Számomra egy sci-fivel kapcsolatban a legfontosabb elvárás a "világteremtés". Nem kell, hogy tele legyen akcióval. Még az sem szükséges, hogy csavaros története legyen. Vigyen el egy világba, ami legyen más, mint a mi világunk, meglepő, zavaró, megdöbbentő, ijesztő vagy éppen mágnesként vonzó.
A legjobb az lenne, ha nem is lenne semmilyen cselekménye. Hanem csak élnének abban a világban az emberek és én barangolnék benne. Nem kellenek a nagy szavak, a jó és a gonosz köré feltekert egydimenziós karakterek. Narrátor se kell. Egy jó sci-fit nem kell, nem szabad elmagyarázni. Úgy van jól, ha nem értem.
Nem értem a technológiát. Nem értem az intézményeket. Nem értem a törvényeket, a szokásokat, az emberek közötti viszonyokat. Nem tudom ki kicsoda. Ezeket mind nekem kell felfedeznem menet közben és tulajdonképpen ez egy sci-fi igazi cselekménye. Az én utam, amit bejárok ennek az új világnak a megismerésében.
Egy parizervásárlás köré lehet sci-fit csinálni úgy, hogy az hallatlanul érdekfeszítő és izgalmas lesz, mert a legapróbb mozzanatai is meglepőek, újak, mások és csak talán (ha szerencséd van) a legvégén veszed észre, hogy másfél órán keresztül egy bevásárlás történetét nézted. És nemhogy mérges lennél, hanem morogsz, hogy miért "csak" egy film? Ebből 10 évados, évadonként 15 részes sorozat kéne, hogy legyen. Ez 7 kötetben kéne sorakozzon a polcodon. Nekem ezt jelenti a sci-fi.
A francia, litván és belga koproduckióban készült Vesper nagyon ilyen film.
Egyrészről hozza a témától elvárt, bevett toposzokat. Disztópikus jövő, pandémia, éhinség, az életbenmaradásért küzdő túlélők és diktatóriukus új rend. Mad Max óta ismerős a recept. Nagyon népszerű ez a téma, nem véletlenül. A klímaválság árnyékában, egy COVID világjárvány után, az ismert világ a szemünk előtt omlik össze.
A Vesper-nek azonban nem egy ilyen galagtikus nagy rálátása van a dolgok menetére. Nem a gonosz birodalom ellen küzd maroknyi lázadó, vagy időben küldenek vissza egy parancsnokot, hogy megelőzze a robotok hatalomátvételét. Ezek ilyen globális narratívák.
Vesper, aki egy lány, a sáros földet túrva próbál ehető gumókat találni és a dolgok csak történnek vele. Se nem erős, se nem kiemelkedően okos, ravasz. Nem egy vezető, nem fut be hatalmas személyiségfejlődést, aminek végére a lázadás élére áll és megdönti a gonosz birodalmát. Esendő, gyenge, sír, kétségbeesik, lop, csal, hazudik és főleg menekül, elbújik. Leginkább egy flippergépben ide-oda csapódó golyóhoz hasonlít és vannak pillanatok, amikor hősnek tűnik, más jelenetekben pedig végtelenül erőtlen, eszköztelen, naív és buta.
Sok kritika lehúzta a történetvezetést, mint a film gyenge szálát, de én nem értek velük egyet. Ha lenne egyenes, jól megírt, belátható ívet húzó története a filmnek az azt üzenné, hogy ez a sötét jövő cselekvéssel uralható. Szerintem a Vesper története azért ilyen ellentmondásosan kusza mert ki akarták belőle venni a szuperhős vonalat. Amint kivesszük a karizmát, a szupererőt, a megmentőt, minden esetlegessé válik. Otrombán véletlenszerű (és ettől duplán tragikus) a halál, de a megváltás is. Vesper olyan hős, akit odasodort a szél. És ez számomra sokkal hitelesebb, hihetőbb.
A filmet szerintem nem ebben a dimenzióban érdemes nézni. A megjelenített világ apró rezdülései jelentik az igazi cselekményt. Inkább egy vizuális történet, egy hosszúra nyúlt videóklipp az egész, mint a szó hagyományos értelmében vett történetet elmesélő film.
Litvániában forgatták, ami szerintem nagyon jó választás. Belőlem majd 10 év Észtországban élés teljesen kiölte a magányos remete, a civilizációtól való elvonulás romantikáját. Nem tudom, valahol Dél-Olaszországban a citrom, narancs és olajfák árnyékában talán jó móka lehet kinyúlni a napágyból a vadszőlő fürtőkért, de hogy a zord Észak-Európában nem ez a helyzet az biztos. Már az ég is ijesztő, örökké szürke ha éppen nem viharos. A szélviharok egész erődőket facsarnak ki, a jeges eső vízszintesen küld pengéket az arcodba, a talpon maradt fák, mint szörnyek lengetik a karjukat. A vékony, sikár földben semmi nem terem meg, a legjobb almák is fonnyadtak, ütődöttek, sápadtan sárgák. Lehet csipegetni a bokrokról az apró szedret, térdig az aljnövényzetbe vagy a mocsárba süppedve és a vállad fölött lesheted, jön-e a medve. Száz éves, dohos faházak nyújtanak menedéket, de nem csak neked, hangyának, méhkasoknak, kígyónak, bogárnak, bagolynak és szúnak. Füstös szauna a fürdő, ami nem csak nevében füstös, hanem az első nap után mozdonyvezető ábrázatot varázsol rád. Alig ablakok vannak a vastag rönkökből összeácsolt házakon, amik rendszerint magányosan állnak az erdőben több száz méterre vagy akár látótávolságon kívül a szomszédtól. Ha van öt ilyen ház, akkor az már falu, de utcája nincsen, csak az erdő van, a mohával befutott faház, és a vad sötétség. Az emberek rongyokba csavarva hangtalan árnyakként mozognak a ház körül. A legijesztőbbek azonban az elhagyatott, üres házak. 70-80 év múlva is ott állnak makacsul, növényekkel befutva, beomlott tetővel, és sötét üvöltő belsővel beszélve az oroszok által 1944-ben elhurcolt gazdáikról, akik aztán sosem jöttek vissza szibériából. Egy néma sikoltás az egész, amit úgyse hall senki, mert a szél és a vihar mindent felülír.
Ez most nem a Vesper film leírása volt, hanem a Baltikumé, mindenféle disztópikus sci-fi nélkül. Ez az ottani valósága a vidéki életnek, a természetközeliségnek, az elvonulásnak, a zöldnek. Azon a klímán a természet nem barát, hanem folyamatos túlélőshow.
Ebbe a környezetbe kellett csak beletenni egy 13 éves lányt, aki silány mocsaras földet túrva gumókat keres a folyamatos szürke ködben és megkaptuk a disztópikus sci-fit. Ilyen jó alapra építve építettek fel a szerzők egy fantasztikus világot, ahol minden növény, minden egyes élőlény csáppal nyúlik ki feléd, hogy valamit leszívjon belőled. A gépek hol a steam-punk hangulatát, hol az újabb Star Wars filmek jól eltalált koszos, elhasznált világát hozzák semmiben nincs egy darabnyi öröm és mégis nagyon szép az egész. Nem tudom megfejteni mi a titka. Úgy lett színes, érdekes és szép, hogy mindenben az ellentéte az Avatar giccszuhatagának mégis nagyon hasonló elemekkel operál.
A másik dimenzió, amiben a film nagyot alkot, az a színészi játék. Nincsenek nagy tömegjelenetek, látványos csaták, monumentális jövőbeli városok. Ezeket távolról látjuk, igaz az is impozáns tud lenni.
Emberek vannak, nyomorult emberek. A főszereplő Vesper fantasztikusan játszik, de a gonoszt megtestesítő nagybátyja is, aki egyszerre rokon és egyszerre veszélyes ellenség.
Ebből a filmből egy világot lehetne felépíteni véget nem érő folytatásokkal.
Az ázsiai országok híresek (inkább hírhedtek) a szigorú, sok esetben mindent (úgy értem a jövőt) eldöntő vizsgáztatási rendszerükről. Jellemző ezekben az országokban valami nagy állami csúcsvizsga, aminek az eredménye aztán automatikusan eldönti ki mehet egyetemre, de még a szakiskolák között is szigorú rendben szórja a fiatalokat. Ez tényleg létezik, itt Szingapúrban is. Nem teljesen ismeretlen azért a magyar rendszerben sem, hiszen van nekünk egy érettségink, ami pontosan ugyanúgy központi, állami, országos vizsga és nagyon hasonló dramaturgiával zajlik. Kiöltözött halálosan izguló diákok, központi tételek, írásbeli, szóbeli, feladatmegoldós vizsga, de én a szakközépiskolában szakmai érettségit is tettem, éppenséggel egy Lada személygépkocsi sebességváltóját kellett diagnosztizálnom. Azért is hozom fel ezt az élményt, mert nagyon erősen feljöttek most az emlékeim, ahogy be lettem hívva vizsgáztatónak egy vizsgára a szingapúri politechnikumban, ahol most tanítok. Invi...
Nekem nem nehéz visszafejtenem, hogy honnan jön az illiberális demokrácia, a szuverenitás, az erő, a győzteskompenzáció és az egész NER felépítmény ideológiai muníciója. Maguk se rejtik véka alá, a szűk, de létező intellektuális holudvarban röpködnek a Machiavelli és Carl Schmitt hivatkozások, utalások. A politika a hatalom megszerzésének és megtartásának művészete. Pont. Nincs utána erkölcs, nincs közjó, nincs eszmény. Csak technika, erő és stratégia. Orbán Viktor saját szavaival ezt úgy írta le, hogy ha jön egy bármilyen kihívó, akkor ő ott áll egy nagy karddal a mezőn és az a dolga, hogy azt a kihívót legyőzze. Csak egy maradhat állva. Mint a Hegylakóban. Az ő fejében ez a hatalom természete, és neki, mint politikusnak, ez a dolga. Végzi a munkáját. Immár több mint 30 éve. Pont. Kelet-európai lévén, van bennem egy nagyon erős késztetés, egy zsigeri reakció, egy egyetértés. Így van. Nincs it semmi néznivaló, ez a hatalom természete, minden más máz rajta. A puszta beismerés azon...
Ez a bejegyzés a " Bekopog az új kultúra " bejegyzésem egyfajta folytatása, továbbgondolása. Az előző bejegyzésban azt próbáltam érzékeltetni, hogy, amit az első oktatóként eltöltött félévem után látok egy szingapúri politechnikumban, az valami egészen más oktatási megközelítés. Nem jobb vagy rosszabb, hanem más. Több mint amit megszoktunk az akadémiai világ lineáris, szövegcentrikus kommunikációjában. 25 év felsőoktatási oktatói múlt után most 17–19 éves generációt tanítok. Az első hetekben azon kaptam magam, hogy folyamatosan azt keresem, hol van az írás? Tankönyv, cikk, esszé. Helyettük videók, slideshow-prezentációk, animált narratívák, hangok és ikonok kavalkádja jelent meg. Mind az oktatók által készített tananyagokban (ami itt 100%-ban online anyagokat jelent, a diákok nem használnak jegyzeteket, munkafüzetet, tankönyvet, nincs nyomtatásban semmi), mind a diákok leadott anyagaiban számtalan jelét láttam olyan dolgoknak, amiket korábban inkább csak a közösségi média po...
Olvasom az angol és a magyar cikkek alatti kommentáradatot az On this Day 1776 TV (Youtube) sorozat kapcsán, aminek ugye az az apropója, hogy az egyik első teljes egészében mesterséges intelligencia segítségével készített sorozat. A kommentárok szinte kivétel nélkül negatívak. Sőt, egyenesen hisztérikusan ellenségesek. Teljesen egyértelmű, hogy a közönség nagyrésze elutasító a mesterséges intelligencia megjelenése kapcsán. A kreatív iparágak és a művészetek területén pedig különösen erős ez az érzés. AI slop, AI moslék...ez a bevett szófordulat azok között, akik a jelek szerint AI nélkül is algoritmusokat követnek, másokat másolnak, de ha azt egy gép teszi azt nem tudják elfogadni. Nem irónikus? Amikor valaki begépeli egy bejegyzés alá, hogy AI moslék, az a szóösszetétel hogy keletkezett? Hirtelen százezrek agyában egyszerre gyúlt fény ugyanerre a szókapcsolatra? Az a sok egyedi, megismételhetetlen individum, akik jelenléte egyszeri és megismételhetetlen ahelyett, h...
Hajnali négy lehetett. Mostanában ilyentájt felébredek. Próbáltam visszaaludni, de nem ment. Ránéztem hát a telefonomra. Győri Péter bejegyzése, Darvas Ági meghalt. Micsoda??? Ági?????? Hát nem azt beszéltük meg, hogy jövőre talán hazajutunk és jó lenne találkozni? 8 óra se volt, már a buszon ültem, vitt az iskola felé. Egész reggel rosszul éreztem magam. Nem csoda, mondtam magamnak, hosszú napom lesz és négy óra óta fent vagyok. Olyan nyomasztó érzés volt bennem és egyszerre zaklatottság. 9-kor egy nagyon fontos találkozóm lesz. Új oktatási modult kell szerveznem és nem látom még sem az elejét, se a végét. Nyomaszt az egész, azonnal bedobnak a mélyvízbe, de egyszerre megtiszteltetés is, hogy Szingapúrban, a világ egyik legjobb oktatási rendszerében fejleszthetek képzéseket. Mindenesetre szorongok tőle, talán ezért érzem magam ennyire szarul. Megáll a busz a Singapore University of Social Sciences előtt. Szállnak le az itteni diákok, rengeteg ázsiai egyetemista, kis hátizsákjaikka...
Ez engem is érdekel és pont így, köszi, hogy felhívtad a figyelmet a filmre!
VálaszTörlés