A részletekben rejlik

Minden nap rácsodálkozom Szingapúrban, hogy mennyire odafigyelnek a részletekre. Hívhatjuk ezt pedantériának is, és főleg azoknak, akiknek ezt a részletgazdag rendet fenn kell tartaniuk ez idegesítő tücsökherélés lehet, de az eredmény magáért beszél.

A házunk körül egyszerre három nagy építkezés zajlik. Közvetlenül mellettünk a ház oldalában, az út túloldalán új lakóházak épülnek. Az itt manapság toronyházakat jelent, nem 10 emeleteseket mint gyerekkoromban Tatabányán az újvárosi szalagtizesek vagy a Gál István lakótelep új tömbjei, hanem 20-30 emeletes keskeny, de magas tornyokat. Nincs hely széltében, Szingapúr felfelé nő. 

Egy tenyérnyi hely. A telken ha magyar falusi kádár kockák épülnének rajta és a szokásos tér lenne közöttük sokat mondok ha négy elférne egymás mellett meg talán másik négy egy következő sorba de akkor nincs kert. Egy negyed utca. Ezen a zsebkendőnyi területen szerintem több ezer ember fog lakni. És ha az építkezésről balra elfordítom a fejem, akkor merőlegesen rá az utca végén már majdnem kész egy ennél sokkal nagyobb lakónegyed építése. A két hely együtt szerintem simán elég lesz 10 ezer ember számára. Mögötte az Alexandra kórházat is teljesen átépítik, régi gyarmati időkből ittmaradt emlékmű épület kórház. Az emlékmű főépület megmarad és körbeépítik a szokás szerint akkora komplexummal, hogy a kórház maga egy város lesz. Ha jobbra nézek a házunk melletti építkezésről akkor lent az utca végén, olyan fél km-re, a stadion és uszoda komplexum épül. Nem olimpiai bajnokoknak. A lakosságnak. Eddig is az volt ott, csak 1970-ben épült, az első a városban és most úgy döntöttek felturbózzák. Év végére kész lesz. Két km-re van a másik kettő, mindkét irányba. Én az egyikbe járok, pontosan kivan mérve, hogy 30 perc gyaloglás a 2500 méterre lévő távolabbi. Oda vissza egy óra. És úszok egy órát. 

A házunk és az uszoda közötti részen valami miatt autószalonok sora van. BMW, Mercédesz, Ferrari, Volkswagen, Volvo, BYD, Mini Morris, van egy kismopedes mintha olasz kismotorokat lehetne kapni és a végén majdnem az uszodánál egy Lamborgini és amit akarsz rikitó sárga, narancs, zöld autókkal. Heti kétszer megyek el előttük kb. másfél éve. És ezeket kéthavonta átalakítják. Nagy csomagolópapírral eltakarják a kirakatokat, befedik az egészet és teljesen megújulva jönnek ki szerintem mondjuk ugyanazzal. 

Szeretem figyelni ezeket a részleteket és mindig észreveszem, hogy micsoda fegyelem van mögöttük. Az építkezések egy forgalmas városi közegben zajlanak. Mi a belvárosban lakunk (Central South) és itt egy zsebkendőnyi hely nincsen már mit tudom én sittes konténernek, nagy sáros keréknyomoknak, otthagyott szervízháznak, vagy hogy hívják azokat az épületeket, amiket a munkásoknak húznak fel. Ma már konténerek inkább. Jönnek mennek a hatalmas teherautók, az egész környékünk úgy néz ki mint valami óriási sekély tó, amiben hatalmas madarak vetik meg a lábukat. Tucatnyi daru forog mindenfelé. A tetején mindegyiknek szigorúan zászló lobog mintha lenne átmenő légiforgalom (nincs). De protokol az van. 

A teherautók kerekeit kétoldalt állva egy-egy munkás slaggal tisztítja meg mindegy egyes alkalommal, amikor elhagyják az építési területet. Külön munkás áll a nagy út kapujában, aki a forgalmat tereli, de a gyalogosoknak automata lámpa és ember közeledtére bekapcsoló hangszoró van. Az építkezési terület kettévágja a futó és biciklizőpályát az erdősávban. Ez valamikor a maláj vasút volt, leért egészen idáig, pont középen északról kettészeli a szigetet. 

Ez valamikor vasút volt

De már nem jár rajta vonat a síneket felszedték és leaszfaltozták vékonyan, egy a párhuzamos vasúti sínekkel azonos méretű csíkot hagyva az erdőben, úgy hogy az erdőt látszólag érintetlenül hagyták. Most a dzsungel a keskeny út fölé hajlik be kétoldalról és nem telt bele sok időbe, míg észrevettem, hogy a látszólag érintetlen erdőt nagyon is gondos kezek tartják karban. Az út menti fák rendre kidőlnek egy-egy trópusi viharban. Másnap már nincs ott. Helyette jönnek a kis teherautóval a kertészetből és kis csemetéket ültetnek, kötözgetik, hajlítgatják őket. Sosem lógnak be a fák annyira, hogy zavarják a futókat vagy a biciklizőket. Kint van a 10km/h sebességhatár tábla. És a minap mit látok? Trafipaxot. A bicikliseknek. 

A traffipax bicikliseknek megvan?

Szóval az építkezés elvileg pont rányúlna erre a több, mint 20km-es (az egész városban 300km-nél is hosszabb ilyen erdei vagy tengerparti utak vannak a sportolásra) szakaszra, azonban nem teszi. A futópálya kettévágja az építkezést, és nem az építkezés vágja ketté a pályát. Szépen deszkakerítéssel elkerítették az utat és van egy kapu, amin az építkezés munkásai, teherautói, gépei, szerszámai átkelhetnek a másik oldalra. Ha éppen átmennek akkor addig megállítják a sportolókat. De amúgy mindenki átmehet, átvághat az építkezésen még csak be se lát vagy 200-300 métert megyünk a palánkok között. És az út kanyarog, nem lehet belátni a szűk utcában, ezért minden kanyarba domború tükör van kitéve. Vagy 10 helyen. Itt is figyelmeztető tábla a bicikliseknek, hogy figyeljenek a futóknak.

Az építkezés van kettévágva, nem a bicikli és futó út.

És mégegy tábla. No graffiti. Miheztartás véget ki van írva, ha a palánkot valaki összefirkálja a térfigyelő kamerák alapján megbüntetik. Egy tollvonás nincs a palánkokon. És patika tiszta. 

No Graffiti

A keskenyen szaladó út mellett kis öböl kicsit arrébb. Pihenőhely padokkal fedéllel ujraélesztő állomás, mentőhívó telefon. Nem teljesen veszélytelen 100% páratartalomban futni. Eső után a dzsungel gyönyörű. Mintha a Maugliban lennék. Lassan tekereg a pára, nem szál fel soha ebben a nyomott levegőben és a viharfelhők mögött újra kibukkanó nap átvilágít a párán megtörik a fény és mögötte a zöld fantasztikusan éles. Futni se kell, már csak látni ezt a zöldet egy egészség program. Másik öböl, alacsony, egyszintes épület. Muszlim imahely. Talán pihenő is, sose mertem bemenni. Az épület falán azonban van három csap. Miért? A futóknak. 

Water for all a muszlim imaház falán

Az alagút túloldalán, amin megint nincs egyetlen grafitti sem, ámde vannak padok benne alig párszáz méterre a másik bejáratától egy hindu templom. A bejárata az utcafront felől van, színes, kék szobrok százai rajta, nekem egy kicsit olyan hupikék hangulata van. Mikor itt futok el mögötte sokszor hallom ahogy énekelnek. Közvetlenül mellette megy egy katolikus templom. Annak meg a harangja szól és semmi baja nincs azzal, hogy közben a hinduk is énekelnek. 

A házunktól fel a dombtetőig pont hat km. Vissza is hat nyilván, de onnan még lehet a másik irányba futni ami szintén kb hat, majdnem hét km. Bőven elég a futásra. Az egész párhuzamosan megy a metroval, ha valahol feladnám csak kisétálok az erdőből és felszállok a metróra. Még nem követtem ezt el, hazafutok inkább, vagy szeretek ott sétálni is. 

Hollandiában volt sokszor ez az érzésem. Ez a valószínűtlenül pedáns rend. Sehol egy sitthalmaz az út szélén hagyva, nincs egy omladozó lecsapott járdaszegély, a fák gondosan le vannak nyírva, hogy ne lógjanak a járda fölé vagy az útra az emeletes buszokhoz. Nincs gyalogátkelő lámpa nélkül. És a lámpa mindig pittyeg. A járda le van lankásítva az átkelőknél, nagyon sok idős ember ilyen kis robogóval jár (PMD Personal Mobility Device). Nincs intézmény, lépcső, metrómegálló, busz, amire ne lehetne velük vagy kerekesszékkel felszállni. Priority seats a buszon lévő ülések majd fele, ami csak az időseknek és gyerekeknek van fenntartva. Az összes metromegállótól többszáz méterig fedett a járda. Ha onnan jövök haza fedetlenül a tűző napsütésben vagy a zuhogó trópusi esőben talán 50 métert kell gyalogolnom. Ezeken sokszor futónövények vannak, amik ha lenőttek már hűs alagutat hoznak létre. Vagy 10 fokkal alacsonyabb a hőérzet alattuk. 

Bizonyos értelemben elkényesztett ez a világ. Sokszor azon kapom magam, hogy arra van minden kitalálva, hogy gondolkodni se kelljen. Pedig igazából a gondot akarják elkerülni. Segíteni akarnak, mindent pöpecre, pontosan takra működtetve csinálnak. És ez itt összeállt egy rendszerré. Egymástól is ezt várják, fegyelmezetten állnak sorban, úgyis ki van jelölve már a buszpályaudvaron is a korlát melyik buszhoz hova kell sorba állni. Nincs olyan jelenet, hogy az emberek egymást lökdösve tülekednek a buszhoz. Ilyen hosszú kígyóban állnak sorba, az erre kijelölt korlátra dölve pötyögtetve a telefonjukat és nekilódulnak ha jelez a lámpa, hogy beállt a busz. Ja mert sok helyen a sorban állás belülre tették, hogy ne kelljen kint várni a hőségben. 

A részletek...

Irtam egy könyvet. Ha eddig eljutottál az olvasásban akkor valószínűleg el bírod viselni a stílust, amiben írok és ha szereted a sci-fi műfaját akkor itt elolvashatod a könyv eddig nyilvánosságra hozott részeit. Az egyes fejezetek folyamatosan kerülnek ki magyarul is a platformra de mivel a magyar fordítással el vagyok maradva így most az angol részeket osztom meg: https://www.themarschronicles.com/blog/categories/book