...és még annyit, hogy...

Nem bírom már magamban tartani, napok óta döbbenettel nézem, hogy az ellenzéki felháborodás a rezsicsökkentés megszüntetése ellen megy.  Akkor ezek szerint teljesen rendben volt a kormány eddigi politikája? Csak most, amikor végre megszüntetik, derül ki, hogy nem azzal volt a baj, hanem, hogy nem mi csináltuk?  Az a sok mém, kabarétréfa, stand-up jelenet, idiótázó és elemző cikkek garmadája az eltelt években az mind csak addig érvényes, amíg végül kivezetik az ingyensört és kiderül, hogy fizetni kell ennél a pénztárnál is?  Nagyon ijesztő ez, mert ha errodálódni kezd a Fidesz népszerűsége, akkor az nem egy ébredéstől, felvilágosulástól lesz, miszerint az emberek nem veszik már be többet a hazugságokat, hanem attól mert nem hazudtak elég sokáig.  Gyorsan ide nekünk egy mégnagyobb hazudozót, aki megmagyarázza majd, hogy a Fidesz csak képtelen a kormányzásra. Létezik olyan ügyes, értelmes, tehetséges politikai erő Magyarországon, aki biztosítani tudja, hogy "ne az emberekkel fizettes

Szingapúr tegnap ünnepelte az ország alapításának 57-ik évfordulóját. Nekem sajátos viszonyom van a nemzeti ünnepekhez, ami, ahogy öregszem változik. :) Gyerek fejjel, még kisdobosként, úttörőként el voltam bűvölve a szépruhás ünnepektől, a felvonulásoktól. Olyan volt mint egy fesztivál, ahol mindig jókat ettünk, ittunk és magával ragadott a felhajtás. Tizenéves koromtól azonban ez teljesen átfordult. Akkoriban az ember persze minden ellen lázad, de ennek éppenséggel alapja is volt. Akkor már zavart, hogy a nemzeti ünnepek kötelezőek. Soha egyetlen ünnep sem szerveződött spontán módon, vagy alulról jövően. Mindig felülről előírt, kötelező rendezvények ezek és tizenéves fejjel ez akkor hamvában holt. Csak a gúnyos ellenállás marad. A rendszerváltást követően (én éppen 18 éves voltam 1990-ben) ez még megfejelődött egy korai cinikus kiégéssel. Az hogy hirtelen mindennek éppen az ellenkezőjét ünnepeltük és úgy változott a múlt mintha az lenne a jövő (az is lett), az számomra megemészthetet

Nagy átfogó történelmi és szakmapolitikai bejegyzéseket terveztem, de most egyszerűbbnek látom, ha a felhasználói élmény szempontjából a magam példáján keresztül mutatom be miképpen működik az élet Szingapúrban. Hogyan lehet itt orvoshoz menni, milyen módon lesz nyugdíja az embereknek, hogyan lehet lakáshoz jutni, kölcsönt felvenni, vállalkozni az országban.  Amikor beadtam az állandó letelepedési engedély kérelmet, akkor a személyes adatok közlése mellett az itteni társadalombiztosítási rendszerbe való bejelentkezés volt az első teendő.  Kezdjük tehát azzal. Szingapúr európához képest egy egészen különböző számomra teljesen új élmény, ahol az angolszász (liberális) modellek öngondoskodásra épülő megoldásai a jellemzőek, de jelentősen fogja árnyalni ezt a leegyszerűsítő besorolást ha látjuk a részleteket.  Ahhoz, hogy állandó letelepedési engedélyt kapjak Szingapúrban sok egyéb más feltétel mellett már az érkezés előtt be kellett jelentkeznem két programba: CareShield Life MediShield L

Szingapúr egy világváros, ahol minden van. Csak hely nincs. Például arra, hogy saját mezőgazdasága legyen az országnak. Nincsenek nagy földek, gyümölcsösök, legelők. Majd minden négyzetcentiméter be van építve és a kis szigetország már így is területe 20%-át növelte meg azáltal, hogy az óceántól vett el területet feltöltéssel.  2030-ig ehhez képest szeretnék elérni azt, hogy a lakosság által elfogyasztott élelmiszer minimum 30%-a helyben teremjen meg.  Hogyan? Számtalan alternatív, városi megoldással kísérleteznek a városállamban, az egyik az, hogy az állami bérlakások tömbjeihez tartozó közösségi parkolóházak tetejére telepítenek zöldség és gyümölcsfarmokat.  Rátaláltam arra a  2020-as cikkre , ami a parkolóházak tetejére telepített Urban Gardening projektek indulásáról számol be.  Eszerint a Singapore Food Agency (SFA - itt imádják a betüszavas rövidítéseket), összesen 9 parkolóház tetejének felhasználására írt ki pályázatot és 2020 szeptemberében hírdettek eredményt. 6 nyertest hird

Nem fog szépen hangozni, amit mondani fogok.... Hajlamosak vagyunk (igen, én is) úgy tekinteni a Magyarországot évtizedekkel visszavető lépések sorozatára mint, amit a megértés, elképedés, sajnálat, aggódás vesz körül.  "A sírt, hol nemzet süllyed el,  Népek veszik körül,  S az ember millióinak  Szemében, gyászkönny ül." Ha azt gondolnám, hogy a szózat határozta meg, húzta valahogy magával azt a nagyon félrement kollektív tudatot, amit Magyarország jelent, akkor azt mondanám, hogy ez az egyik legkártékonyabb írása a nemzetnek.  De nem így gondolom, szerintem a már félrement kollektív tudatból született az írás, ami méltán lett a nemzeti ünnepek örök második kötelező darabja hiszen tű pontossággal hozza az önsajnálat, a másoktól elvárt sajnálat, a szenvedéstörténet és a folyton mást hibáztató áldozati pozíció kombinációit a röghözkötéssel, a mozdulatlanná merevedő tanult tehetetlenséggel. Én nem tartozom azok közé, akik szerint le kéne cserélni a himnuszt és a szózatot. Hajszá

Kétféle bejegyzést szoktam írni. Vannak azok, amelyekre akár hónapokat készülök, rengeteget olvasok, foglalkoztat a téma. Ilyenkor források, háttér, adatok, különféle oldalról megvilágító érvek vannak az írásban és esetleg pluszban hozzáteszem, hogy én mit gondolok erről a saját fejemmel.  Máskor csak gyorsan, gyomorból leírok valamit. Ilyenek a magyar belpolitiai írások többnyire, vagy bármi, amikor reagálok egy hirtelen eseményre.  Ez a bejegyzés az utóbbi kategóriába tartozik. Arról írok most, ami szembe jön velem az utcán anélkül, hogy komolyabb elemzést csináltam volna. Készülök ilyennel, szeretném megérteni és feldolgozni Szingapúr társadalom és szociálpolitikáját de olyan szerteágazó a téma és annyira más alapokon nyugszik, hogy nagyon messzire kell visszamennem. Ez pedig időbe telik.  Ezért amit most írok az pontatlan, a felszínt karcolja, de mégis azért van értelme leírni mert végsősoron ez jön az emberrel szembe az utcán. A város tele van ilyen és ehhez hasonló molinókkal és

Tegnap szingapúri idő szerint délután, nagyjából abban az időben, amikor Orbán Viktor beszélni kezdhetett Tusnádfürdőn egy kisebb partira voltam hivatalos az egyik óceánparti patinás lakónegyedben.  Dolgozom most egy szingapúri startupnak, akik mesterséges intelligencián alapúló érzelmeket felismerő rendszert fejlesztettek ki és az én feladatom egy nyomonkövető kutatás megszervezése, hogy miképpen tudják ezt az innovációt használni helyi szociális és egészségügyi szolgáltatások.  A tulajdonos alapító egy szingapúri ügyvéd, aki ausztráliába keveredett, a fehér emberek közzé, ott végzett jogot és aztán évek múlva visszatérve Szingapúrba egy Shanghai-i nővel ismerkedett meg és kötött házasságot, aki idekeveredett mert a McKinsey Consulting azonnal alkalmazta őt miután az évfolyamában Kínában az első öt között végzett közgazdaságtan szakon.  Pár évvel ezelőtt ez az ügyvéd összetalálkozott egy osztrák szakértővel, aki mesterséges intelligenciával és gépi tanulással foglalkozott Svájcban, ah