nem poénnak szánom, hogy a lejátszásonkénti szerzői jogdíj akkor lenne igazságos, ha minden zenész fizetne az asztalosnak egy meghatározott összeget akárhányszor ráteszi a seggét az asztalos által legyártott székre. Technológialiag nem lehetséges? Egy egyszerű chippel ugyanúgy megoldható ahogy jobb helyeken az autópálya használati díjakat vagy az adott területen való parkolást leszedi a chipkártya amint áthajtasz a sorompón vagy az adott ponton. A kék-galléros asztalosnak azért nincs leülésenként jogdíja mert messze nincs olyan társadalmi tőkéje mint a jogalkotó elithez közelebb álló "művészeknek". 

A dolog azért bosszant és azért tartom igazságtalannak az ilyenfajta jövedelmet mert nyilvánvalóan nincs semmiféle teljesítmény egy olyan bevétel mögött, amit évtizedekkel a "termék" létrehozása után úgy kap valaki, hogy miközben a dalát hallgatták, eldúdolták egy Youtube videón, ő hagymát pucolt a konyhájában. A jogos jövedelme az ha eljátsza a dalt egy koncerten akár 30 év múlva. Vannak dalok (főleg ilyen dalok vannak), melyek lejátszásáért nem jogdíjat kéne fizetni, hanem lejátszásonkénti büntetést a zajért és a mentális problémákért, amiket okozott. Ha felelősségre lehet vonni valakit azért, hogy más szerzeményét a szájára véve nyilvánosan, ne adj isten rögzítve eldúdolta azt, akkor azért is lehessen felelősségre vonni szerzőket hogy mit keres ez a szar a fülemben és aztán az agyamban? 

Namost ebben az alapállásban ér engem ez a vita, aminek egy állításával már az elején nagyon egyetértettem. Ez a téma az elkövetkező 10 évben velünk lesz.Számos ajtaján bemehetünk ennek a témának, nekem elsőre ez suhant át az agyamon. 

A gépre (ami az AI) én úgy tekintek, mint egy halott eszközre. Egyesekből és nullákból áll. Ha majd kvantumgépeken AI-ezünk, akkor kvatnum összefonodásban lévő részecskékből. Lényegileg nem különözik egy grafitceruzától, ami az ember nélkül élettelenül fekszik az asztalon a rajzlap mellett. 

Fel nem merül senkiben, hogy a grafitceruzának bármi köze (jogalapja) lenne a vele elkészített műhöz, tekintet nélkül arra, hogy technikai értelemben vele lett létrehozva az alkotás. A papíron a ceruza kémiai összetevői jelennek meg, talán rajta van a szerző ujjlenyomata de az nem szerves és látható része az alkotásnak. Amit látunk és amit a művész értékesít, az technikailag a papír és a grafit, amit ezek az élettelen tárgyak egy sajátos kombinációja hozott létre. 

forrás

Az AI gép semmiféle rajzot nem rajzol magától. Ott áll, pontosan úgy mint a grafitceruza, mozdulatlanul és élettelenül, hallkan zümmögve ha be van kapcsolva, esetleg egy led világít az AI-t futattó gépen. Ha bármilyen cselekvésbe kezd, amit alkotásnak lehet tekinteni azt valaki beleprogramozta, ami ugyanolyan módon feltételeze egy mögöttes szerző és az ő agyának (intellektusának) a jelenlétét, ahogy a grafitceruzát is egy élő ember intellektusa készteti arra a táncra, amit a papíron befut. Van egy szofisztikált folyamat (hardver) a kettő között, aminek a mechanizmusa ugyanaz. Az ember a testét (az izmait, izületeit) mozgatja az idegrendeszerén keresztül, sok gyakorlással megtanítja a kezét a rajz technikájára (finom motorika). Az AI milliónyi ha nem milliárdnyi képet látott és egy technológia alapján a kapott utasításokat összeveti a tanult memóriájával és egy fizikai/kémiai úton az eredményt láthatóvá teszi a képernyőn. 

Namost a vitában felmerült az a kérdés, hogy nem az AI-nak és annak létrehozóinak kéne fizetni, ahogy a Faber-Caster se kaszál be pénzt azért ha a grafikus művész az ő ceruzájával visz valamit papírra. Az azonban az AI kapcsán relevánsabb kérdés, hogy az a tartalom, amivel ő tanítva lett (az a milliónyi, milliárdnyi létező kép és információ) az honnan származik és ezekhez a tartalmakhoz milyen szerzői jogok kötődnek. Megmutatni egy ma élő művész grafikáit a gépnek, és besorolni az olyan címszavak alá, hogy madár, fekete, halál....az "megtanítja a gépnek", hogy ilyen tartalmakkal kombináljon az adott címszavak felbukkanásakor. 

Nagyon érdekes. Mert nem hajszálpontosan ugyanez történik egy ember agyában is? Amikor a grafikus lerajzol egy fekete madarat, ami az ő stílusában a halál reprezentációja lesz az annak köszönhető, hogy ezek az előképek valahol léteztek már az ő agyában. Ráadásul nem csak az ő agyában, hanem a kultúrán keresztül kollektíve milliónyi agyban van annak évezredes reprezentációja, mit jelent a madár, hogyan kapcsolódik az a halálhoz és miért a fekete szín kötődik hozzá. Minden egyes vizuális, audio és szövegszerű tartalomnak van egy nagyon mélyre nyúló gyökere ami a művészi inspirációnak, interpretációnak és kreativitásnak az alapanyaga. De ugyanúgy a hétköznapi nyelvnek is. Egy hasonlat, egy metafora, egy szólás, egy vicc(!), mind olyan tartalmak, amik az ember alapvető szimbolumaival (Carl Gustav Jung) operálnak, és ha ebből mindenképpen szerzői jogi kérdést akarunk csinálni akkor egész nyugodtan utánamehetünk annak, kinél volt az első madárábrázolás, és hány fokosnak kell lennie a rajzon a szárny dőlésszögének, hogy azt eredeti és nem máshonnan koppintot tartalomnak tartsuk. Az égvilágon semmi értelme. 

Az egyetlen hiteles, autentikus, eredeti, koppintásmentes művész az lehetne, aki egy sötét, hangtalan szobában, vízágyon lebegve nő fel, sem egy nyelv, sem egy inger nem befolyásolja érintetlen tudatát, és minden előzetes hatás nélkül ha egyszer kiengedik (és még életben van) azt rajzol a papírra, ami 100%-ig az övé. Mindenki más koppint. 

Az AI az én értelmezésemben egy grafit ceruza. Az agyam az idegrendszeremen keresztül utasítást ad a hús-vér (tehát szerzői joggal nem bíró) kezemnek és az izmaim fizikailag ezen útmutatásoknak megfelelően mozgatják a grafit ceruzát a papíron ami a fizika törvényeinek megfelelően nyomot hagy ott. Az AI annyiban tesz mást, hogy ugyanennek az agynak egy verbális útmutatását hajtha végre némi közbeiktatott tartalommal (máshonnan tanult - látott elemek). Mivel az AI-t a mi civilizációnk tartalmaival tanították meg, ezért az alapvető szimbolumaink meglepően hasonlóak lesznek, és a madár, a fekete és a halál szavakra ugyanúgy egy közös kultúrából merítve áll elő a gép egy vizuális interpretációal, ahogy a művész kezét mozgató agy merít ugyanannak az emberi kultúrának az általa tanult előképeiből. 

Nincs itt semmi látnivaló. Az AI által gyártott művek ugyanúgy lehetnek az instrukciókat adó "szerző" alkotásai, ahogy a grafikus rajza a papíron.