Miért kerül hátrányba az, aki kiszáll a globalizációból?
Get link
Facebook
Twitter
Pinterest
Email
Other Apps
Nagyon érdekes (és szerintem tanulságos) elemzés jelent meg a New York Times-ban arról, hogy miképpen tűnik egyre inkább úgy, hogy Kína törekvése a technológiai önellátásra kudarcra van ítélve.
A cikk a félvezetőgyártás példáján keresztül mutatja be azt, hogy milyen nagyon összetetté és bonyulttá vált a mai világban a csúcstechnológiához való hozzáférés. Hogy a félvezetők, mikrocsippek mennyire fontosak és a hozzáférhetőségük mennyire függ a nemzetközi együttműködéstől azt mindannyian a bőrünkön érezhettük, akik mondjuk autót nem tudtak vásárolni, vagy korábban alapvetőnek számító cikkekhez nem tudtak (vagy nem azonnal tudtak hozzáférni).
A félvezetők ma a csúcstechnológiás eszközök lelkét jelentik és túlzás nélkül mindenhol. A hadiiparban, az orvoslásban, a kommunikációban, a közlekedésben, az űrkutatásban, a modern mezőgazdaságban, a számítástechnikában úgy an block, a logisztikában, a robottechnológiában, a gyártástechnológiában, az oktatásban és a kezünkhöz nőtt kütyüjeinkben is. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy körbe vagyunk véve gépekkel és eszközökkel, amiknek a működéséről, a technológiai hátteréről fogalmunk sincs ezért talán fontos érzékeltetni, hogy a félvezetőgyártás egy rendkívül bonyolult, összetett folyamat.
Egy rövid (angol nyelvű) áttekintő videó arról mit is jelent a félvezetőgyártás a gyakorlatban:
A cikk is hangsúlyozza és én is szeretném kiemelni, hogy itt nem pusztán a gyártásról magáról van szó. A félvezetőket megtervezik és folyamatosan új megoldások jelennek meg. Aztán nagyon speciális körülmények között legyártják ezeket úgy, hogy a szükséges alapanyagokat a világ legkülönbözőbb sarkaiból szedik össze. Bármilyen furcsán hangzik, megint máshol szerelik össze és tesztelik a félvezetőket és teszik aztán különféle eszközökbe a világ másik sarkában.
Ez a soklábon állás nem csak arról szól, hogy a nyersanyagok eloszlása földrajzi sajátosság és a különféle természetes erőforrások szerteszét vannak a világban, hanem arról is, amit a közgazdaságtan úgy hív komparatív előny.
Ez nagyon röviden azt jelenti, hogy egy végtelenül összetett folyamatban ha valamelyik ország (illetve annak csúcstechnológiával foglalkozó ipara) rááll egy adott fázisra, megteremti annak az infrastrukturáját, célzottan ráírányítja az oktatást, a kutatást akkor abban az adott témában hatalmas előnyre fog szert tenni. Megkerülhetetlen lesz.
Ez persze nem teljesen igaz, mert mindent meg lehet tanulni, mindent fel lehet építeni, de amikor valaki mondjuk már 50 éve rá van állva a mikrochip gyártásra azzal nagyon nehéz lesz versenyre kelni.
Amikor Kína úgy döntött, hogy önellátóvá válik a csúcstechnológiagyártás terén, akkor azt úgy képzelték, hogy majd belepumpálnak egy csomó pénzt, egy nap alatt felhúzzák a gyárakat (mint azokban a videókban, ahol tényleg egy nap alatt raknak össze előregyártott elemekből háztömböket), és Xi Jinpin elnök csettintésére indul is a mikrocsipgyártyás.
A New York Times cikkében megszólaltatott szakértők szerint, ha Kína valóban piacvezető akar lenni a félvezetőgyártásban azt megteheti, de rá fog menni 30 esetleg 50 éve is. Márpedig a kínai elnök ezt nem így képzeli. Számára Mao Ce Tung bezárkózó és az önellátásra épülő politikája a példa és ha Mao meg tudta oldani, hogy atombombája, aztán rögtön utána hidrogénbombája majd saját műholdjai legyenek, akkor ezt is meg fogják oldani házon belül és többé nem válnak függővé szankcióktól vagy éppen a nemzetközi versenytől.
Ez nem elképzelhetetlen. De nem egyik napról a másikra fog megtörténni. És itt nem segít az a technológiában nagyon érvényes szabály, hogy a technológiai előny sosem igazi előny, mert lemásolni, ellopni, utánacsinálni vagy ne adj isten megvásárolni már sokkal hamarabb és olcsóbban megy mint kifejleszteni. Ez általában igaz is. De nem a csúcstechnológiában ahol hiába lopod el az előző heti terveket, ha nincs meg a kapacitásod, hogy a saját mérnökeid ennél jöbbat tervezzenek a jövő héten megint lopnod kell és ez most már egyre nehezebb mert kirakták a kínai cégeket számos nyugati országból. ZTE-stűl, Huewei-estűl. meg Confucius Intézetestűl, ahol nyelvtanítás címszó alatt ment a kémkedés. Lehet lopni, de ellopni csak a múlt hetit lehet. A jövőheti ott van, ahol az ész van.
Van egy másik oka is a kínai kudarcnak, amit szintén részletesen tárgyal a New York Times cikke. Ez a felülről jövő voluntarista tervgazdálkodásos fejlesztés megspékelve a lojalitással (mintegy a verseny helyett) leginkább hatalmas korrupciós botrányokhoz vezet. Az is lett belőle.
Akárhogy is tekerjük, a nyílt szabad versenyen, a kreatív energiákat szabadon engedő légkörben és az együttműködésen, a komparatív előnyök kihasználásán alapuló fejlesztések mindig előnyben lesznek a bezárkózó, lefojtott, és erőből tolt megoldásokkal szemben. Kína ettől még lassan kiépítheti a maga kapacitásait és könnyen lehet, hogy ez is fog történni. De ennek ellenszere a még szorosabb és még specializáltabb globális együttműködés, ami egy nagyon erős versenyelőny.
Semmi jót...és lehet, hogy ez így van jól. Afelől nincs kétségem, hogy Trump demokratikus választásokon nyert. Trump tényleg megnyerte ezt a választást. Az első hírek, röptében készült elemzések a latin közösség férfi tagjait, az X generációt, a fekete férfiakat, és fehér kékgalléros férfiakat, az amerikában középosztálynak hívott kétkezi munkásokat teszik felelőssé. Lelkük rajta, mondhatnánk és tehetnénk gúnyos megjegyzéseket arról, hogy sok sikert a latin férfiaknak egy olyan elnökhöz, aki sokukat deportálni akarja. Reuters De bennem nincs ilyen fanyar kárörvendés, mert van az az olvasata a dolgoknak, amiből szemlélve tökéletesen értem és teljesen érthetőnek tartom a történteket. Trump a szókimondó bohóc, egy vágyálmot fogalmaz meg. Ezért nem számítanak a hazugságai, az értelmetlen zagyva beszéde, az egész alak karikatúra jellege, mert amit megjelenít az egy illuzió. Olyan mint egy álom, értelmetlen, zagyva de mégis van egy hangulata, amiben bele tudjuk ringatni magunkat és amiből
Alig egy hét eltéréssel két nagy globális céget is kizárt Indonézia a piacáról. A Google (Alphabet) és az Apple új telefonjai mostantól nem lesznek elérhetőek az országban, külföldről pedig csak jelentős vám kifizetése után hozhatják be a felhasználók. A hír jelentőségét drasztikussága mellett az adja, hogy Indonézia a maga majd 300 milliós lakosával a világ negyedik legnépesebb országa és Dél-Kelet Ázsia legnagyobb gazdasága. És habár az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében a magyar gazdasági teljesítmény negyedét sem érik el, a piac összmérete a nagy számok törvénye valamint az azokban rejlő növekedési lehetőségek miatt Indonézia egy fontos országa a térségnek. A döntés mögött amellett, hogy igazodik a protekcionizmus globális trendjéhez elsősorban a befektetések ösztönzése áll (ami némileg ellentmond ugye a bezárkozó protekcionalizmusnak). Nemrégiben olyan szabályozást vezettek be Indonéziában miszerint az itt árult elektronikai termékek 40%-át helyi beszállítók bevonásával
Egy bejegyzés sorozat negyedik része ez. Azt a témát járom körül, a magam számára is keresve a választ, hogy mi tette Szingapúrt ennyire gyorsan, ennyire sikeres országgá. Az alapállításom az, hogy sok szerencsés körülmény (kedvező földrajzi adottságok, jó időzítés, a környékbeli országok lemaradása) mellett az is nagyban közrejátszott Szingapúr felemelkedéséhez, hogy egy nagyon tudatos fejlesztési terv mentén valósággal be lett törve a lakosság a változáshoz felülírva vallást, kultúrát, nyelvet, identitást, életmódot. Erre utal a sorozat címe is: Boldoggá teszlek ha beledöglesz is . Az első bejegyzése a függetlenné válás és azzal együtt a nemzetté válás kérdését járja körül: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html A második bekezdés a közismert szingapúri szigor és keménység jelenségét próbálja megérteni: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is-2.html A harmadik bekezés a szingapúriak pragmatizmusát mutatja be: https://www.annyi
Sokan szokták feltenni nekem a kérdést, hogy miféle diktatúra a szingapúri. Most már lassan 4 éve élek itt és magam is, az első naptól kezdve folyamatosan keresem a választ a kérdésre, hogy mégis miféle hely ez? Ez egy bejegyzéssorozat második része. Az első rész itt olvasható: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html A második világháború éveiben Szingapúr japán megszállás alatt volt. A japán propaganda a nyugati kolonizáció alóli felszabadulásként próbálta keretezni az eseményeket, de valójában egy nagyon brutális elnyomásban volt a többnyire kínai etnikumú szingapúriaknak része. Japán már évekkel a világháború kitörése előtt háborúban állt kínával és a szingapúri kínaiak értelemszerűen inkább kínát támogatták. Nem csak a véleményükkel, hanem anyagiakkal is. A japánok ezt nem felejtették el, hosszú listáik voltak, akiket egyenként levadásztak, de több tízezer embert az utcáról elhurcolva a tengerparton végeztek ki, pusztán mert kínaiak voltak. Lee Kua
A cím nagyon "szakmailatlan", előre elnézést kérek érte azoktól, akik kicsit jobban otthon vannak a témában, de ez tudtam kitalálni arra a nagyszerű ötletre, amit most Tallinnban igyekeznek bevezetni a depresszió és más mentális problémák megelőzésére, idejekorán való kezelésére. A kezdeményezés lényege, hogy az emberekkel gyakran találkozó foglalkozások művelőit, fodrászokat, kozmetikusokat, könyvtárosokat, gyógyszertári dolgozókat kiképeznek arra, miképpen ismerjék fel mentális zavarok figyelmeztető tüneteit és a professzionális ellátórendszer egyfajta első lépcsőjévé, jelzőrendszerévé váljanak. Az ötlet nem új, nem is ismeretlen, én két formában találkoztam vele amikor ezen a területen dolgoztam. A fejlődő világ országaiban esély nincs arra, hogy mondjuk a fejlett amerikai nagyvárosok vagy Nyugat-Európa mentális egészséggel foglalkozó rendszerét építsék ki. A nyugati országokban is folyamatosak a kapacitás problémák, de beszélhetünk egy kialakult ellátórendszerről. Indiá
Comments
Post a Comment