...és még annyit, hogy...

 Loge blogjában olvastam egy bejegyzést a parlamenti képviselők költségtérítése körüli mizériáról. A szerző találóan a parasztvakítás címet adta az írásnak, s miközben egy kommentárt kanyarítottam hozzá már továbbszaladtak a gondolataim. Az én gyomrom nagyon nehezen veszi be a különböző kiváltságokat, előjogokat de próbáljunk meg egy pillanatra eltekinteni az én lánglelkű forradalmi alkatomtól, vagy az autoritással (pszichoanalitkus értelmezésben: apámmal) szemben folytatott lázadásomtól. Honnan jön ez a kifejezés, hogy közjogi méltóság? Miért nem kell egy képviselőnek ugyanúgy adóznia mint nekem? Mitől a város első embere a polgármester? És főleg miért van az, hogy szinte bárki kerül hatalomra (pozícióba) nagy eséllyel ugyanazt fogja csinálni. A közjogi méltóság szerintem ugyanolyan nyakatekert fogalom, mint a népfelség. A méltóság szó hangulatában a tekintetes, méltóságos, nagyságos, kegyelmes szavakkal van rokonságban.  Ezek a többszáz éves ún. nominális megszólító formák ...

Szeretem a "mozit", amit az álmaim produkálnak, de néha magam is meglepődöm. Azt álmodtam, hogy három amerikai ex-elnök társaságában sétálok az utcán. Igyekeztünk éppen valahova.  Bill Clinton, az idősebb George Bush és Jimmy Carter öles léptekkel haladt az utcán. Mind nagyon magas, jól megtermett legények voltak és bár én sem vagyok valami alacsony szinte szaladnom kellett, hogy lépést tartsak velük, ahogy hosszú lábaikkal meneteltek előre.  Mindenképpen Bill Clinton közelébe akartam kerülni, a társaságát kerestem, hogy majdhogynem szaladva elmondhassam neki mennyire nagyra tartom őt. De képtelen voltam elmondani, mert Jimmy Carter mindig közbeszólt, valami vicces dologgal elütötte az igyekezetemet, aztán egyszer csak felém fordult:  „ figyelj ide barátom...nem kell mindent olyan rohadtul komolyan venni!”  Szóval Jimmy Carter üzenetével kezdtem a reggelt:)

 Csak néhány jelenetet láttam a két csatorna dzsungeles kalandműsoraiból. A szereplők jórészét nem is ismerem, vagy legalábbis nem ismerem fel. Hadilábon állok általában a nevekkel, de számomra is meglepő volt, hogy főleg a felvonultatott fiatal csajok mosódtak olyannyira össze, hogy sose tudtam  melyik melyik. Ezen általában az sem segített ha kiírták a nevét. Dobáljatok meg, de én nem tudom ki az a Zimány Linda, vagy Voksán Virág.    Nekem nem jön az a szó a számra, hogy celeb, elsősorban a rámtörtő hányás miatt. Pedig főként az RTL Klub láthatóan mindent megtett, hogy úgy csináljon mintha ez egy létező bevett kifejezés lenne. A műsor mélypontja a „mi vagyunk a celebek...” című induló volt. Mindkét műsor arcpirítóan gyenge. Szerintem a reality műfaja egyáltalán nem hülyeség, nagyon sokmindent ki lehetne hozni egy-egy ilyen helyzetből. De láthatóan a TV stábok mindent megtesznek, hogy a lehetőségek ne legyenek kihasználva. Egyrészt azért mert semmit nem bíznak a vél...

A szingapúriak használnak egy kifejezést arra a viselkedésformára, amit ők nagyon jellemzőnek tartanak magukra. Ez a kifejezés a KIASU (ejtsd: kiaszu). A kínai nyelv ott gyakran beszélt hokkien nyelvjárásából származó szó nehezen fordítható, inkább a jelentését érdemes valahogy megragadni. A wikipedia angol verziója a „veszteségtől való extrém félelem” kifejezéssel írja körül a KIASU jelentését. Ez így elég magasröptűnek hangzik, olyan összefüggésekkel tálalva, mint a kelet-ázsiai társadalmak (Hong Kong, Szingapúr, újabban Malajzia) éles versengő attitűdje, vagy a sajátos értékrend, amiben a karrierbéli sikerek, a közösségből való kiemelkedés előkelő helyet tölt be. A leírások szerint a jelenség lényege nem is az ambíció és a folytonos sikerre való törekvés, hanem az a beállítottság, hogy a vesztéstől, alulmaradástól való félelem mindebben sokkal erőteljesebb, mint a győzelem, az előrejutás iránti vágy, és a siker öröme. Valójában azonban a hétköznapi szóhasználatban (és bizony mindenk...

 Hrabali alakjaink márpedig nekünk is vannak! Azt vettem észre, hogy a környékünkön lévő CBA főnöke időnként átvágtat a bolttal szemben lévő kockásterítős vendéglőbe és szolíd szintetizátorkísérettel elénekel egy dalt. Aztán vissza a boltba, kitölt talán néhány megrendelési szelvényt, igazgat kicsit a polcon lévő árukon majd visszarobog egy újabb búskomor nótához. A boltjának sajátos üzletpolitikája van. Az a szabály, hogy ami volt tegnap, az nehogy legyen másnap is. Védeni kell ezt a függőségre hajlamos magyar lakosságot. Nem ám a kaukázusi kefír örökké! Egyik nap van, aztán tessék málnaszörpöt venni. Azt a függő mindenit! És mikor csalódottan távozom egy dobozos tejjel kikanyarodva a boltból még hallom a főnököt a szomszédból: "- szóló!" ...az OTP-ben is új üzletpolitikát vezettek be, egyelőre biztos csak kísérleti jeleggel mifelénk, de a kirobbanó sikert látva biztos hamarosan országos lesz. Mit országos, már látom, ahogy a nemzetközi bankszakmában "Hungarian lalala b...

Három napja benne vagyok ebben a lázas, taknyos, köhögős akármiben. Orvoshoz nem jutottam el, ahhoz komoly bajnak kell történnie, meg hát magamtól is tudom, hogy tea, sok folyadék, meg a bárhol kapható porok, izék..  A betegség szenvedés. Ez nem vitás és tényleg az. Először az a fura gyengeség, fáradtság, amikor úgy érzed már egy kilincset sem tudsz lenyomni. Biztos csak le vagyok gyengülve, fáradt lehetek, de estére megjött a válasz. Bedurran az egész, mint a didergő királyt a hideg ráz, már felállni is teljesítmény, és ha aludni akarok inkább csak egy lightos mozizás jön hasizomgyakorlatoknak megfelelő köhögős felülésekkel megspékelve.  Nem jó se hason, se oldalt, se háton, úgy érzem megfagyok, de egy köhögésrohamra ébredve érzem, hogy csurom víz rajtam a póló, alattam a lepedő. Az alattomos szemétség az, hogy mindez este tombol, reggelre már alábbhagy, s munkába kéne menni, de érzed semmire nincs erőd hisz alvás...az nem volt, és különben is honnan ez a fájdalom minden tago...

 Általában a MOM-parkba járunk moziba mert ott lehet eredeti nyelven megnézni a filmeket. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy hárman négyen ülünk a teremben, akár keresztben is lehetne feküdni.  Most nem ez volt a helyzet. Tömve volt a terem, láthatóan mindenféle náció tagjaival. A mozi varázsa egyrészt éppen ebben van, hogy a sok néző körülötted, a nézőtér lüktetése, a nevetések vagy éppen a döbbent csend add valami pluszt a filmhez.  Meg sajnos a szerintem egyre pofátlanabb módon szinte természetessé váló mobiltelefonálás, a székrugdosás vagy a filmet a háttértelevíziózás szintjére száműző folyamatos duruzsolás. Egyik lottóötös álmom egy saját mozi, ahova csak olyanokat engednék be, akikkel lehet filmet nézni.:)  Én nem vagyok egy James Bond rajongó. Nem követem évtizedek óta a szereplők változásait, az alapsémát, a sztorit. De mivel ikonszerű filmről van szó, persze ismerem az alapfelállást. A szuperügynök, a kütyükkel, a nők és a „prémium kategóriás” életstílus....

Sokan megkérdezték Bishkekben, hogy mik a benyomásaim a városról. Azonban még mielőtt válaszolni tudtam volna megjegyezték: „de ne mondd azt, hogy nagyon szép és bla-bla-bla, mert úgysem fogom elhinni”.  Persze igazuk volt. Kirgizisztán fővárosa Bishkek úgy néz ki mint Ózd, Tatabánya vagy Komló a 80-as években. Az első nap este 9 körül végeztem és gondoltam kimegyek a belvárosba körülnézni. 10 perc után visszafordultam mert nem volt semmi látnivaló. A szó szoros értelmében sem, ugyanis nem viszik túlzásba a közvilágítást. Valahogy olyan utcai lámpáik vannak, ami ugyán láthatóan be van kapcsolva, de a fényük mintha már nem érne le a földre. Nem volt túl hideg, a november ellenére, de alig volt ember az utcán. Minden városnak megvan a maga jellegzetes utcai biznisze. Nálunk talán a Fedél Nélkül árulása, ami a leginkább látványos a lámpáknál, Bishkek-ben valami miatt a polariod vagy digitális fényképek készítése a menő vállalkozás. Kis fém vagy műanyag fotóállványokkal leállnak az út ...

A legelső benyomásom Kirgizisztánról számtalan amerikai katonai repülőgép volt. Több tucat szürke nagy szállítógép. Ez már a szép új világ. Ott vannak mindenhol és szerintem azért teszik ki ezt a rengeteg repülőt, hogy egyértelműen a világ tudtára adják, hogy ők itt vannak. Hogy Ők vannak itt! Nem csak reptér ez, hanem kiállítás. Nem kell azonban sokáig menni, hogy szembesüljön az ember az első szovjet maradvánnyal is. Ahogy kiléptem a reptér fogadóterébe a hosszú kígyószerű csőből, egy hatalmas tányérsapkás határőr várt. Mármint a tányérsapkája volt hatalmas, a férfi inkább fiúnak tűnt, törékeny ázsia alkattal és szemekkel.  A reptér egy betonkocka. Biztos erődnek is tervezték. Azért kicsiben megvan minden, beléptető kapuk és határőrfülke. A fickó (egy másik) hosszasan lapozgatja az útlevelem, vizsgáltatja a vízumom. Ráér, hajnali kettő van, én vagyok az egyetlen a "sorban". Korán reggel már dolgoznom kéne, ebből nem lesz alvás..vagy munka nem lesz. Hosszas vizsgálódás utám ...

  Miért nincs a postán légkondícionáló? (A rövid felnevetés után, ami a felismerésből fakad, hogy nekem még csak eszembe sem jutna ilyenre rákérdezni....összeszedem a gondolataimat.) A válasz részben földrajzi természetű. Ez az ország valamikor kontinentális éghajlattal rendelkezett, ami azt jelentette, hogy négy évszak volt. Tavasz, nyár, ősz és tél. Nyáron legfeljebb egy-két napig volt olyan nagyon meleg, amit nem lehetett elviselni, ezért a pár napért nem érte meg légkondícionálót beszerelni.  Ma már csak két évszak van, a nyár és a ...hátaztnemtudommi. Ideje lenne elgondolkodni a légkondin. De a válasz másik fele azzal kapcsolatos, hogy volt ebben az országban egy rendszerváltás. Ez olyasmit jelent például, hogy egyes intézmények/szolgáltatások működése a racionalitás talajára merészkedett, ahol a kereslet és a kínálat szempontjai, vagy a vevőnek/fogyasztónak való megfelelés vágya került előtérbe. Így történt például, hogy ma már egy boltos csak igen ritkán lehet bennfente...