Zöldségfarmok parkolóházak tetején Szingapúrban

Szingapúr egy világváros, ahol minden van. Csak hely nincs. Például arra, hogy saját mezőgazdasága legyen az országnak. Nincsenek nagy földek, gyümölcsösök, legelők. Majd minden négyzetcentiméter be van építve és a kis szigetország már így is területe 20%-át növelte meg azáltal, hogy az óceántól vett el területet feltöltéssel. 

2030-ig ehhez képest szeretnék elérni azt, hogy a lakosság által elfogyasztott élelmiszer minimum 30%-a helyben teremjen meg. 

Hogyan?

Számtalan alternatív, városi megoldással kísérleteznek a városállamban, az egyik az, hogy az állami bérlakások tömbjeihez tartozó közösségi parkolóházak tetejére telepítenek zöldség és gyümölcsfarmokat. 

Rátaláltam arra a 2020-as cikkre, ami a parkolóházak tetejére telepített Urban Gardening projektek indulásáról számol be. 

Eszerint a Singapore Food Agency (SFA - itt imádják a betüszavas rövidítéseket), összesen 9 parkolóház tetejének felhasználására írt ki pályázatot és 2020 szeptemberében hírdettek eredményt. 6 nyertest hirdettek, akik három évre kapták meg a használatbavételi engedélyt.

A nyertesek között találunk hidroponikus növénytermesztéssel foglalkozó kezdeményezéseket, vertikális farmokat, amelyik olyan innovatív megoldásokat használnak mint az IoT (Internet of Things), blockchain technológia és automatikus clíma kontroll. 

Az ügynökség számításai szerint a 9 parkolóház évi 1600 tonna zöldség termelésére lehet képes. Hogy nagyban érzékeltessem, 2021-ben Szingapúr zöldségszükségletének mindössze 4%-át termelte meg saját maga. Ez a kezdeményezés ennek az aránynak a javítására indult el. 

A fotón látható 46 éves szingapúri nő, Eyleen Goh, a SG Veg Farms társalapítója egy parkolóház tetején létrehozott farmmal napi akár 400 kg zöldséggel látja el a környék üzleteit. 

Mára már tucatnyi hasonló kezdeményezés működik a városban. A szingapúri kormány 2020-ban kezdte el bérbeadni az állami bérlakásokhoz tömbönként kapcsolodó közösségi parkolóházak tetejét azzal a céllel, hogy azokon növényeket termesszenek. 

Ms. Goh elmondása szerint a beruházási költségek 1 millió szingapúri dollárt tettek ki (kb. 281 millió forint) és az üzlet egyelőre még nem termel profitot. 10 alkalmazottja van, évente 90.000 dollárt (valamivel több mint 25 millió forintot) fizet két tető bérléséért, de a második még kialakítás alatt van.

Hátráltatta a két évvel ezelőtt indult üzletet a COVID járvány és az ahhoz köthető megszorítások és mivel ez volt az első ilyen tender a városban, még senkinek nem volt tapasztalata hasonló projekttel.

Az újonnan elindult projektek különböző módjait találták meg a pénzcsinálásnak. Egy másik farm úgy vált jövedelmezővé, hogy havi tagsági díjat szed, amiért a tagok rendszeresen jöhetnek a saját céljaikra leszüretelni a termést a szomszédságukban lévő tetőről. Ez egyben egy kiváló közösségi kezdeményezés is, erősítve a szomszédsági viszonyokat. 

Egy másik farmer arról panaszkodott az őt kérdező újságíróknak, hogy a kormányzati tender bérleti árai túl magasak. Ezért ő fogta magát, és talált egy magánkézen lévő ipari létesítmény, aminek a tetejét a közösségi parkolók árainál jóval olcsóbban ki tudta bérelni.

A parkolóházak tetején elhelyezett zöldségfarmok mellett számos más kezdeményezés is létezik Szingapúr élelmiszertermelésének elősegítésére. Ezek döntő többsége csúcstechnológiás megoldás, melyeket súlyos pénzekkel támogat a kormányzat a 2030-ra kitűzött célok elérése érdekében. 2020-ban a statisztikai adatok szerint már 238 farmnak volt engedélye, 2021-ben ez a szám 260-ra növekedett.

Ebbe mindenféle farm beletartozik, de Szingapúrban nincsenek hagyományos gazdaságok, nagy szántókkal, vagy mint Indonéziában a jellegzetes lépcsős elrendezésű rizsföldekkel. Az ország területének mindössze 1%-át használják élelmiszertermelésre. (Összehasonlításképpen, Magyarországon a termőterület nagysága hozzávetőlegesen 5,3 millió hektár, ami az ország teljes területének mintegy 57%-át jelenti.)

Itt tehát tényleg leginkább a modern technológiákhoz köthető városi farmgazdálkodás folyik. Az országban állattenyésztés sincs (hacsak nem számítjuk ide a haltenyésztéssel foglalkozó farmokat), az utolsó vágóhíd több mint húsz éve zárt be. Ehelyett azonban most nyílik egy fél futballpályányi területet elfoglaló sejjtenyészeten alapuló csirkehúsüzem, ami élő csirkék sejtjéből állít elő mesterségesen tenyésztett húst. Erről akkor írtam korábban, amikor Malajzia úgy döntött, hogy ideiglenesen leállítja a Szingapúrba irányuló csirkeexportot. 

Ezeknek a (ma még) alternatív illetve csúcstechnológiás városi megoldásoknak a motorja elsősorban biztonságpolitikai célokat szolgál. Szingapúr, ami alapjában is egy kereskedőváros, hosszú ideig egész jól elvolt azzal, hogy élelmiszerigényét összesen 180 különböző országgal kereskedve elégíti ki. Ez a szám két éve még csak 171 volt, tehát itt is dinamikus növekedés figyelhető meg. 

Mivel divatja lett a protekcionista gazdaságpolitikának, vagy legalábbis kormányok előszeretettel nyúlnak ahhoz az eszközhöz, hogy ellátási zavarok, válságok hatására a piaci viszonyokba beavatkozva korlátozzák az exportot, Szingapúr úgy reagál a helyzetre, hogy erőteljesen beruház saját modern mezőgazdasági kapacitások kiépítésére, másrészt pedig még tovább diverzifikálja a beszállító láncait. 

A 2030-ra elérni kívánt 30%-os saját termelés, szerintem az a szint, ami egy hadigazdaságra való átállás esetén belső forrásból megoldja a stratégiai készletek meglétét. Lehet, hogy jegyrendszerrel, lehet, hogy nagyon egysíkú étkezéssel, de a lakosság ellátása megoldható. A diverzifikáció eddig is szerves része volt a kereskedelmi politikának, Szingapúrnak szerintem rekordszámú szabadkereskedelmi egyezménye van a világ legkülönbözőbb országaival vagy országcsoportjaival, és amikor egy-egy partner (mint például legutóbb a csirke kapcsán Malajzia) problematikusnak bizonyul, percek alatt átállnak más beszerzési forrásra. Ez a csirke esetén két hónap leforgása alatt megtörtént. Szingapúr stratégiai megállapodást kötött Indonéziával, új csirkefarmokba ruháztak be a közeli indonéz szigeteken és a napokban arról jelentek meg cikkek, hogy habár Malajzia augusztus végével feloldani látszik a júniusban bevezetett kiviteli tilalmat, már nem biztos, hogy sikerül nekik ugyanakkora volumenben visszaállítani a szingapúri beszállításokat. 

Én látok egy másik, a távolabbi jövő felé mutató következményt is. Amennyiben ez az urban gardening éppen a fent említett biztonságpolitikai megfontolások miatt kinövi magát egy új, immár urbánus területekre szabott mezőgazdasági iparággá és a világ Szingapúrhoz hasonló nagyvárosai képesek lesznek a saját területükön megtermelni a lakosaik élelmiszerszükségletét, az nagyon komoly társadalmi és politikai változásokhoz fog vezetni. 

Már most is hatalmas a szakadék a városi és vidéki népesség között, ami az életformát és a világnézetet illeti de eddig úgy tűnt, hogy város és vidék szimbiotikus egymásrautaltságban létezik. Érdemes véggigondolni a következményeit annak, ha egy ponton a városoknak nem lesz szüksége a vidékre, mint éléskamrára....innen mindenki maga továbbgondolhatja...