...és még annyit, hogy...

 "Az állam felelőssége, hogy enyhítse az ember cselekvését bénító, a jövő tudatos építését aláaknázó szorongásokat, a létbiztonságok erősítésével." Ezt a mondatot Ferge Zsuzsától idézte Ceglédi Zoltán, a Lakner Zoltánnal készített  egyik új videójukban .  Lakner Zoli (azért Zoli, mert személyesen is ismerem, kollégák voltunk az egyetemen) úgy értelmezi ezt a mondatot, mint ami arra utal, hogy legyen egy alsó korlát, ami alá nem zuhanhatsz. Ez az emberi lét jogán kellene, hogy járjon.  Így is van. Én azonban egy kicsit tovább is vinném ezt a fonalat. Az idézet számomra ugyanis egy másik dologról is szól. Implicit módon benne van egy nagyon fontos alaptétel. Az önálló cselekvés követelménye, az öngondoskodás lehetősége. Bármilyen paradox módon hangzik ez, de benne van (szerintem).  Én a szociálpolitikára, a segélyekre, állami, önkormányzati juttatásokra, szociális szolgálatokra, oktatásra, egészségügyre soha nem adományként, nem is jogként, hanem befektetésként, méghozzá megtér

568 robot jutott Szingapúrban 10.000 emberi munkásra már 2019-ben is. Nem találtam újabb számot, de ez az arány valószínűleg azóta inkább nőtt, mert a COVID alaposan belendítette az automatizációt és azokat a megoldásokat, amik minimalizálják az emberi beavatkozást és kapcsolódásokat.  Ez a robot kutya például a Covid idején az emberek közötti távolságot felügyelte Ez a szám a második legmagasabb a világon, egyedül Dél-Koreában van arányaiban több robot a munkaerőpiacon.  Az ipari robotok a csúcstechnológiás iparágakban ma már természetesnek hatnak, az autógyárakban, a félvezetőgyártásban, de az itt szintén hasító biotechnológiai fejlesztések terén is. Rég nincs emberi vezetője a metrónak, algoritmusok irányítják a forgalmat, automatizált jelzőrendszerek lépnek működésbe a ha vihat közeledik.  Ezeknél sokkal látványosabb és futurisztikusabb, amikor az utcán jönnek szembe robotok. Az már tényleg Star Wars hatású amikor a bevásárlóközpontban hallkan dudorászva elsuhan mellettem egy tak

 Írtam már erről, és lehet, hogy túlzás, de én mégis így élem meg. Egyszerűen életveszélyes lett bármit is foglalni, rendelni, és legfőképpen fizetni az interneten.  Lehet, hogy ez csak ázsiai jelenség, vagy azon belül is kiváltképpen szingapúri. Pedig itt Kínához képest még mindig erős készpénz kultúra is van, mert akárhány kártyás, telefonos, kattintós, kütyüzős fizetési lehetőség van a kiskereskedők olcsóbbik része itt még mindig a készpénzt preferálja. (teszik zsebre és el van nézve nekik, meg a kiskereskedői kultúra amolyan nemzeti örökség errefelé).  Kínában, legalábbis a déli és keleti fejlett részeken már egyáltalán nem használnak készpénzt. Az olyan szuperappokon keresztül mint a Tencen mindent elintéznek és évek óta nem látott a mezei kínai készpénzt.  Valahogy itt zavarba ejtő sokasága van a fintech megoldásoknak és ezek szabadjára engedve garázdálkodnak versenyeznek egymással. Talán mert már öregszem ki a napi megújulás képességéből, vagy mert rámzuhant Ázsia a nyugis és k

Ferge Zsuzsát sokakkal együtt én is mesteremnek tekintem. Még akkor is ha mára sok dologról mást gondolok, mint ő. De ez nem számít, mert azt hiszem Zsuzsában az volt a nagyszerű, hogy vele lehetett beszélgetni, vitatkozni.  2012-ben engem ért a megriszteltetés, hogy átadhattam neki a tanszéki csoportunk virágcsokrát az ELTE Társadalomtudományi karán Ferge Zsuzsa nagy példakép volt számomra abban, hogyan kell és lehet az akadémiai magasságú tudást (tudományt) a rögvalóssággal összekötni.  Én főleg a társadalomtudományok területén el nem bírom viselni a folyamatos nagyotmondást. Az eszmetörténeti, ideológiai okoskodást úgy, hogy közben megvető gőggel viseltetnek ezek művelői bármi iránt, ami gyakorlati, hétköznapi. Még ha okos is az ilyesmi (és sokszor az), felelőtlenségnek tartom, mert a parttalan ideológiai és elméleti diskurzusok kibújnak minden számonkérhetőség, mérhetőség alól, és egyúttal a cselekvés látszatát képesek kelteni, amikor valójában semmilyen cselekvés nincs. Zsuzsa nag

Kíváncsiságból megnéztem Vitézy Dáviddal egy interjút, ami a Budapesttel kapcsolatos terveiről szól. Végighallgattam az egész beszélgetést, kicsit több mint egy óra.  És nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy én a közlekedési főosztályvezető pályázati előadását hallom.  Ez nem egy világváros víziója.  Mindez teljesen független az ő személyétől, múltjától, és a politikai kontextustól. Olyannyira, hogy nekem ugyanez a bajom Karácsony Gergellyel is, és ezt láttam Puzsér Róbert programjában is annak idején.  Valahogy talán az történhetett, hogy a modernkori Magyarároszágon a helyi, városi politizálás beszorult egy szűk szakpolitikai keretbe, de annak is a kb. a szabványkönyvek és útvonaltervezők világába. Amit én hallottam az egy építészeti, várostervezői értekezlet. Ebben az értelemben semmi baj nincs vele, megnyugtató valakit hallgatni, aki ért valamihez, de a rossz ajtón kopogtat ezzel.  Mégsem őt hibáztatom, mert a többiek is ezt csinálják. Bicikliutak, fasorok, vasúti felüljárók, jár

A Corleone családban az volt a szokás, hogy az ebédlőasztalnál nem beszélnek "üzletről". Igazi régi polgári hagyomány ez. Megadjuk az ételnek és a családi együttlétnek azt a tiszteletet, ami megilleti és egyúttal figyelmeztetjük, fegyelmezzük magunkat, hogy mivégre is van az egész üzlet...hát, azokért a pillanatokért, amiket a családdal együtt tölthetünk.  A szemen átlövős gyilkosságok, zsinórral fojtás, csónakból tóba lövés, lófejes nyomásgyakorlás az a szürke hétköznapok része, a munka világa, amit az ember nem visz be a hálószobájába, de még a nappalijába se.  Ez az erkölcsi kettőség ez a folyamatos párhuzam vizuálisan is végigkíséri az egész triológiát.  A legerősebb részek azok, amikor valamilyen vallási szempontból meghitt jelenetek (körmenet, keresztelő) közben zajlanak brutális gyilkosságok. Én valahogy így képzeltem a NER viszonyát is a saját szennyeséhez. Hogy van a dolgoknak egy felszíne (isten, haza, család) és egy fonákja (egy bűnszervezetet működtetünk csak mi á

Nagyot fut a kínai közösségi médiában a Netflix új sci-fi sorozata (3 Body Problem) annak ellenére, hogy hivatalosan a Netflix is nem is elérhető Kínában (haha). Az egyébként tényleg érdekesnek tűnő sorozat (még csak két epizódot láttam) eredetileg egy kínai sci-fi szerző könyve alapján készült. A Trónok Harca TV sorozat készítői vitték képernyőre. Nem véletlen tehát, hogy számos ismert Trónok Harca szereplő feltűnik itt is.  Mindez ad egy kettős csavart az egész történetnek. Eleve az alapsztori is ugrál a nyugati világ és kelet között, de a történeten kívül is az, hogy ezt a könyvet amerikaiak vitték filmre a valóságban is ad egy ugyanilyen kettősséget. Ami a két kultúra napjainkban tapasztalt egymásnak feszülése miatt kap egy külön figyelmet.  Végülis ez terelte az én figyelmem is a sorozat helyett (ok, inkább mellett) az arra adott keleti és nyugati reakciókra. Kínában ellentmondásos a sorozat megítélése: - Van Kínának egy B-közép szintű nagyon erős nacionalista kommentszekciója. Kb