Abigél

Olyan 4-5 évente megnézem. És akárhányszor nézem a filmet a történet örök marad, magával ragad, beszív és minden alkalommal rárakódik egy új réteg. Már gyerekkoromban is szerettem az Abigélt. Emlékszem rá, az érzésre, amit kiváltott belőlem. Nem értettem a történetet, főleg a történelmi szálat, a szerelmi szál meg az iskola valószínűleg unalmas volt. Ami megmaradt bennem és valami különös módon vonzott az a szobor volt és a zöld park körülötte. 

Van bennem egy ősi kép. Azért hívom ősinek, mert nem tudom honnan jön, mélyen jöhet a gyerekkoromból, de magam még mélyebbnek látom, történelminek. Régi, szinte omladozó, de tiszta kertes ház, vad udvarral. Őszi falevelekkel, amik nincsenek összesöpörve a füvön, száraz de még élő bokrok, színes lombos őszi fák. Talán dió. 

A bejárathoz pár kopott lépcső vezet, kis kővázák vannak oldalt. A házhoz vezető járda nem beton, kőlapokból, szabálytalan kövekből, mint egy régi római út vannak kirakva. Kis szobrok a kertben, stukkók a házon, régi rézkilincsek, kerámia villanykapcsolók és biztosítékkeretek. Molyszagú, kopott bútorok, fotelek, kanapék, cserépkályha, kandalló, szén és fahasábok. 

Sosem laktunk ilyen helyen, de többször jártam ilyen épületekben, a szomszédságban voltak. Villának, előkelőnek, titokzatosnak és mélynek tűntek a kádárkocka szerű többi házhoz képest, vagy a tornácos hosszú parasztházakhoz képest. Az ilyen helyeken tanult emberek laktak. Tanár, író. Idős özvegy néni, de nem az a görnyedt hátú fekete kendős parasztasszony, hanem egyenes tartású, szikár magas nő. Az ilyen helyekről mindig azt éreztem, hogy ezek a görög-római világ leheletét hordozzák. A szobrok, a festmények a nehéz keretben, azok a nehéz bútorok, ahol minden fotel, minden kanapé nyikorog egy kicsit. Teáscsészék, szép tányérok, formás evőeszközök. Nem az én világom volt, mégis nagyon vonzott. 

És az Abigél pontosan ezt az érzést hozta a színeivel, a szobrával, a bentlakásos gimnázium zömök falaival, a mélyzöld parkkal és a fekete igazgatójával. 



Hosszú évekkel később, felnőtt fejjel, többször jártam az épületben, a Váci utca "folytatásában", ahol a film kollégiumi jeleneteit forgatták. Az angolkisasszonyok valamikori rendházában egy időben OKJ-s képzések folytak és ezek egyikében tanítottam pár tárgyat. Amikor először beléptem az épületbe nekem fogalmam sem volt, hogy itt forgatták az Abigél sok jelenetét de abban a pillanatban felismertem és szinte elöntött az a világ, amit fentebb leírtam. A falak el voltak sárgulva, de azok a boltívek, a lecsupaszodott erődszerű világ a folyosóival az ott volt. 

Tegnap megnéztem egyhuzamban három részt a négyből és a könyvet is megszereztem. Nem értem még a végére a könyvnek, de fantasztikus az, hogy mennyire ugyanaz a hangulat árad belőle, mint amit a film átadott. Zsurzs Éva fantasztikusat alkotott (nyilván Szabó Magda forgatókönyve és útmutatásai alapján), ez a film örökzöld lett. 

Én sokat gondolkodtam rajta már évekkel ezelőtt is, hogy miért? 

Elvileg egy bugyuta lányregény is lehetne. Gyerekfejjel, fiúként tényleg nem nagyon érdekelt az a csacsogó világ, amit megjelenítettek. Az iskola szigorát nevetségesnek tartottam, ósdinak, idejétmúltnak. A kádári általános iskolában nekünk már nem egyenruhát, hanem kék köpenyt kellett hordanunk. Alsó tagozatban még szénnel fútöttek, cserépkályhákban és voltak olyan termek, amikben ezek a régi, templomi sorokra emlékeztető iskolapadok voltak tintatartóval és fekete tábla, a sarkában krétával felírt napi dátummal. A hetes jelentette az osztálylétszámot, a falon leltárjegyzék fügött és vigyázba kellett állni, amikor a tanár belépett. Alsóban még szokás volt hátratett kézzel, egyenes háttal "rendesen ülni". Nem olyan nagy különbség, mégis már akkor is avittnak és nevetségesnek hatott a Matula világa mert mi ezeket soha egy percre nem vettük komolyan. Ahol lehetett lázadtunk, szájaltunk, a padot firkáltuk, a falakba véstünk. Felső tagozatban a köpeny már csíkokban lógott némelyikünkön, de mivel köpeny volt még mindig nem tudtak szólni érte. 

Tegnap, amikor néztem megint, ki tudja már hanyadjára a filmet, de most először mióta itt élünk Szingapúrban, egészen másképpen láttam ezt a vonalat megint. Szingapúrban az Abigél világa egy élő, létező világ. Na itt, nincs őszi vad kert diófával és görög-római szobrokkal, itt a múltnak gyarmati, vagy azt is megelőző trópusi maláj hangulata van. Az iskola azonban, ahova a lányom jár nagyon sok elemét viseli a Matulának. Részleteiben szabályozott egyenruhát hordanak, meg van határozva, hogy tornaórára miben kell menni és az iskolazenekari próbára mit kell felvenni. Ékszer, smink nem megengedett, a hajviseletet is szabályozzák, a frufru nem érhet a szemöldökre, ha hosszú haja van valakinek azt össze kell fogni. Nem tudom hogy a lányom kiküzdötte magának, hogy bevigye az egyik új ruháját, amire nagyon büszke volt. Az osztályfőnőke ugyanazzal a megvetéssel "divatbemutatózta" le, ahogy az Abigélben beszélnek a sminkről vagy a szagos szappanról a kálvinista iskolában. Szingapúr nem kálvinista, de ugyanaz az alaphangulat. Atyáskodó, rendpárti, szigorú, büntető de egyúttal gondoskodó az alaphangulat. Itt minden a végletekig meg van szervezve és szigorú protokollok mentén megbízhatóan, kiszámíthatón működtetve van. Minden hierarchiába van rendeze itt a buszsofőrt úgy hívják "bus captain". Azonnal kapitány lesz. Az egész ország egy Matula, talán annyiban különbözik, hogy nem puritán. Gazdag, csillog, villog, magamutogatóan színes, szagos és vidám, de szinte kényszeresen tiszta, rendezett és rendben tartott. Van az országban egy a Matulára jellemző erkölcsi tartás is. A világ egyik legkevésbbé korrupt országa pedig transzparensnek nevezném utóljára. 

Az Abigélről azt is lehet mondani, hogy kommunista kurzusfilm. Bors Máté, Egy óra  múlva itt vagyok, A tizedes és a többiek és a társai közé tartozik. Ezekben a filmekben az a közös, hogy pozítív képet festenek a kommunistákról, aminek az ellentétpárja a sötét, fasiszta kegyetlen Horthy rendszer. A Bors minden epizódja arról szól, hogy a földalatti kommunista mozgalom tagjai miképpen járnak túl az agyatlan ámde kellően otromba horthysta magyar vagy akár német katonatisztek eszén. Mindez egy szórakoztató kalandfilm formájában. Ennél színvonalasabb, ha úgy tetszik mélyebb humort képvisel a Sinkovits Imre alakításával forgatott A tizedes és a többiek, ami egy filmvígjáték keretei között mutatja be az egyébként egyáltalán nem vicces vészkorszak utolsó pillanatait. Annak a filmnek az eleje nagyon reális képet mutat a túlélésért küzdő, az egymással küzdő rendszereket cinikusan lenéző ügyeskedőkről, mert szerintem ez egy nagyon-nagyon fontos vonása a "beszorított" kelet európai népeknek (de én ráismertem erre Örményországban vagy éppen Ukrajnában és Kirgizisztánban is, amikor ott dolgoztam. Kurzusfilmet a legvégén csináltak belőle, ahol mintegy jellemfejlődésként az addig még pusztán a maga túléléséért küzdő Sinkovits hirtelen beáll a vörös hadseregbe. Az Egy óra múlva itt vagyok Harsányi Gábora nem cinikus, hanem tudatlan, ártalmatlan, bugyuta, aki szerencsétlenségére keveredik folyamatosan bajba és sodrodik bele egyszerre a háborúba és aztán a kommunista ellenállás mozgalmába. Ez a sodródás is nagyon reális, az érett Kádári korszak képes volt arra, hogy reálisan ábrázolja a kisember viszonyulását a rajta gőzmozdonyként átrobogó ideológiákhoz és mindig csak a végén, mintegy miheztartás végett tették "rendbe"  dolgokat mintegy jellemfejlődésként beállítva a kommunista meggyőződéshez való megérkezést. 

Ma, szerintem nem lehetne olyan kurzusfilmet csinálni, amiben a főszereplő mondjuk a Sinkovits féle cinizmussal ver át NER-nek hajbókoló helyi potentátokat, hogy aztán egy ponton megtérjen és Mészáros Lőrinccel közösen adjon be közbeszerzést az ország gyarapodására. Nem fér bele ennyi önkritika, önreflexió és humor a jelenlegi rendszerbe. A mai kurzusfilmek az 50-es évek propagandafilmjei szintjén vannak, ahol lebuktatják a sötétben bújkáló ellenséget. 

Az Abigél is kurzusfilm. De az a különlegessége, hogy ha kurzusfilm, akkor két kurzus filmje. Számomra ugyanis Torma Gedeon, a kálvinista Matula intézet igazgatója legalább annyira pozítív karakter mint a Garas Dezső által alakított Kőnig Tanár úr, vagy Ruttkai Éva mint Horn Mici. Torma Gedeon erkölcsi tartása számomra azt a keresztény vonalat testesíti meg, amit én elvárnék egy jobboldali kurzustól. Ha Orbán Viktor minden pálfordulásával együtt egy olyan kőkonzervatív keresztény kurzust hozott volna létre, ahol tűzzel-vassal írtják a korrupciót és a protestáns etika alapján építik a kapitalizmust hát lehet én elől ülnék vasárnaponként a tempolmi padsorokban. Én Torma Gedeon karakterét nem merev, makacs karakternek látom. Pontosan a mai Magyarország szempontjából lehet nagyra értékelni azt, ahogyan képes volt az akkori rendszerrel is szembe menni a saját erkölcsi elvei szerint. Melyik egyház, egyházi ember teszi ezt meg ma? Torma Gedeon addig túnt rugalmatlan, mosolytalan, fekete madárnak, aki hatalmát gyerekeken és félelemben tartott beosztottakon éli ki, amíg meg nem mutatta, hogy ugyanezt a mércét alkalmazza felfelé is. El kellett őt távolítani, be kellett az iskoláját zárni, hogy a hatalom keresztülvigye az akaratát. Őt megtörni, megfélemlíteni, engedelmességre, a saját erkölcsi normáitől eltérő lojalitásra kényszeríteni nem lehetett. Feltúnik nekem az is, hogy habár kommunista kurzusfilm, eléggé gyenge módon jelennek meg a Horthy korszak ordas eszméi. Én egy zsidózást nem tudok felidézni, pedig van zsidó vonal a filmben. A pacifista falfirkákkal szembeni hazafias felháborodás az egyetlen rendszerhű hang, az igazgató azt is lelövi az ebédlőasztalnál mondván koncentráljanak talán a gombócra. Torma Gedeon nem egy jobboldali vagy baloldali (ha van ilyen) keresztény ember volt, Horthysta vagy Szállasista vagy akármista, hanem politikai ideológiáktól mentes konzervatív keresztény ember. Ez a humánum, ez humánum ott, ahol ezeket az eszméket kitekerve de még mindig ezekre hivatkozva mások milliókat gyilkolnak. Az Abigélt ez az emberség teszi örökké. Tegnap azért volt különösen új élmény megnézni a filmet, mert én innen messziről egy nagyon elvadult helynek látom Magyarországot. Szabó Magda azt üzeni nekünk, hogy mi még a bajban is tudunk emberek lenni. És annyira szeretném ha igaza lenne.  

Végigfutott bennem a gondolat, hogy mi lehetne, mi lehetett volna az Abigél folytatása? Pár éve egy FB bejegyzést csináltam ebből, most ide bemásolom:

"Szabó Magda története 1944 márciusában ér véget, nem sokkal a német hatalomátvétel után. Vitay Gina álnéven Makó Anna néven bujkál, az apjáról Vitai tábornokról annyit tudunk, hogy a németek az elsők között tartóztatják le. König tanár úr (Garas Dezső) és Zsuzsanna nővér (Piros Ildikó) visszatérnek az intézetbe, amiről azonban tudjuk, hogy az oktatási miniszter utasítására a rendes tanévtől eltérően 1944 márciusában bezár.

Hát megpróbáltam végiggondolni mi történethetett velük mindezek után:

A Matula Gimnázium szerintem nem nyitott ki többet. Előbb a németek, majd az oroszok rekvirálják, hadikórháznak talán, majd Rákosiék államosítják és állami fenntartású szociális otthon lesz belőle.

Torma Gedeon (Básti Lajos, az egyik legjobb alakítás a filmben), ha hasonló erkölcsi tartással fut neki az eseményeknek, mint amikor a Vitay lányt ki akarták csalni tőle, akkor valószínűleg már a nyilasok agyonlövik, de ha ők nem, megteszik a németek vagy az oroszok. Ha valami csoda folytán túl is éli (1944 októberében érik el az oroszok Debrecent, amit én végig a filmbbéli Árkoddal azonosítottam), hogy református iskolaigazgatóként nem folytatja, az biztos.

Kőnig tanár úr és Zsuzsanna nővér összeházasodnak, Kőnig tanár úr az állami iskolában kap tanári állást (de nem görögöt és latint hanem történelmet tanít, esetleg irodalmat), a kommunista rendszerben nagyon hamar kiábrándul, gyakorlatilag ugyanúgy Abigélként folytatja, mint annak előtte. Csak most már az iparosítás alatt a városba költöző kollégisták életét egyengeti. Zsuzsanna nővér nem kap állást, rendszeridegen, háztartásbeliként él Kőnig tanár úrral.

Nem úgy azonban Kalmár Péter tanúr úr (Balázsovits Lajos), aki szintén az állami iskolában kap állást, előbb KISZ titkár, majd akkora kommunista lesz, hogy 1957-ben a III/III-as ügyosztály tagjává is válik. Pont ugyanazzal a hévvel üldözi az új rendszer ellenségeit, mint a régit.

Horn Mici (Ruttkai Éva) Budapestre kerül, pártvonalon nyomja tovább szociáldemokrataként, az értelmes, és taktikus, okos nőt Rákosi az elsők között nyomja ki a hatalomból a koncepciós perek süllyeszőjében tűnik el.

Vitay tábornokot ha a németek nem végzik ki, hát a népbíróságok teszik, a Horthy rendszer tábornoka a II. Magyar Hadsereg szerepvállalásáért kerül felelősségrevonásra. Ha valami oknál fogva az ellenállási mozgalom tagjai (Horn Mici vagy Kőnig révén) tisztázni tudják, megbízható káder biztos nem lehet belőle, a legjobb szcenárió szerint is segédmunkásként végzi, de abban a szcenárióban legalább együtt lehet a lányával.

Vitay Georgina elvégzi a gimnáziumot legkésőbb 1948-49-re, de egyetemre akkor már sehova nem veszik fel. Franciát próbál tanítani Budapesten magántanárként, hivatalosan gépírónőként dolgozik, 1956-ban, miután a megromlott egészségű apja meghal, 25 éves korában lép le Franciaországba, ahol sikeres irónő lesz. Soha nem tér vissza Magyarországra.

A Matula Gimnázium a 90-es évek elején nyithatja meg újra a kapuit, az állam a kárpótlás során visszaadja az épületet a református egyháznak, igazgatója az akkor még mindig csak 61 éves Torma Piroska (Bánfalvy Ágnes).

Az az igazán tragikus, hogy senki sem az akinek látszik, és teljesen érthetően nem az, azonban sem a jó, sem a rossz nem nyeri el méltó jutalmát/büntetését a végén, hanem megy mindenki a levesbe."


Comments

Popular posts from this blog

Az orosz gazdaság harmadik éve növekszik...akkor ez most hogy?

Robotok Szingapúrban

Mi a szociálpolitika

Gracie Jiu-Jitsu