Miért tanítunk vállalkozói készségeket ott, ahol a diákok zöme később munkavállaló lesz?
A múlt héten kicsit több időm volt arra, hogy részt vegyek különféle rendezvényeken, amit a Ngee Ann Polytechnikum szervezett, az iskola, ahol jelenleg innovációt és ún. critical core tárgyakat tanítok Szingapúrban.
Ez alkalommal az iskola inkubációs programja (Sandbox) állította ki azoknak a diákoknak a standjait, akik saját vállalkozásba kezdtek. Ugyanaznap egy másik helyszínen szintén a Sandbox szervezésében és a Google szponzorálásával AI hackathon zajlott.
Túlzás nélkül mondhatom, hogy ilyen és hasonló rendezvények, programok, felhívások egymást érik az iskolákban. Jövő héten is megyek párra, oda hivatalból, a saját diákjaim augusztus 12-én adják elő projekt terveiket a bevont partner cégeknek.
A szingapúri oktatás erőteljesen ösztönzi a vállalkozói gondolkodást, miközben a hallgatók túlnyomó többsége várhatóan nem vállalkozó lesz. A helyi illetőségű foglalkoztatottak 88,2 százaléka 2025-ben alkalmazottként dolgozott, és mindössze 7,3 százalékuk számára jelentette az alkalmazottak nélküli önálló munkavégzés a fő megélhetést. Ráadásul ebben a csoportban az idősebbek többen vannak, mint a fiatalok. Az olyan intézmények tehát, mint a Ngee Ann Polytechnic, nem abból a feltételezésből indulnak ki, hogy minden hallgatóból startupalapító vagy kisvállalkozó lesz.
Szingapúrban a kisvállalkozás nem hiányzik, de kulturális és karrierbeli vonzereje eltörpül a nagyvállalati világé mellett: 2024-ben a külföldi irányítású cégek állították elő a vállalati hozzáadott érték 52,9 százalékát, és bonyolították a külkereskedelem több mint háromnegyedét, így a fiatalok számára a modern, sikeres élet legkézenfekvőbb képe nem a saját üzletét vezető vállalkozó, hanem a nemzetközi cégnél dolgozó szakember.
Ennek ellenpontjaként nekem Dél-Olaszország jut eszembe, ahol a kisvállalkozás nem pusztán gazdasági forma, hanem a mindennapi élet társadalmi szövete: a reggeli kávé a tulajdonos által személyesen vezetett helyi bárban közösségi rítus, a caffè sospeso – az előre kifizetett „függőben hagyott” kávé – pedig még a szolidaritást is ebbe a személyes kapcsolatrendszerbe építi be; és ugyanez a világ tartja életben a kisboltot, a hentest, a szabót vagy a helyi butikot.
A különbség természetesen nem abszolút: Milánó jóval nagyvállalatibb közeg, miközben a szingapúri hawker centre-ek, kopitiamok és HDB-negyedek kis üzletei szintén közösségi rítusokat őriznek.
Talán inkább az arányok fordítottak: Dél-Olaszországban a nagyvállalati világ ékelődik be a helyi kisvállalkozások társadalmi szövetébe, Szingapúrban pedig a személyes, közösségi kisvállalkozói világ próbál fennmaradni a globális márkák és vállalati karrierek által meghatározott modernitásban.
De így is felvetődik a kérdés, miért nyomatjuk ennyire a vállalkozói készségeket? Miért hívjuk meg újra és újra a diákokat saját ötletek fejlesztésére.
A vállalkozói készségek már nem kizárólag a vállalkozók készségei. Az automatizáció és a mesterséges intelligencia egyre több repetitív és jól körülírható feladatot képes átvenni, miközben felértékelődik az, amit nehezebb utasításokká és algoritmusokká alakítani: a komplex problémák felismerése, a rendszerszintű gondolkodás, a kreativitás, a kísérletezés, a döntéshozatal és az alkalmazkodás. A World Economic Forum szerint 2030-ig a munkahelyeken szükséges alapvető készségek 39 százaléka megváltozik, az analitikus gondolkodást pedig már ma is tízből hét munkáltató tekinti alapvetőnek. A biztonságos nagyvállalati állás ezért egyre kevésbbé jelent előre meghatározott feladatok stabil végrehajtását
Ez magyarázza, hogy a Ngee Ann Critical Core moduljai miért közelítenek annyira a vállalkozói tanuláshoz, még akkor is, ha nem vállalkozókat akarunk képezni. A hallgatóknak problémákat kell felismerniük, bizonytalan helyzetekben dönteniük, ötleteket kipróbálniuk, visszajelzésekből tanulniuk és működő megoldásokat létrehozniuk. Ugyanezekre a képességekre van szüksége a freelancernek, a startupalapítónak és a mikrovállalkozónak, de annak a munkavállalónak is, akitől már nem pusztán végrehajtást, hanem kezdeményezést, ítélőképességet és folyamatos megújulást várnak.
Az a tantárgycsoport, amit én is tanítok a Critical Core nevet viseli. Ez direkt utalás a helyi munkaerőpolitika egyik zászlóshajójára, a SkillsFuture Singapore programra. A munkáltatók minden alkalmazottjuk után kötelező Skills Development Levyt fizetnek, amelyből az állam képzési programokat támogat; bizonyos ágazatokban pedig a béremelési és előmeneteli rendszerhez kötelező képzési követelmények is kapcsolódnak. A cégek emellett jelentős támogatást kaphatnak dolgozóik továbbképzésére. Vagyis a folyamatos fejlesztés nem pusztán oktatáspolitikai jelszó, hanem pénzügyileg és intézményileg is beépült a szingapúri munkaerőpiac működésébe.
A SkillsFurute Singapore16 Critical Core Skillt határoz meg, három csoportban:
- Thinking Critically, - kritikus gondolkodás
- Interacting with Others, - személyközi interakció
- Staying Relevant. - maradj releváns
Pusztán, hogy ezek papíron megvannak még azt mondanám, hogy ugyanaz a blabla mint bárhol máshol. Észtországban is ez ment, ott ráadásul annyiban közelebb állt a valósághoz, hogy sokkal kevésbbé voltak jelen multinacionális cégek, ott startup-ot indítani, vagy egy mikro vállalkozásba fogni sokszor az egyetlen esély volt a túlélésre. Részben kényszerből virágzik arrafelé a startup kultúra, de ez nem baj. A kényszer mindig a legnagyobb innovációs motor.
Ami számomra életre kelti ezt a világot az az, hogy látom ezeket az alig 17-19 éves fiatalokat, akik tényleg nagyon kreatívan belevágnak dolgokba és itt aztán tényleg minden a fenekük alá van tolva. A szingapúri diákok nagyon....transactional...mi az magyarul? Csak csúnya szó van rá, haszonlesők, talán ez áll hozzá a legközelebb, de az angol eredeti nem feltétlenül ennyire negatív értelmű. Valamit valamiért. Ez a lényege. Gyakorlatilag már az általános iskolától kezdve, ahhoz hogy alakítani tudják a jövőjüket nagyon tudatosan építik az ún. portfolójukat. Ez egyszerre jelenti az iskolai osztályzatokat, eredményeket, de ebben ma már ugyanúgy benne vannak a szakkörök, versenyek, a sport, a kreatív hobbik, vagy a művészeti érdeklődés. Mire a polytechnikumba érnek (ami itt a középiskola után, de még az egyetem előtt beépített köztes szint) addigra már nagyon tudják, hogyan lehet szépen felöltöztetni azt a portfoliót ami jól fog mutatni egy egyetemi felvételin vagy állásinterjún.
Szépen, tudatosan gyűjtik a tapasztalatokat. Ezért van az, hogy pályáznak arra, hogy egy évig ők működtethessék az iskola valamelyik étkezdéjét (itt ez kis standokra van osztva, nem egy nagy étterem van), vagy elmennek egy hackathonra, bepályáznak rengeteg vállalkozói programba, cégek versenyeire. Van a szingapúri kisvállalkozói szférának néhány nagyon GenZ eleme. Eleve ilyenek az influenszerek, content creator-ok, podcast készítők, de itt nagyon megy a manga, képregény, toy art, színes kártyák, kiegészítők, nyakláncok, ékszerek, kulcstartók (kb. mint a Meska). Nagyon népszerűek az élő adásos ruhaértékesítések (inkább viszonteladóként, de van aki saját ruhákat tervez), a tréningek, retreatek, sport vagy jóga csoportok. Az iskola ezeket befogadja, mindenki a saját hobbiját komoly projektté fejlesztheti.
Még csak azt sem mondom, hogy ezek aztán befutnak, mert 99%-uk nem fut sehova. Éles a verseny, hatalmas a fluktuáció a kisvállalkozói szférában, de ez részben azért is van, mert nagyon alacsony a belépési és kilépési küszöb is. 17-19 évesen nem ez a lényeg. Hanem az, hogy rengeteget tanulnak. Tényleg nagyon szépen beszélik már ebben a korban a maga lábán álló, cselekvő ember nyelvét.
Szingapúr az első éveiben, az 1965-ös létrejöttét követően még inkább fegyelmezett, az idetelepülő cégek, vállalatok igényeit ellenkezés nélkül kielégítő munkaerőt képzett. Ez máig érezhető, különösen az alsóbb szintű iskolák szigorán. De a poly-ban már nagyon más szelek fújnak. Itt már nincs egyenruha, a diákok tudatos portfoliót építenek és nagyon nagy hangsúly van a kritikus gondolkodás és a kreativitás kiteljesítésén. Ez nem egy politikai értelemben vett liberális fordulat. Szingapúr kő konzervatív. Egyszerűen ez a piaci igény. A robotmunkákat már átveszik a robotok. Nagyon felértékelődtek az olyan készségek, amikre csak az ember képes. A kreativitás, a kommunikáció, az empátia, egy tér, egy emberi csoport pszichológiai olvasásának képessége, a kulturális érzékenység.
Írtam erről már korábban, az óráim többsége, interakció, játék, megoldandó feladat, valami közös alkotás. Sokan mondják nekem, fiatal felnőttek, akik már egyetemi diplomával is rendelkeznek, hogy a poly volt a legjobb élmény számukra. Később ugyanis az egyetemen azért már könyvtárazni, kutatni kell, intellektuálisan rendszerbe kell fogni dolgokat. A poly három éve, olyan, mint egy nagy játszóház. Ez persze nem minden tárgyra igaz, mert azért komoly ápoló képzés, mérnök szakok, üzleti iskolák is vannak nálunk, de ahol én tanítok az tényleg sokkal inkább szól a kreatív energiák felszabadításáról és becsatornázásáról, mint akadémiai tartalmakról.
Talán ez a vállalkozói oktatás valódi értelme is. Nem az, hogy minden diákból cégtulajdonos legyen, hanem hogy megtapasztalja: nemcsak végrehajtója lehet egy készen kapott rendszernek. Képes felismerni egy problémát, mozgósítani másokat, kipróbálni valamit, ami korábban nem létezett, és felelősséget vállalni azért, amit létrehozott. Hogy ezt később a saját vállalkozásában vagy egy cég alkalmazottjaként teszi, ebből a szempontból már majdnem másodlagos.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése