...és még annyit, hogy...

A második résszel folytatom a bejegyzés sorozatot, amiben Szingapúr sikertörténetére keresem a választ. Az általam a témában olvasott könyvekre, újságcikkekre, elemésekre támaszkodom, például a modern Szingapúr alapító atyjának tekintet Lee Kuan Yew visszaemlékezéseire, de mivel most itt élek folyamatosan beszélgetek emberekkel, részt veszek rendezvényeken, követem a napi híreket és nem utolsósorban a bőrömön érzem, mit is jelent a mai Szingapúr.  Az előző bejegyzést a második világháború alatti Japán megszállás fejleményeivel zártam, folytassuk hát innen. Lee Kuan Yew, közvetlenül a háború után végre megkapta a hőn vágyott angliai ösztöndíjat és jogi tanulmányait angliában fejezhette be. Ez olyannyira közvetlenül a háború után történt, hogy Szingapúrt egy hazatérő katonákat szállító hajón hagyta el, ahova valahogy felügyeskedte magát. A hajóútról annyi élménye maradt, hogy a háború befejezésének mámorában leplezetlenül szeretkeztek katonák a hazatérő ápolónőkkel a fedélzeten. Négy...

Karácsonyra megleptem magam Szingapúr alapítójának Lee Kuan Yew-nak önéletrajzi könyvével. Ez igazából csak az első könyv, a gyerekkorától az ország Malajziától való függetlenné válásáig tehát 1965-ig dolgozza fel a történteket az ő szemszögén keresztül.  Nagyon szeretném megérteni ezt az országot. Annyira idegen, egyszerre lélegzetelállító és ijesztő, sikeres és elmaradott, globális és mégis nagyon ázsiai, okos és despota, gazdag és mégis törékeny.  Már hónapok óta olvasom, messze vagyok még a végétől, mert egyrészt nincs sok időm, másrészt meg sokfelé elkalandozok, utánajárok egy-egy résznek, beszélgetek emberekkel, tényleg nagyon érdekel az egész.  Apró részletekben, kiragadott elemeken keresztűl összeszedem a meglátásaimat ezen a blogon. Nem itt szerettem volna kezdeni. Szingapúrt 1819-ben alapította egy Thomas Stamford Raffles nevű angol és szerintem ez nagyon fontos fejlemény. Rengeteget olvastam az alapítás körülményeiről, végigjártam az itteni múzeumokat. Mégis a ...

Van Szingapúrnak egy sajátossága, miszerint ha elhatároznak valamit, akkor azt általában voluntarista jelleggel, hatalmas befektetésekkel azonnal meg is csinálnak. Ehhez nyilván kell az, hogy van pénz bőven, de azt is meg kell jegyezni, hogy azt a pénzt ritkán költik felesleges presztizsberuházásokra, a befektetésektől vagy anyagi hasznot vagy mérhető társadalmi hatást várnak.  A másik sajátossága az itteni szakpolitikáknak, hogy a meglehetősen központosított politikai rendszer miatt képesek azonnal egyszerre mozdulni minden területen és jól értenek ahhoz is, hogy az üzleti szférát is magukkal rántsák az innovációban. Eleve jellemző, hogy a korábban a tengeri kereskedelmet kiszolgáló kikötői, vagy az ahhoz szorosan kapcsolódó olajfinomító ipari létesítmények helyett (mondjuk inkább mellett) ma már a pénzügyi szektor és azt követően pedig a csúcstechnológiás cégek kutatás-fejlesztési kapacitásai telepednek meg az országban.  Ez utóbbi most nagyon erős, van néhány terület, példá...

Megnéztem A Besúgó című sorozatot és nekem nagyon tetszett. Mostanában még a kedvenc sorozataimat sincs időm, kedvem türelmem végignézni. Ha nagynehezen elkezdem néha 5 perc után leállítom így hosszú hónapokba telik egy évad végignézése. Ehhez képest nagy szó, hogy a Besúgó 8 epizódját kettesével nézve pár nap alatt kivégeztem és nagyon sajnáltam, hogy csak ennyi. Nincs kedvem úgy írni, hogy virágnyelven kerüljem a spoilerezést, ezért innentől csak akkor olvasd tovább ha már láttad a sorozatot, vagy nem zavar ha hamarabb megtudsz dolgokat a cselekményről, mintsem látnád azt. Szóval előre szeretném leszögezni, hogy, mint film tetszett. És amikor azt mondom film, akkor azt mondom virtuális fikció, amit színészek játszanak, a média, a képernyő terméke, azé a képernyőé, amin ha a prérifarkasra ráesik a szikla és az még onnan feláll. Ez nagyon fontos. Számomra egy film a popkultúra része, még ha dokumentarista jelleggel esetleg komolyan is veszem, még a legprofibb dokumentumfilm is eg...

Ma lettem 50 éves. Ha van mérfőldkő az életben akkor ez az.  Pont ötven éve volt tehát 1972. Hihetetlen. Az idő rövidebb mint gyerekként gondoltam. Amikor történelemből tanultunk mondjuk a 80-as években a 30-as évekről, akkor az olyan távolinak tűnt, hogy nincs is ember, aki emlékszik rá. Egy egészen más rendszer volt, egy egészen más világ. Most, hogy már nekem is van 50 éves távlat a fejemben ez az idő egyáltalán nem tűnik olyan nagynak. Pedig én is elmondhatom, hogy egészen más rendszer volt. 3-4 éves koromtól vannak emlékeim. Mohácson éltünk, oda jártam óvodába. Emlékszem a szivárványra a Duna felett, a busójárásra, a zökkenős kompra, az étteremre a szigeten, a keskeny strandra, a halászcsárdára, a lakásunkra, az óvodára. Pár éve ott nyaraltunk. Bejutottam a volt óvoda épületébe, ami most üres. Paranormális élmény volt. Minden zugára emlékeztem csak sokkal kisebb lett. Ott törtem el a lábam. Lábfejem pontosabban. Volt két pajta az óvoda udvarán, mindkettőnek magas küszöbe. Ki...

Nagyon aggasztó jeleket látok Észtországban. Az országban élő észtek (kb. a lakosság 70%-a) és oroszok (26%) között a majd 30 évvel ezelőtt kívívott függetlenség óta vannak feszültségek és az ukrajnai események ezeket sajnos újra felszínre hozták.  Nem élek már Észtországban, információim az ottani kollégáimtól barátaimtól vannak, illetve még mindig olvasom a helyi újságokat, híreket, nyomon követem az országban zajló eseményeket. A fő munkahelyem is Észtországban van, ott (is) vezetek bankszámlát, észt bejegyzésű cégem van és ott van nyugdíj és egészségbiztosításom. Ezer szállal kötődöm még az országhoz.  Látom a Facebookon a minap, hogy az egyik észt kollégám megoszt egy lettországi hírt , ami szerint egy orosz ajkú lett Bolt taxi sofőr az orosz himnuszt hallgatta a kocsiban és az utasa megkérte, hogy kapcsolja le a rádiót. A dologból vita kerekedett, aminek az lett a vége, hogy a Bolt sofőr a hajánál fogva rángatta ki a nőt kocsiból. Erre a hírre reagálva írja le saját bej...

Nagyon érdekes vita zajlik Szingapúrban tulajdonképpen folyamatosan a különböző vallások egymás mellett éléséről. Eddig négy alkalommal voltam tanúja annak, hogy ez a téma a közbeszédben a felszínre jött:  1. Amikor a muszlim közösség elkezdte követelni, hogy az ápolónők a kórházakban viselhessék a fejkendőjüket . Ezt hónapokig rágták, de lehet másfél évig is és azt hiszen aztán beleegyeztek. A muszlimokkal kapcsolatban az ide belinkelt cikkben szerepel és ez nekem eddig fel sem tűnt pedig nagyon igaz: Szingapúrban jelentékeny muszlim közösség és egy csomó muszlim imahely van. Az müezinek viszont nem hangszórózhatják tele a várost napi ötször imára hívva.  Forrás 2. Amikor a hindu közösség folyamatos csengetéseit (kis harangokkal harangoznak esténként) már nem bírta a kínai szomszéd és a lábast verve ment át beszállva a csengetésbe. Ebből annyi lett, hogy mém lett belőle.  3. Amikor a kínai közösség a taoista hagyományok szerint ételeket rak ki és hordók fölött papíroka...