Szólásszabadság és annak korlátai Szingapúrban

Van egy jellegzetessége Szingapúrnak, amit öt perc alatt le lehet venni, akár ha csak látogatóba érkezik az ember. Ez pedig a szigor. Ugye mindenhol tiltó táblák vannak, mindenért büntetés jár és a hétköznapokban is átjárja a hangulatot egyfajta fegyelmező erkölcsösség. 

Most ennek egy másik szegmenséről szeretnék írni, ami érzékenyebb téma, a kormány, az állam szigoráról, amikor egyes emberekkel vagy mondjuk így, bizonyos viselkedésformákkal szemben zéro toleranciát alkalmaz. 

Egy példa a közelmúltból:

A történeteit kiszínező aktivista, akit 19 év után kiraktak az országból

Szingapúrban dolgozó vendégmunkás (nem emlékszem a nemzetiségére), aki 19 éve dolgozik építkezéseken, de egyúttal költő és aktivista is. Aktivista abban az értelemben, hogy blogbejegyzéseivel, videóival a vendégmunkások jogaiért áll ki. Aktivizmusa mellett számos művészeti performanszot és olvasókört is szervezett a közösségben, elsősorban vendégmunkásoknak. 

Az itt dolgozó külföldieknek időközönként meg kell hosszabbítaniuk munkavállalási engedélyüket, és ennek a férfinek az engedelyét váratlan módon nem hosszabbította meg a szingapúri bevándorlási hivatal. 

Az újságban publikált adok-kapokból (mondta a magáét az aktivista, az őt támogató szervezetek és megszólalt a hivatal is) az derült ki, hogy a hivatal hosszú évekig tolerálta a fickó kritikai szemléletét és ennek ellenére továbbra is meghosszabbították a munkavállalási engedélyét. 

A COVID ideje alatt azonban érzékelhetően megnőtt a feszültség az itt lévő vendégmunkások, a kormányzat illetve a helyi lakosság között. Az első nagyobb fertőző gócpontok a vendégmunkások szálláshelyein alakultak ki, ráadásul az építkezések lebonyolítói folyamatosan hozták be az újabb és újabb vendégmunkásokat főleg Indiából és Bangladeshből, ami hatalmas felháborodást váltott ki akkor, amikor a mezei szingapúri volt, hogy a lakását sem hagyhatta el (circuit break). 

Az itt dolgozó vendégmunkások munkásszállásokon (dormitory) laknak, ami leginkább engem az amerikai filmek moteljeire emlékeztet kívülről, belülről azonban az emeletes vaságyaival már inkább börtönre vagy valami nagyon puritán kollégiumra emlékeztet. 

A COVID legsúlyosabb időszakában a vendégmunkások sem hagyhatták el lakóhelyüket, amitől valóban börtönné váltak a szállásaik, amik leginkább arra lettek tervezve, hogy este hullafáradtan beesennek az ágyaikba, reggel meg korán menjenek dolgozni. Amikor ehhez képest egész nap ott kellett maradniuk, akkor hamar tetőfokára hágott a feszültség és volt hely, ahol lázadozni kezdtek a bezártság ellen. 

Erre kivonult a készenléti rendőrség és az aktivista fickó is megjelent ott, ahonnan tudósítani is kezdett. A bevándorlási hivatalnak azt hiszem itt lett elege belőle, mert egy egyébként is feszültsséggel terhelt időszakban (tele volt a világsajtó a szingapúri vendégmunkások börtönné vált szállásaival) a fickó (a hivatal értelmezésében) túltolta az aktivizmust. 

A bevándorlási hivatal álláspontja szerint az aktivista folyamatosan valótlan információkat közölt a blogján a helyzetről, növelve ezzel az enélkül is nagy feszültséget.

1. Azt írta, hogy katonák vették körül páncélozott járművekkel az épületet, miközben a rendőrség (készenléti egysége) vonult ki, és az út szélén parkoltak. Attrocitás, összeütközés egyébként nem történt. 

2. A fickó folyamatosan úgy írt, mintha ő maga is ott élne, egy lenne a lakók közül, akiket "lerohantak" a "katonák", miközben a hivatal megjegyezte, hogy a férfi soha nem lakott az adott közösségben, ő egy másik munkásszálláson lakott, ahol semmiféle attrocitás nem történt. 

3. Bejegyzéseiben már korábban is rabszolgáknak nevezte a vendégmunkásokat és munkatáboroknak a szálláshelyeket. 

Végül a hivatal, amelyik egyébként az összes fellebbezést elutasította, azzal a megjegyzéssel zárta a maga részéről az ügyet, hogy Szingapúrban dolgozni nem előjog és még csak nem is kötelező (utalás ezzel a rabszolgaságra), azok jöhetnek ide munkát vállalni, akikről a hivatalok úgy döntenek, hogy beengedik őt miután személyesen kérvényezte a munkavállalást. 

A történet egyik oldalról sem fekete és fehér. 

Egyrészt a kék galléros, jellemzően képzetlen munkavállalók helyzete egyáltalán nem probléma nélküli Szingapúrban. A COVID ráírányította a figyelmet az anomáliákra ráadásul ebben az időszakban történt egy sajnálatos baleset is, amikor a munkásokat szállító kisteherautó karambolozott és több munkás meghalt. Vizsgálatok feltárták, hogy van bőven fejlesztenivaló a munkásszállásokon, hogy nagyon súlyos visszaélések történnek a vendégmunkások toborzásánál (gyakorlatilag lehúzzák őket), és hogy be kell tiltani azt a szokást miszerint az áruszállításra használt kisteherautók platóján hozzák-viszik a munkásokat. 

A másik oldalról a helyi lakosság körében növekvő az elégedetlenség, hogy nagyszámban áramolnak az országba főleg Indiából és Bangladeshből vendégmunkások. Az építtetők szerint csak így lehet a költségek elszállása nélkül megvalósítani a projekteket, míg a kritikusok arra hívják fel a figyelmet, hogy Ausztrália vagy Japán ehhez képest szintén képes nagy beruházások megvalósítására és ott jellemzően helyi munkaerővel (nyilván sokkal többet fizetve) oldják meg a kérdést. 

Szociálisan nagyon érdekes a kérdés, mert ha a beruházók növelnék esetleg a termelékenységet például sokkal nagyobb fokú automatizálással és a fejlettebb technológiák mellé kevesebb, de képzettebb helyi munkaerő alkalmazásával az valóban egy megoldás, csak nem hiszem, hogy a vendégmunkások számára. Rájuk ugyanis akkor nincsen szükség, maradnak Bangladeshben valószínűleg munka nélkül, és Szingapúr olyan mértékben gazdasági epicentrum a térségben, hogy ha nincsenek a vendégmunkások hazautalásai azt szerintem néhány térségbeli gazdaság erősen megérezné. Hogy érzékeltessem, a jelenleg 5,7 milliós Szingapúr lakosságából mindössze 3,5 millió a helyi (állampolgár vagy állandó letelepedési engedéllyel bíró), több mint kétmillió ember az csak "itt dolgozik". 

A tény az, hogy a szingapúri kormány nagyon (és tényleg nagyon) érzékeny az esetleges társadalmi feszültségek felszínre kerülésére. Kicsit a Kádár rendszer elfojtására emlékeztet ez engem (bár nem minden tekintetben). Az európai szemmel hát mondjuk ki sajátos demokráciafelfogás (bár megint meg kell jegyezzem, a mostani Magyarországhoz képest kánaán) mellett ellensúlyként jelenik meg, hogy a hatvanas évek közepe óta, rend van, békés egymás mellett élés van, és világviszonylatban hihetetlen szintű fejlődés. A rendszer egyik alapja a rendteremtő szigor, és azonnal odalépnek, ha a társadalmi békét bármi fenyegetni látszik. Észre kell venni azonban azt is (és itt ér véget a kádári párhuzam), hogy ezt nem kizárólag rendteremtő eszközökkel érik el. Amikor ráirányult a figyelem a vendégmunkások helyzetére, akkor valóban lecsapott a rendőrség és megváltoztatták a szabályozást a toborzás körül, elkezdődött a munkásszállások átalakítása, és némi határidőt hagyva, de be fogják tiltani a kisteherautón való szállítást. 

Megint egy másik szempontból...a jelek szerint nem kérdés, hogy az aktivista faszi túltolta az aktivizmust, már ami a tényekhez való ragaszkodást illeti. 

Lehet-e, kell-e a hazugságra a szólás szabadságaként tekinteni, vagy számon lehet kérni tényszerű ferdítéseket?

Szingapúrban ezekre a tényszerű ferdítésekre csapnak le azonnal, amiben persze lehet látni a leszámolás, elbánás törekvését, de lehet úgy is tekinteni rá, mint egy válasz napjaink "alternatív tények" jelenségére. 

A fals történetet kreáló képviselőnő

Egy másik nagyon hasonló, még ennél is érzékenyebb botrány megmutatta, hogy a szingapúri kormány nem fél ezt az eszközt alkalmazni. 

A legerősebb ellenzéki párt (Worker's Party - WP), akik a legutóbbi választáson soha nem látott mértékben szorongatták meg az államalapítás óta regnáló kormánypártot (People's Action Party - PAP), egy képviselőnője a parlamentben előállt egy történettel, miszerint egy nemi erőszak 25 éves áldozatát kísérte be a rendőrségre, ahol az őt meghallgató rendőrtiszt megengedhetetlen megjegyzéseket tett a nő (mármint az áldozat) öltözködésére, kinézetére és arra a tényre, hogy alkoholt fogyasztott. A képviselőnő elmondása szerint az áldozat sírva jött ki a rendőrségről.

Ennél jobban nem is lehet három egyenként is szuperérzékeny témát agymásra tolni. Az ellenzékről van szó, akik a kormányt Szingapúr történetében először valóban eséllyel fenyegető politikai tényezővé váltak. A téma a Black Lives Matter korszak rendőri visszaéléseinek fényében különösen érzékeny színezetet és kiemelt figyelmet kap, és akkor még a gender, woman empowerment vonalat nem is említettük. Háromszor is meggondolja bárki, hogy miképpen nyúljon egy ilyen történethez. 

A szingapúri kormány azonban nem gondolkodott sokáig. 2021 Augusztus 3-án történt a parlamenti felszólalás, egyébként egy olyan vitanapon, ahol a nők helyzetéről volt szó. Amikor a felszólalás és a történet elhangzott, a belügyminiszter azonnal szót kért, és szerette volna megtudni, hogy pontosan melyik rendőrörsön és pontosan mikor történt azt eset mert egy ilyen kijelentést hivatalból ki kell vizsgálni. 

Az ellenzéki képviselőnő elutasította, hogy további részleteket áruljon el, mert el akarja kerülni, hogy az áldozat további traumákat szenvedjen el és egyébként nem is áll már kapcsolatban vele.  A miniszter azzal a megjegyzéssel ült le, hogy nem ért végett itt a történet. 

És valóban, a kormánypárt parlamenti vizsgálóbizottságott hozott létre, amit megint mint az amerikai filmeken egyenesben közvetítettek a televízóban és a közösségi média oldalakon. Egy időben fel volt robbanva a szingapúri Tik-Tok a meghallgatások kivágott és megszerkesztett jeleneteivel.

November elsején (tehát az egész cirkus három hónapig eltartott) a képviselőnő bocsánatott kért a rendőrségtől, amiért hazudott a történtekről és visszaélt képviselői hatalmával:

1. Nem volt jelen az intézkedésnél, egy női csoportban, aminek tagja volt hallotta a sztorit.

2. Nem kérte az érintett nő beleegyezését arra, hogy nyilvánosságra hozza a történetet. (az hogy a nő létezik vagy sem, az soha nem derült ki, az eljárásban nem jelent meg és az említett női csoport sem került a vizsgálat kereszttüzébe).

3. Nem rendelkezett semmilyen tényszerű adatról, további részletről az érintett rendőri intézkedést illetően és nem működött együtt a rendőrséggel a részletek feltárásán. 

Elmondása szerint azért tagadta le, hogy egy csoportban hallotta a történetet (és hazudta azt, hogy ő maga is jelen volt), mert nem akarta felfedni, hogy ő maga is szexuális visszaélés áldozata és tagja ilyen csoportnak. 

A történetnek további (immár politikai) csavart ad, hogy amikor a pártvezetők értesültek arról, hogy a történet egyszerűen nem igaz, akkor arra bátorították a képviselőnőt, hogy ne fedje most már fel a valóságot (miszerint hazudott).

A képviselőnő november 30-n lemondott parlamenti mandátumáról és kilépett a pártból. Ez azonban nem állította meg a kormányzó pártot, a vizsgálatott lefolytatták, a parlamenti bizottság végleges jelentése 2022 februárjában látott napvilágot, amiben a nőre $35.000 (kb. 9,5 millió forint) bírság kiszabását, az érintett pártvezetőkre pedig mentelmi joguk felfüggesztését és ügyészségi eljárás elindítását javasolta. 

Figyelemreméltó, hogy a vizsgálat során az ellenzéki Worker's Party főtitkára (secretary-general) tette azt a megjegyzést, hogy a parlament ragjainak mentelmi jogáról és egyéb jogairól szóló törvény nagyon széles szabadságot ad a képviselőknek arra, hogy azt mondjanak, amit akarnak, és ezért a parlamenten kívül (például a rendőrség által) nem vonhatók eljárás alá. 

Ugyanakkor -jegyzi meg - ez a szólásszabadság nem ad alapot arra, hogy valótlanságot állítsanak a képviselők.