A művészet I.

Egyetlen posztban nagyon hosszú lenne, ezért több részre bontva fejtem ki mit gondolok a művészetről.  

A művészet szerintem a civilizációnk csúcsa és nagyon kevés dolog van, ami annyira képlékeny, instabil és mégis nagyon erősen jelen lévő, mint a művészet.  

A művészet semmi. És minden egyszerre. Valahogy az élet fonákján van mindig. Tökéletesen hasztalan ha úgy vesszük, mégis az egyik legősibb emberi jelenség. 

Platón filozófiájában a művészet lényege a mimesis, a valóság imitálása. Csakhogy nála az a csavar is megvolt, hogy szerinte az érzékszeveinkkel felfogott valóság csak annyira valós, mint a barlang falára vetett árnyékok. Tehát ő egy magasabb rendű valóságról, az ideák világáról beszél. Magyarán szólva a művészet is, mint az érzékszerveink a valóságot próbálja megragadni űgy, hogy a tökéletes formák megjelenítésére törekszik.

Tanítványa Arisztotelész ehhez azt is hozzátette, hogy a művészet nem csak másolja a valóságot, hanem bemutatja annak potenciálját, miszerint mivé is lehetne a valóság, a világ. 

Ez a megközelítés nagyon közel áll hozzám. Nálam a művészet arról szól: Így is lehetne. Nekem ez a különbejáratú művészet fogalmam. Az angol ART szó, a latin ARS kifejezésből származik, aminek készség, kézügyesség, kézművesség, mesterség, szakértelem a lehetséges jelentései. A rómaiak ezt a szót a görög TECHNE kifejezésből fordították amiből ugye azonnal ráismerhetünk a ma is használt technika szavunkra és használjuk ezt a művészetekben is. Ahogy a görögök használták ezt a szót, az nagyon is magába foglalt bármilyen készséget, szakértelmet, nem csak egy szobor megformázásának képességét, hanem az orvoslást vagy a hajóépítést is. 

Az angol ART szóban én érzek sokszor egy olyan jelentést is, ami a módra utal. A mód ahogy élünk, a mód ahogy látunk dolgokat. Ha ez igaz, akkor a művész annak a módját mutatja meg, ahogy a világ kinézhetne. A festészet abszolút erről szól. Az irodalom is. Mindkettő világokat teremt. Párhuzamos az érzékszerveinkkel, az érzékszerveink által érzékelttől eltérő világot hoz létre. 

Ebben pedig már egy kicsit benne van Kant és Hegel. A művészetet szoktuk valamiféle fennkölt dolognak tekinteni. Ez összerezeg Platónnal és Arisztotelésszel is, hiszen a platóni ideák világában a művészet a tökéletesre játszik. Ahogy a szemünkkel, a fülünkkel igyekszünk megragadni a világot, és folyton elbukunk benne, csak tökéletlenül láthatjuk, hallhatjuk, úgy a művészet is ezt teszi. Arisztotelész szerint a művészet a valóság szebb arcát mutatja meg, mivé is lehetne, mi rejlik benne lehetőségként. Nézz meg egy görög szobrot. Mind tökéletes. 

Kant használja a fennkölt (sublime) fogalmát és ahogy ő erről gondolkozik az megint valami olyan nagyság, ami túlmutat a mindennapi érzékelés és megértés korlátain. Hegel szerint is a civilizáció csúcsa a művészet (ő mondjuk szerényen magát is oda helyezte, amikor a művészet mellett a filozófiát is ekként határozta meg), ami az emberi természet egy hihetetlenül magas fokát jeleníti meg. A művészet enged betekintést az abszolút világába, a spiritualitás világába, ami túl van minden érzékelésen. 

Ez a két elem, a fennkölt és a technika, megtalálható a művészet kínai értelmezésében is. Azért veszem elő a kínaiakat, mert róluk azt tartjuk, hogy magas szintű kultúrájuk a nyugati kultúrától eltérően fejlődött. Beleértve, sőt kiváltképp értve a nyelvüket, ami ugye a valóság ábrázolásának megintcsak egy eszköze. 

A művészetet kínaiul így írják: 艺术 (yìshù).

Ez a szóösszetétel két karakterből áll:

艺 (yì) jelentése "művészet", "képesség" vagy "kézművesség". Ez a karakter eredetileg egy oltár előtt térdelő embert ábrázolt, ami a rituálé vagy ceremónia fogalmát jelölte. Az idők folyamán a jelentése bővült, és általánosabban utal a képességre vagy kézművességre.

术 (shù) jelentése "módszer", "technika" vagy "művészet". A legkorábbi formája egy magvetést ültető kezet ábrázolt, és eredetileg a mezőgazdaság különböző módszereire vagy technikáira utalt. A jelentése később kiterjedt általánosabban a technikára vagy módszerre.

Amikor a két szó összeadódik az 艺术 (yìshù) szóban, általánosságban a "művészet" jelentést közvetíti, de erős hangsúlyt fektet a képességre és technikára.

Megint egy másik kultúrában, a szanszkrit nyelvben a művészetet a "Kalā" कला szó írja le. Egy nagyon ősi kifejezésről beszélünk, több ezer éves lehet. A gyökere a kḷ  ami eredetileg számbavételt, megszámolást jelent de utal készségre, megértésre, felfogásra is. Amikor a Kalā formája megjelent, akkor már inkább utalt olyan készségekre, amikhez megértésre, tudásra, kreativitásra és technikákra van szükség. 

Az indiai tantrikus filozófiában 64 Kalā-t azonosítanak, mint olyan képességeket, amivel egy bölcs embernek rendelkeznie kell. Ezek között szép számban találunk olyanokat, amik művészeti tevékenységre utalnak:

Geet vidya: Skill of singing.

Vadya vidya: Skill of playing on musical instruments.

Nritya vidya: Skill of dancing.

Natya vidya: Skill of theatricals.

Alekhya vidya: Skill of painting.

A szanszkrit fogalomnak szintén van egy spirituális rétege, amennyiben a szó gyakran utal egy belső átalakulásra, ami a bennünk lévő képességek kiteljesítésére irányul. 

Nagyon érdekes a magyar művészet szó eredete is. A mű önálló szóként is megáll és érdemes itt nem csak az alkotás eredményére utaló jelentésre, hanem a szó "nem természetes (mű)" jelentésére figyelni. A nem természetes itt arra utal, hogy ember által alkotott, tehát a valóság ember által való alakításáról van szó megint. Láthatjuk, hogy a művészetek esetén ez a valóságtól való elrugaszkodás általában felfelé történik, tehát az ideák világa felé, miközben a mű szavunk jelöl egy másik irányt is, ami a fals, hamis, ál jelentésében domborodik ki. Érdekes módon senki nem gondolja Csontváry magányos cédrusáról, hogy az abban az értelemben mű, hogy egy hamis fáról van szó (hisz festék egy vásznon), hanem alkotásként tekintünk rá, ami egy ember (jelen esetben Csontváry a művész) erőfeszítéséről szól, hogy megjelenítse és alakítsa ezt a valóságot, új jelentésekkel ruházza fel azt. 

Az etimológiai szótár szerint a mű szó bizonytalan eredetű, az uráli korból származhat (ḿī-, ḿe-), azonban a többi finnugor nyelv közül csak a szamojéd nyelvekben van elfogadható rokon nyelvi megfelelője. Mindenesetre a szó a "csinál (mível), tesz, megvalósít, teljesít" vonalon értelmezhető, erősen összekötődve a "munka, mesterfogás, képesség" jelentésekkel. Ide tartozik azonban a rendkívüli képesség, csodatévő erő, varázserő, bűvös erő (mā̆iiā-) is.  

Tehát bármennyire is eltérően fejlődött a nyugati és a keleti világ, két fontos elemét a művészet fogalmának mindegyik kultúrában megtaláljuk. A jelek szerint hagyományosan univerzálisan fontos a készség jelenléte, erős a művészet összeköttetése a szakértelemmel, ami a valóság alakításának képességeként is leírható. 

Egy további kritérium valami fennkölt jelenléte, az ideák, az abszolút megjelenítésére való törekvés, a spirituális szint jelenléte vagy annak elérése.

Számomra különösen vonzó a tantrikus megközelítés, ami azt hangsúlyozza, hogy a tanult, bölcs ember, a szakértelem a kiteljesedés kritériuma a művészinek tekintett készségek elsajátításán keresztül vezet és ez a kreatív út a világ megértésének az útja. Ugyanezt érzem a magyar "mű" szó igen mély gyökerei kapcsán is, amiben egyrészt látható, hogy a rendkívüli képességek abszolút természetes módon beleépülnek az elfogadott emberi cselekvések sorába, illetve a mester szintű elsajátítása egy szakmának az felfogható csodatévő erőnek, a valóság alakítására képes csodatévő erőnek. 

Ide majd visszatérünk akkor, amikor a művészet institucionalista megközelítésével foglalkozunk, most legyen elég megjegyzésnek annyi, hogy nem véletlen az, amikor a készséget, hogy valaki egy tucat erdőben álló fából képes hidat építeni a folyó fölött ugyanúgy tekinthetünk a valóság alakítására képes csodatévő erőnek, "műnek", mint egy szépen megformázott szobrot. Ahonnan ezek a szavaink jönnek akár keletről akár nyugatról ott ez a két világ még egyben volt.