Miért kerül hátrányba az, aki kiszáll a globalizációból?
Get link
Facebook
X
Pinterest
Email
Other Apps
Nagyon érdekes (és szerintem tanulságos) elemzés jelent meg a New York Times-ban arról, hogy miképpen tűnik egyre inkább úgy, hogy Kína törekvése a technológiai önellátásra kudarcra van ítélve.
A cikk a félvezetőgyártás példáján keresztül mutatja be azt, hogy milyen nagyon összetetté és bonyulttá vált a mai világban a csúcstechnológiához való hozzáférés. Hogy a félvezetők, mikrocsippek mennyire fontosak és a hozzáférhetőségük mennyire függ a nemzetközi együttműködéstől azt mindannyian a bőrünkön érezhettük, akik mondjuk autót nem tudtak vásárolni, vagy korábban alapvetőnek számító cikkekhez nem tudtak (vagy nem azonnal tudtak hozzáférni).
A félvezetők ma a csúcstechnológiás eszközök lelkét jelentik és túlzás nélkül mindenhol. A hadiiparban, az orvoslásban, a kommunikációban, a közlekedésben, az űrkutatásban, a modern mezőgazdaságban, a számítástechnikában úgy an block, a logisztikában, a robottechnológiában, a gyártástechnológiában, az oktatásban és a kezünkhöz nőtt kütyüjeinkben is. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy körbe vagyunk véve gépekkel és eszközökkel, amiknek a működéséről, a technológiai hátteréről fogalmunk sincs ezért talán fontos érzékeltetni, hogy a félvezetőgyártás egy rendkívül bonyolult, összetett folyamat.
Egy rövid (angol nyelvű) áttekintő videó arról mit is jelent a félvezetőgyártás a gyakorlatban:
A cikk is hangsúlyozza és én is szeretném kiemelni, hogy itt nem pusztán a gyártásról magáról van szó. A félvezetőket megtervezik és folyamatosan új megoldások jelennek meg. Aztán nagyon speciális körülmények között legyártják ezeket úgy, hogy a szükséges alapanyagokat a világ legkülönbözőbb sarkaiból szedik össze. Bármilyen furcsán hangzik, megint máshol szerelik össze és tesztelik a félvezetőket és teszik aztán különféle eszközökbe a világ másik sarkában.
Ez a soklábon állás nem csak arról szól, hogy a nyersanyagok eloszlása földrajzi sajátosság és a különféle természetes erőforrások szerteszét vannak a világban, hanem arról is, amit a közgazdaságtan úgy hív komparatív előny.
Ez nagyon röviden azt jelenti, hogy egy végtelenül összetett folyamatban ha valamelyik ország (illetve annak csúcstechnológiával foglalkozó ipara) rááll egy adott fázisra, megteremti annak az infrastrukturáját, célzottan ráírányítja az oktatást, a kutatást akkor abban az adott témában hatalmas előnyre fog szert tenni. Megkerülhetetlen lesz.
Ez persze nem teljesen igaz, mert mindent meg lehet tanulni, mindent fel lehet építeni, de amikor valaki mondjuk már 50 éve rá van állva a mikrochip gyártásra azzal nagyon nehéz lesz versenyre kelni.
Amikor Kína úgy döntött, hogy önellátóvá válik a csúcstechnológiagyártás terén, akkor azt úgy képzelték, hogy majd belepumpálnak egy csomó pénzt, egy nap alatt felhúzzák a gyárakat (mint azokban a videókban, ahol tényleg egy nap alatt raknak össze előregyártott elemekből háztömböket), és Xi Jinpin elnök csettintésére indul is a mikrocsipgyártyás.
A New York Times cikkében megszólaltatott szakértők szerint, ha Kína valóban piacvezető akar lenni a félvezetőgyártásban azt megteheti, de rá fog menni 30 esetleg 50 éve is. Márpedig a kínai elnök ezt nem így képzeli. Számára Mao Ce Tung bezárkózó és az önellátásra épülő politikája a példa és ha Mao meg tudta oldani, hogy atombombája, aztán rögtön utána hidrogénbombája majd saját műholdjai legyenek, akkor ezt is meg fogják oldani házon belül és többé nem válnak függővé szankcióktól vagy éppen a nemzetközi versenytől.
Ez nem elképzelhetetlen. De nem egyik napról a másikra fog megtörténni. És itt nem segít az a technológiában nagyon érvényes szabály, hogy a technológiai előny sosem igazi előny, mert lemásolni, ellopni, utánacsinálni vagy ne adj isten megvásárolni már sokkal hamarabb és olcsóbban megy mint kifejleszteni. Ez általában igaz is. De nem a csúcstechnológiában ahol hiába lopod el az előző heti terveket, ha nincs meg a kapacitásod, hogy a saját mérnökeid ennél jöbbat tervezzenek a jövő héten megint lopnod kell és ez most már egyre nehezebb mert kirakták a kínai cégeket számos nyugati országból. ZTE-stűl, Huewei-estűl. meg Confucius Intézetestűl, ahol nyelvtanítás címszó alatt ment a kémkedés. Lehet lopni, de ellopni csak a múlt hetit lehet. A jövőheti ott van, ahol az ész van.
Van egy másik oka is a kínai kudarcnak, amit szintén részletesen tárgyal a New York Times cikke. Ez a felülről jövő voluntarista tervgazdálkodásos fejlesztés megspékelve a lojalitással (mintegy a verseny helyett) leginkább hatalmas korrupciós botrányokhoz vezet. Az is lett belőle.
Akárhogy is tekerjük, a nyílt szabad versenyen, a kreatív energiákat szabadon engedő légkörben és az együttműködésen, a komparatív előnyök kihasználásán alapuló fejlesztések mindig előnyben lesznek a bezárkózó, lefojtott, és erőből tolt megoldásokkal szemben. Kína ettől még lassan kiépítheti a maga kapacitásait és könnyen lehet, hogy ez is fog történni. De ennek ellenszere a még szorosabb és még specializáltabb globális együttműködés, ami egy nagyon erős versenyelőny.
Engem meglep az a "laza" hangulat, ami az ukrán-magyar "kémháború" témájában az általam olvasott magyar közösségi média hírek alatt fut. Nyugtatom magam azzal, hogy a komment szekció az utolsó forrás, amiből érdemi dolgokat le lehet vonni, de az is igaz, hogy azért olvasom mert engem ez 20.000 km távolságból (illetve annak ellenére) nagyon aggaszt. Nem tudom, hogy a távolság teszi-e, vagy valami alap paranoia érzés Magyarországgal kapcsolatban, ami 12 éve, mióta elhagytam az országot bennem van, de mindegy, leírom. Onnan ahonnan én nézem és ahogyan bennem összekötődnek ezek a kis pontok ez bizony 1944 késő ősze, amikor az Oktogonnál az emberek még sült gesztenyét vesznek, de a Hűvösvölgyben már orosz felderítők szálltak fel a még menetrend szerint közlekedő villamosra. Mindig azzal nyugtatom magam, hogy Magyarország egy szájkarate ország, és hálistennek az. Jó értelemben az. Svejkhez áll közelebb. Kerek képű, lángosozó, aputestű, zsebesnadrágos, Suzukival horgászn...
Nagy fába vágtam a fejszémet és írtam egy sci-fi könyvet. Régóta foglalkoztat az írás, igazából gyerekkorom óta írok, vagy naplót, vagy soha be nem fejezett történeteket. Most ezt végre befejeztem. Most teszt olvasókat keresek, akik szeretik a műfajt és szívesen olvasnának akár csak pár fejezetet is, hogy aztán megosszák velem a visszajelzéseiket. Egy összefüggő, elejétől végéig megírt regény lett belőle, az első marsi telepek története. Élő ember, rajtam kívül még nem olvasta, kizárólag chatgpt, ami ugyan nagyon jó visszajelzéseket adott és a tudományos, technikai részeket nélküle talán évek alatt se tudtam volna összegyűjteni. A képek illusztrációk Most csinálom az utolsó szerkesztéseket, és ez az a pillanat, amikor szeretném megmutatni olyan embereknek, akik szeretik a hard core sci-fi könyveket. Hogy érzékeltessem ez mit jelent. Amikor megmutattam a 13 éves lányomnak, a szerintem egyik leginkább akciódús jelenetet ő három bekezdés után azzal adta vissza, hogy olyan minth...
Én mindig túlzásnak tartottam a géprombolásra emlékeztető kirohanásokat a technológia és azok cégei ellen, de mostanában ez az álláspontom átalakulóban van. Nem hirtelen történt, tényleg mint a béka, lassan főttem a vízben. Nekem a Facebook az iskolapéldája ennek, és ezen a blogon is már számtalanszor szapultam őket, de különösen tenyérbemászónak tartom az Amazon-t és a Google-t is. Sokáig egyetértettem azokkal, akik azt mondták, hogy ingyen van, senki nem kényszerített. Nem kell se FB profil se gmail fiók, ha neked ezekkel problémád van, egyetlen kérdésem van: mit keresel ott? Nem a tied, nem fizettél érte, nem te hoztad létre. Ha elmész egy házibuliba és fikázod a házigazda foteljét nyugodtan eltolhatod a biciklit és leülhetsz a parkban a padon vagy hazamehetsz. Nagyjából ez volt az alapfelállás nálam. Azokkal is egyetértettem később, akik a sok adatvédelmi aggályra azzal válaszoltak, hogy, ha a FB mindent tud rólad, annyi fog történni, hogy releváns hirdetéseket fogsz lát...
Minden nap rácsodálkozom Szingapúrban, hogy mennyire odafigyelnek a részletekre. Hívhatjuk ezt pedantériának is, és főleg azoknak, akiknek ezt a részletgazdag rendet fenn kell tartaniuk ez idegesítő tücsökherélés lehet, de az eredmény magáért beszél. A házunk körül egyszerre három nagy építkezés zajlik. Közvetlenül mellettünk a ház oldalában, az út túloldalán új lakóházak épülnek. Az itt manapság toronyházakat jelent, nem 10 emeleteseket mint gyerekkoromban Tatabányán az újvárosi szalagtizesek vagy a Gál István lakótelep új tömbjei, hanem 20-30 emeletes keskeny, de magas tornyokat. Nincs hely széltében, Szingapúr felfelé nő. Egy tenyérnyi hely. A telken ha magyar falusi kádár kockák épülnének rajta és a szokásos tér lenne közöttük sokat mondok ha négy elférne egymás mellett meg talán másik négy egy következő sorba de akkor nincs kert. Egy negyed utca. Ezen a zsebkendőnyi területen szerintem több ezer ember fog lakni. És ha az építkezésről balra elfordítom a fejem, akkor merőlegese...
Parlamenti választások voltak tegnap Szingapúrban. Az első, amit személyesen is volt alkalmam végigkísérni. Szavazni nem szavazhattam, mert állandó letelepedési engedéllyel ugyanolyan jogok illetnek meg, mint az állampolgárokat, de szavazni nem szavazhatok. Ezért aztán nem is követtem az eseményeket teljes gőzzel, és itt se fogom fárasztani magam részletes elemzésekkel, gondosan utánajárt számokkal. A Financial Times-tól, a helyi lapokig alaposan feldolgozta a sajtó. Edgar Su/Reuters A magam benyomásait írom le. Ez már a harmadik ország, amiben élek és óhatatlanul összehasonlítom a magyar, észt és szingapúri élményeimet. A legtöbb tekintetben az itteni választások az észthez hasonlítottak. Ha nem figyeltem volna azért fél füllel oda, ez a választás úgy is elmehetett volna a fülem/fejem mellett, hogy észre se veszem. Voltak kint plakátok, a legfeltűnőbb talán az volt, hogy a Park Connectorok dzsungellel ölelt futó útvonalán is ki voltak téve politikai pártok jelöltjeine...
Comments
Post a Comment