...és még annyit, hogy...

Nem nehéz észrevenni az írásaimból, hogy szociálpolitikus végzettségem ellenére erősen pro-business irányba mozdult el a beállítottságom. Ez egyrészt fakad a kelet-európai jóléti rendszerekkel kapcsolatos csalódottságomból, amit röviden én így tudnék összefoglalni:  A magam részéről én nem számolok már azzal, hogy Kelet-Európában a Skandináv jóléti modellek, vagy akár csak a kontinentális nyugat-európai jóléti állam modellek akármelyike megvalósul. Nyugat Európában is jelentősen átalakultak ezek a rendszerek, de nálunk ez mindig is a inkább a vicc kategoriába tartozott. A politikai retorika szintjén ugyan eljutottunk oda, hogy már a "koraszülött jóléti államról" beszéltünk, de ez is inkább annak a cinizmusnak a része, ahogy a jobb sorsa érdemes társadalompolitikai berendezkedésből mifelénk mindig is inkább valami törpe utánzatott csináltak. Másrészt rám az eltelt 10 évben nagyon nagy hatással volt az Észtországban szerzett tapasztalat és az ő pro-business (ha úgy tetszik neol

Van egy sajátos játék Szingapúr és szomszédja (Malajzia és Indonézia) között. Mivel az apró szigetország szinte minden nyersanyagból és mezőgazdasági termékből behozatalra szorul az egyik dimenzió, ahol időről időre meg lehet szorongatni az a sziget számára fontos termékek eladásának betiltása vagy megtagadása. Ez történik most is. Egy olyan időszakban, amikor az egész világ egy közelgő élelmiszerválságtól retteg, Malajzia az otthon fellépő áruhány miatt megtiltotta a csirke exportját 2022 június 1-i hatállyal. Szingapúrban nincs érdemi mezőgazdasági tevékenység és állattartás sincs. A halpiacon és a háziállat/kisállat kereskedésen felül fogyasztásra szánt élőállat tartás sincs, de a piacon sem lehet ilyeneket árulni. Az utolsó sertésfarm 1989-ben zárt be, tehénfarmból meg néhány a hindu hagyományt követő (tehát a teheneket nem leölő) tejüzem maradt, ami ma már inkább kulturális, turisztikai jelentőségű mintsem saját tejiparról lehetne beszélni.  Ebben a technikailag elég bénára sike

Egy Spiró Györggyel készített hosszabb interjút hallgattam meg ma és nagyon betalált, majd később részletesebben is akarok írni róla. Erős mondatokat mond Spiró György és nagyon egyetértek vele ebben. Ilyen mondatokra van szükségünk, minden kő alá be kell néznünk, minden szálat fel kell fejtenünk ahhoz, hogy megértsük mi történt, mi történik Magyarországgal.  Megjegyzi például, hogy ő akkor engedte-el ezt a rendszerváltás nevű történetet, amikor a parlament megszavazta a koronás címert. Onnantól ő már tudta, hogy ide a feudalizmus fog visszajönni, tulajdonképpen csak azon csodálkozott, hogy kellett még 20 év, hogy ez aztán ez ki is teljesedjék. Olyat is mond, hogy a Bős-Nagymarost meg kellett volna építeni.   Van a beszédében valami kíméletlenség és hozzányúl a szent teheneinkhez.  Lehet-e ezt csinálni? Szerintem nem csak, hogy lehet, hanem kell is.  Legendagyártásban és önámításban ugyanis jók vagyunk. És olyan nagy a baj, hogy tudnunk kell mélyre ásni az okokat keresve.  Nekem foga

Pár napja távozott közülünk Gombos Gábor a mentális problémával élő emberek mozgalmának kiemelkedő alakja. A magyarországi hírekben nem látom sehol. Írországból, az Egyesült Államokból, Indiából, Dél-Afrikából látok posztokat, nemzetközi szervezetek, egyetemek, magánszemélyek emlékeznek meg róla.  Megint egy ember, aki Magyarországnak nem kellett. Sokkal ismertebb és elismertebb volt külföldön, mint otthon, pedig nem hagyta el az országot.  Elméleti fizikus volt. Egyszer nevetve mesélte nekem, hogy habár már évtizedek óta nem foglalkozik fizikával még mindig jó az idézettségi faktora néhány fiatalkori publikációja okán. Szerettem amikor a fizikáról beszélt. Én nem értek hozzá, nem is tudtam pontosan soha megragadni, amikor elmagyarázta, hogy a folyadékok felszínének alakba rendeződésével vagy valami ilyesmivel foglalkozott.  Volt egy olyan beszélgetésünk is, amikor megjegyeztem neki, hogy Magyarországon mi minden szakterületen egy szakértőt fogadunk el. Ez, ha pozícióba, reflektorfényb

Írtam tegnap egy posztot , a focimeccsen fújjoló gyerekekről, de leginkább arról, hogy mérgeződik meg bennem minden, amit Magyarország számomra jelent.  Rengeteg visszajelzést kaptam erre, főleg privátban. Magyarország olyan hely lett, ahol nyilvánosan kommentelni már nem mernek vagy nem akarnak az emberek.  A visszajelzések egy része az én magyarságtudatommal volt elfoglalva és erre reagálva szedem össze a gondolataimat. Gyors reakcióként meg viszonyítási pontként tegnap még kiraktam ezt a 8 évvel ezelőtti bejegyzést is , amit egy évvel azután írtam, hogy elhagytam Magyarországot.  Akkor is már nagy bajban voltam a magyarságomhoz való viszonyommal. 41 éves fejjel hagytam el az országot és nagyon fontos volt számomra, hogy találjak valami kapcsolódást, valami belső definíciót a magam számára. Arról írok a 8 évvel ezelőtt, hogy a magyarságomat szabad vegyértéknek tekintettem, aminek fix pontja megváltozhatatlanul bennem van, ám kifelé nyitott, és életre leginkább akkor kell, karaktere é

Egy lejtőn érzem magam. A viszonyulásom Magyarországhoz meredeken csúszik lefelé. Próbálok fűszálakba kapaszkodni. Hiányzik a magyar napsütés, a magyar táj. Gyerekfejjel mindig volt bennem egy élegedetlenség. Hogy semmi nem elég drámai, semmi nem elég kalandos Magyarországon. Hogy itt nincsen tenger, nincsenek magas, hőfödte hegyek, nem lovagolnak indiánok a prérin. Se medve, se farkas, nincsenek nagy anakondák vagy veszélyes mérgeskígyók, nem csattan fel a háztömbnyi bálna a csónak mellől és nem tekeredik hatalmas tornádó a pusztán. Minden olyan lankás, szelíd, ártalmatlan.  Ma pont ez hiányzik legjobban. Amikor Észtországban éltem mindent olyan szélsőségesen vadnak találtam. Nagyon kemény, metsző a tél, késként vág az arcodba a szél és azok a valószínűtlenük sötét, sűrű fenyőerdők éjjelente a telihold fényének kontrasztjában mint hatalmas szörnyek nyúlnak ki feléd. Hamar át lehet élni a Kalevala (észt verzió Kalev poeg) vad, sötét világát.  Szingapúrban fülledt nedvesen forró egzotik

Kapom ma sorra a Whatsapp meg WeChat üzeneteket itt Szingapúrban boldog Sárkányhajó Fesztivált kívánva, és persze (megint) fogalmam sincs róla, hogy mi van, mi ez, mit kell csinálni és mit is jelent ez az egész. Az látszik, hogy fontos, vagy legalábbis benne van a mindennapok kultúrájában úgy, ahogy Magyarországon a névnapi köszöntők, vagy húsvéti, karácsonyi köszöntők végigdübörögnek a közösségi médián és személyes üzenetekben.  Annyi tehát kiderült hamar számomra, hogy nem egy Március 15-szerű állami ünnep, amiről ugye azért nem szoktunk személyes köszöntőket küldözgetni egymásnak, én legalábbis még az életben nem kaptam a barátaimtól vagy a családomtól olyan mondjuk Petőfi képes, vagy Bem Após gif.et hogy hát Zsoltikám, boldog Március 15-ét.  Utána jártam hát, miről szól ez az ünnep. Párhuzamosan több eredettörténet is kering, a legnépszerűbb egy költő nevéhez fűződik, Qu Yuan-hoz, aki időszámításunk előtt 340 és 278 között élt. Ez az európai történelemben nagyjából Alexandriai Nagy