Nagy örömömre szolgál, hogy az általunk Észtországban kifejlesztett "social hackathon" módszer elkezdett terjedni Magyarországon. Otthon "közösségi hackathon" illetve "ötletmaraton" néven került bevezetésre. Mi Észtországban angolul a "social hackathon" nevet adtuk neki, észtül "Loometalgud" néven futott, amit leggyakrabban "ötletbörzeként" fordítottunk magyarra, de a "talgud" egy olyan észt kifejezés, amiben sokkal több van.
Azt jelenti ugyanis a szó, amit a mi "kaláka" szavunk jelent, pontosan ugyanazzal a tartalommal. Amikor a helyi közösségek tagjai összeállnak és együtt csinálnak valami olyasmit, amit egyénenként nem, vagy nagyon nehezen tudnak megoldani. Apám még járt kalákába a falujában a 80-as években, mert az ő házának építésében rengeteg falubeli segített, és hétvégenként ezért évekig járt el maga is, másoknak segíteni.
Az általunk Észtországban kifejlesztett módszerről két éve csináltam egy összefoglaló videót:
A történet úgy kezdődött számomra, hogy Észtországba költözve, nagyon hamar beszippantott engem az ottani startup és innovációs kultúra. 2014 novemberében részt vettem az észt szociális minisztérium támogatásával a Garage48 innovációs hub által szervezett hackathon rendezvényen. Az akkori élményeimben ebben a blogbejegyzésben foglaltam össze.
A hackathonon alapvetően az IT terület rendezvényei. A hacker és a marathon szavak összekapcsolásával egy intenzív fejlesztő rendezvény ez. Általában 48 órás, tulajdonképpen két napra összezárnak különböző szakterületekről érkező embereket, akiknek egy-egy problémára kell megoldást találniuk, vagy saját ötletet kell egy kezdetleges prototípusig eljuttatniuk. Nagyon intenzív, hihetetlenül hatékony módszer. A digitális társadalom irányába elmozdult Észtországban minden sarkon van egy innovációs hub és majd minden hétvégére jut egy vagy akár több hackathon rendezvény is.
Amellett, hogy nagyon lelkes voltam, tényleg beszippantott engem ennek a területnek a hihetetlenül kreatív és hatékony kultúrája, volt bennem egy erős kritika is. Én azokkal értek egyet, akik elismerik a Szilicium Völgy és általában a tech cégek eredményeit, azonban kritikusak azzal kapcsolatban, hogy tartalmában ezek a fejlesztések elmaradnak a várakozásoktól.
Miközben haldoklik a bolygónk, szétfeszítenek bennünket a társadalmi problémák, a tech szektor évről évre meg tud lepni bennünket egy újabb fényképmegosztó vagy társkereső közösségi média felülettel és pókszemekre emlékeztető mobiltelefon kamerákkal. Hihetetlen pénzek mennek el, teljesen fölösleges dolgokra és elég sok botrány is övezi már a tech és startup szféra világát, mert ahol a kamu mindig vonza szélhámosokat. Ikonikus volt számomra a Juicero jól megérdemelt bukása, vagy Elisabeth Holmes büntetőjogi kategóriákat kimerítő szálhámosság a Theranos-szal.
Én egyetemi emberként, a társadalomtudományok világából érkeztem ezekre a hackathonokra és bennem az első pillanattól kezdve az mozgott, hogyan lehet mindezt a kreatív energiát valódi társadalmi és környezeti problémák megoldása felé fordítani.
2016 végén jött el a lehetőség, hogy egy nemzetközi konzorcium keretében az egyetemmel egy Horizon2020 programra pályázva fejlesztési forrásokat nyertünk 3 évre és engem ért a megtiszteltetés, hogy a program észt munkacsoportjának a vezetője lehettem. 2017 és 2020 között az EUs program keretében három, de aztán a módszer sikerét látva még további 2 ún. szociális hackathon rendezvényt szerveztünk kísérleti jelleggel.
A szociális hackathon abban tért el az IT szektor hackathon rendezvényeitől, hogy a felhozott témák minden esetben valamilyen helyi társadalmi vagy környezeti problémát probálnak megoldani és nem kell feltétlenül technológiai, IT megoldással előállni.
Tudatosan Észtország legfejlettlenebb, déli megyéjébe mentünk, ahol az erdő közepén elszórt kistelepüléseken (Észtországban egy falu öt ház) élnek emberek, távol a csili-vili, digitális, innovációs Tallinntól. Észtország társadalompolitikája az öngondoskodásra, a saját erőből való érvényesülésre épül. Az állam rengeteg energiát fektetett abba, hogy felszámolja a korrupciót, adminisztratíve, jogilag és logisztikailag is teret adott a saját kezdeményezések felkarolásának, de onnantól az úton mindenkinek magának kell végigmenni.
Nincsenek (mint Finnországban) magas összegű univerzális szociális juttatások, az észt jóléti ellátórendszer még magyar szemmel is csökevényes. Ehelyett azonban tényleg az van, hogy börtönben kötnek ki a helyi NER lovagok, és kormányok, miniszterek buknak bele magyar szemmel nevetséges korrupciós ügyekbe (például, hogy hivatali autóval viteti a sokgyerekes oktatási miniszter asszony a gyerekeit iskolába). Ezt a kettőt együtt kell tudnunk nézni, hogy megértsük az észt gondolkodást.
A magad ura vagy, az út le van söpörve előtted, de azon végigmenni neked kell.
Ebben a szövegkörnyezetben volt értelme szociális hackathon rendezvényeket szervezni, mert az emberek rendre arról számoltak be, hogy itt (márming Észtországban) vagy magad csinálsz valamit, vagy magadra vagy hagyva.
És tényleg néztem ezeket a bolti eladó asszonyokat, akik sportegyesületet, falumúzeumot, honvédelmi klubot szerveztek Viljandiban az ország középső részén. Kérdeztem nem fáradtak? Azt mondták, de. De a gyerekek már kirepültek, az állam meg nem ad semmit. Vagy megcsináljuk mi, vagy nézzük a falat.
Az észteknek van egy gyönyörű szavuk ezekre az emberekre: Eestvedaja. Azt jelenti "főkolompos". Azokat az egyszerú embereket (tehát nem professzionális projektmenedszereket, népművelőket, tanárokat stb.) értik alattuk, akik tevékenyen csinálnak valamit a helyi közösségükben. Általában a 40+ korosztályhoz tartozó nők ezek, érdekes módon. És rájuk gyönyörűen lehetett építeni szociális hackatonokat.
Már az elsőre beregisztráltak 100-an- Ez volt a plafon, egy héttel a rendezvény előtt le kellett zárni a regisztrációt, mert az iskola, amit kibéreltünk ennyi embert tudott befogadni és ez az optimális létszám.
100 ember már ki fog adni 12-15 teamet. Az volt a nagyon fontos, hogy a rendezvényre nagyon különböző, olyan embereket toborozzunk, akik maguktól egyébként nem találkoznának. Az IT hackathonokon ez megmarad általában a területen belül. Front end, back end, full stack fejlesztők, dizájnerek, marketingesek stb.
A szociális hackathonon egy-egy helyi közösséget próbáltunk lefedni. Jöjjenek a falubeliek, a gazdák, a tűzoltók, a tanárok, a boltosok, a diákok, a pék, a csizmadia és a kádár. Mint a Süsüben. Eleinte nehéz volt megértetni a helyiekkel, hogy ez nekik szól. Az első mondataink után azonnal el akartak küldeni minket a szociális munkásokhoz, hogy ez az ő területük, szervezzünk nekik ilyen rendezvényt.
Mi azonban azt akartuk, hogy az emberek a magukénak érezzék a saját településüket és ne másokra mutogassanak, vagy valamilyen hivatalra, szakmára, akinek (helyettük) meg kell oldani a problémájukat. Észtországban alacsonyak az adók. Még azt sem lehet mondani, hogy én befizettem az adómat, innentől lássák el a feladatokat közpénzből. Az állam világosan kommunikálja a visszafogott szerepét, az önkormányzatoknak annak ellenére nincs pénze, hogy ott a személyi jövedelemadó 50%-a helyben marad. Mennyi bevétele lehet egy önkormányzatnak 5 ház személyi jövedelem adójának feléből?
Ezért aztán jöttek a problémák, hogy nincs közösségi közlekedés a falvak között, hogy nem jó az iskolai étkeztetés, nincsen elég orvos, nem kapnak segítséget a demens idősek. Hogyan lehet a szűkös erőforrásokkal helyben megszervezni az életet. Az állam messze van. Nincs itt. Nem is lesz.
A program első másfél évében több mint 30 helyi kezdeményezés jött létre. Ezek közül 3-4 egy éven belül eljutott oda, hogy felkarolta az önkormányzat vagy saját erőből életben maradtak. Az IT hackathonok startupjainak túlélési aránya 10%. Ezt mi is tudtuk hozni a programjainkkal. A titok az, hogy nagyon sok ilyen rendezvényt kell csinálni. minden kő alá be kell nézni, a legkisebb falvakban is meg kell találni azokat az embereket, akik készek tenni valamit magukért és a közösségükért.
Mára a szociális hackathon (vagyis annak az észt verziója a Loogetalmud) egy elfogadott módszer lett Észtország számos önkormányzatánál. Már nincs szükség EUs forrásra. A helyi önkormányzatok összefogva maguk finanszírozzák ezeket a rendezvényeket. Mindig más önkormányzat területén, mindig más témákkal, de folyamatosan mozgásban van a rendszer.
A magyarok úgy kerültek a képbe, hogy rajtam keresztül a az otthoni Közösségfejlesztők Egyesülete összekapcsolódott a mi észt teamünkkel és egy évet dolgoztunk együtt azon, hogy a magyar viszonyokra adaptáljuk a módszert. Az első sikeres magyar közösségi hackathon Erdélyben, majd Borsodban volt és rögtön utánuk egy egészen más társaság Budapesten, Ferencvárosban is csinált egyet.
És ma látom, hogy készülődik egy ilyen rendezvény Miskolcon is.
Semmi jót...és lehet, hogy ez így van jól. Afelől nincs kétségem, hogy Trump demokratikus választásokon nyert. Trump tényleg megnyerte ezt a választást. Az első hírek, röptében készült elemzések a latin közösség férfi tagjait, az X generációt, a fekete férfiakat, és fehér kékgalléros férfiakat, az amerikában középosztálynak hívott kétkezi munkásokat teszik felelőssé. Lelkük rajta, mondhatnánk és tehetnénk gúnyos megjegyzéseket arról, hogy sok sikert a latin férfiaknak egy olyan elnökhöz, aki sokukat deportálni akarja. Reuters De bennem nincs ilyen fanyar kárörvendés, mert van az az olvasata a dolgoknak, amiből szemlélve tökéletesen értem és teljesen érthetőnek tartom a történteket. Trump a szókimondó bohóc, egy vágyálmot fogalmaz meg. Ezért nem számítanak a hazugságai, az értelmetlen zagyva beszéde, az egész alak karikatúra jellege, mert amit megjelenít az egy illuzió. Olyan mint egy álom, értelmetlen, zagyva de mégis van egy hangulata, amiben bele tudjuk ringatni magunkat és amiből
Alig egy hét eltéréssel két nagy globális céget is kizárt Indonézia a piacáról. A Google (Alphabet) és az Apple új telefonjai mostantól nem lesznek elérhetőek az országban, külföldről pedig csak jelentős vám kifizetése után hozhatják be a felhasználók. A hír jelentőségét drasztikussága mellett az adja, hogy Indonézia a maga majd 300 milliós lakosával a világ negyedik legnépesebb országa és Dél-Kelet Ázsia legnagyobb gazdasága. És habár az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében a magyar gazdasági teljesítmény negyedét sem érik el, a piac összmérete a nagy számok törvénye valamint az azokban rejlő növekedési lehetőségek miatt Indonézia egy fontos országa a térségnek. A döntés mögött amellett, hogy igazodik a protekcionizmus globális trendjéhez elsősorban a befektetések ösztönzése áll (ami némileg ellentmond ugye a bezárkozó protekcionalizmusnak). Nemrégiben olyan szabályozást vezettek be Indonéziában miszerint az itt árult elektronikai termékek 40%-át helyi beszállítók bevonásával
Egy bejegyzés sorozat negyedik része ez. Azt a témát járom körül, a magam számára is keresve a választ, hogy mi tette Szingapúrt ennyire gyorsan, ennyire sikeres országgá. Az alapállításom az, hogy sok szerencsés körülmény (kedvező földrajzi adottságok, jó időzítés, a környékbeli országok lemaradása) mellett az is nagyban közrejátszott Szingapúr felemelkedéséhez, hogy egy nagyon tudatos fejlesztési terv mentén valósággal be lett törve a lakosság a változáshoz felülírva vallást, kultúrát, nyelvet, identitást, életmódot. Erre utal a sorozat címe is: Boldoggá teszlek ha beledöglesz is . Az első bejegyzése a függetlenné válás és azzal együtt a nemzetté válás kérdését járja körül: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html A második bekezdés a közismert szingapúri szigor és keménység jelenségét próbálja megérteni: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is-2.html A harmadik bekezés a szingapúriak pragmatizmusát mutatja be: https://www.annyi
Sokan szokták feltenni nekem a kérdést, hogy miféle diktatúra a szingapúri. Most már lassan 4 éve élek itt és magam is, az első naptól kezdve folyamatosan keresem a választ a kérdésre, hogy mégis miféle hely ez? Ez egy bejegyzéssorozat második része. Az első rész itt olvasható: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html A második világháború éveiben Szingapúr japán megszállás alatt volt. A japán propaganda a nyugati kolonizáció alóli felszabadulásként próbálta keretezni az eseményeket, de valójában egy nagyon brutális elnyomásban volt a többnyire kínai etnikumú szingapúriaknak része. Japán már évekkel a világháború kitörése előtt háborúban állt kínával és a szingapúri kínaiak értelemszerűen inkább kínát támogatták. Nem csak a véleményükkel, hanem anyagiakkal is. A japánok ezt nem felejtették el, hosszú listáik voltak, akiket egyenként levadásztak, de több tízezer embert az utcáról elhurcolva a tengerparton végeztek ki, pusztán mert kínaiak voltak. Lee Kua
A cím nagyon "szakmailatlan", előre elnézést kérek érte azoktól, akik kicsit jobban otthon vannak a témában, de ez tudtam kitalálni arra a nagyszerű ötletre, amit most Tallinnban igyekeznek bevezetni a depresszió és más mentális problémák megelőzésére, idejekorán való kezelésére. A kezdeményezés lényege, hogy az emberekkel gyakran találkozó foglalkozások művelőit, fodrászokat, kozmetikusokat, könyvtárosokat, gyógyszertári dolgozókat kiképeznek arra, miképpen ismerjék fel mentális zavarok figyelmeztető tüneteit és a professzionális ellátórendszer egyfajta első lépcsőjévé, jelzőrendszerévé váljanak. Az ötlet nem új, nem is ismeretlen, én két formában találkoztam vele amikor ezen a területen dolgoztam. A fejlődő világ országaiban esély nincs arra, hogy mondjuk a fejlett amerikai nagyvárosok vagy Nyugat-Európa mentális egészséggel foglalkozó rendszerét építsék ki. A nyugati országokban is folyamatosak a kapacitás problémák, de beszélhetünk egy kialakult ellátórendszerről. Indiá
Comments
Post a Comment