Számomra egy sci-fivel kapcsolatban a legfontosabb elvárás a "világteremtés". Nem kell, hogy tele legyen akcióval. Még az sem szükséges, hogy csavaros története legyen. Vigyen el egy világba, ami legyen más, mint a mi világunk, meglepő, zavaró, megdöbbentő, ijesztő vagy éppen mágnesként vonzó.
A legjobb az lenne, ha nem is lenne semmilyen cselekménye. Hanem csak élnének abban a világban az emberek és én barangolnék benne. Nem kellenek a nagy szavak, a jó és a gonosz köré feltekert egydimenziós karakterek. Narrátor se kell. Egy jó sci-fit nem kell, nem szabad elmagyarázni. Úgy van jól, ha nem értem.
Nem értem a technológiát. Nem értem az intézményeket. Nem értem a törvényeket, a szokásokat, az emberek közötti viszonyokat. Nem tudom ki kicsoda. Ezeket mind nekem kell felfedeznem menet közben és tulajdonképpen ez egy sci-fi igazi cselekménye. Az én utam, amit bejárok ennek az új világnak a megismerésében.
Egy parizervásárlás köré lehet sci-fit csinálni úgy, hogy az hallatlanul érdekfeszítő és izgalmas lesz, mert a legapróbb mozzanatai is meglepőek, újak, mások és csak talán (ha szerencséd van) a legvégén veszed észre, hogy másfél órán keresztül egy bevásárlás történetét nézted. És nemhogy mérges lennél, hanem morogsz, hogy miért "csak" egy film? Ebből 10 évados, évadonként 15 részes sorozat kéne, hogy legyen. Ez 7 kötetben kéne sorakozzon a polcodon. Nekem ezt jelenti a sci-fi.
A francia, litván és belga koproduckióban készült Vesper nagyon ilyen film.
Egyrészről hozza a témától elvárt, bevett toposzokat. Disztópikus jövő, pandémia, éhinség, az életbenmaradásért küzdő túlélők és diktatóriukus új rend. Mad Max óta ismerős a recept. Nagyon népszerű ez a téma, nem véletlenül. A klímaválság árnyékában, egy COVID világjárvány után, az ismert világ a szemünk előtt omlik össze.
A Vesper-nek azonban nem egy ilyen galagtikus nagy rálátása van a dolgok menetére. Nem a gonosz birodalom ellen küzd maroknyi lázadó, vagy időben küldenek vissza egy parancsnokot, hogy megelőzze a robotok hatalomátvételét. Ezek ilyen globális narratívák.
Vesper, aki egy lány, a sáros földet túrva próbál ehető gumókat találni és a dolgok csak történnek vele. Se nem erős, se nem kiemelkedően okos, ravasz. Nem egy vezető, nem fut be hatalmas személyiségfejlődést, aminek végére a lázadás élére áll és megdönti a gonosz birodalmát. Esendő, gyenge, sír, kétségbeesik, lop, csal, hazudik és főleg menekül, elbújik. Leginkább egy flippergépben ide-oda csapódó golyóhoz hasonlít és vannak pillanatok, amikor hősnek tűnik, más jelenetekben pedig végtelenül erőtlen, eszköztelen, naív és buta.
Sok kritika lehúzta a történetvezetést, mint a film gyenge szálát, de én nem értek velük egyet. Ha lenne egyenes, jól megírt, belátható ívet húzó története a filmnek az azt üzenné, hogy ez a sötét jövő cselekvéssel uralható. Szerintem a Vesper története azért ilyen ellentmondásosan kusza mert ki akarták belőle venni a szuperhős vonalat. Amint kivesszük a karizmát, a szupererőt, a megmentőt, minden esetlegessé válik. Otrombán véletlenszerű (és ettől duplán tragikus) a halál, de a megváltás is. Vesper olyan hős, akit odasodort a szél. És ez számomra sokkal hitelesebb, hihetőbb.
A filmet szerintem nem ebben a dimenzióban érdemes nézni. A megjelenített világ apró rezdülései jelentik az igazi cselekményt. Inkább egy vizuális történet, egy hosszúra nyúlt videóklipp az egész, mint a szó hagyományos értelmében vett történetet elmesélő film.
Litvániában forgatták, ami szerintem nagyon jó választás. Belőlem majd 10 év Észtországban élés teljesen kiölte a magányos remete, a civilizációtól való elvonulás romantikáját. Nem tudom, valahol Dél-Olaszországban a citrom, narancs és olajfák árnyékában talán jó móka lehet kinyúlni a napágyból a vadszőlő fürtőkért, de hogy a zord Észak-Európában nem ez a helyzet az biztos. Már az ég is ijesztő, örökké szürke ha éppen nem viharos. A szélviharok egész erődőket facsarnak ki, a jeges eső vízszintesen küld pengéket az arcodba, a talpon maradt fák, mint szörnyek lengetik a karjukat. A vékony, sikár földben semmi nem terem meg, a legjobb almák is fonnyadtak, ütődöttek, sápadtan sárgák. Lehet csipegetni a bokrokról az apró szedret, térdig az aljnövényzetbe vagy a mocsárba süppedve és a vállad fölött lesheted, jön-e a medve. Száz éves, dohos faházak nyújtanak menedéket, de nem csak neked, hangyának, méhkasoknak, kígyónak, bogárnak, bagolynak és szúnak. Füstös szauna a fürdő, ami nem csak nevében füstös, hanem az első nap után mozdonyvezető ábrázatot varázsol rád. Alig ablakok vannak a vastag rönkökből összeácsolt házakon, amik rendszerint magányosan állnak az erdőben több száz méterre vagy akár látótávolságon kívül a szomszédtól. Ha van öt ilyen ház, akkor az már falu, de utcája nincsen, csak az erdő van, a mohával befutott faház, és a vad sötétség. Az emberek rongyokba csavarva hangtalan árnyakként mozognak a ház körül. A legijesztőbbek azonban az elhagyatott, üres házak. 70-80 év múlva is ott állnak makacsul, növényekkel befutva, beomlott tetővel, és sötét üvöltő belsővel beszélve az oroszok által 1944-ben elhurcolt gazdáikról, akik aztán sosem jöttek vissza szibériából. Egy néma sikoltás az egész, amit úgyse hall senki, mert a szél és a vihar mindent felülír.
Ez most nem a Vesper film leírása volt, hanem a Baltikumé, mindenféle disztópikus sci-fi nélkül. Ez az ottani valósága a vidéki életnek, a természetközeliségnek, az elvonulásnak, a zöldnek. Azon a klímán a természet nem barát, hanem folyamatos túlélőshow.
Ebbe a környezetbe kellett csak beletenni egy 13 éves lányt, aki silány mocsaras földet túrva gumókat keres a folyamatos szürke ködben és megkaptuk a disztópikus sci-fit. Ilyen jó alapra építve építettek fel a szerzők egy fantasztikus világot, ahol minden növény, minden egyes élőlény csáppal nyúlik ki feléd, hogy valamit leszívjon belőled. A gépek hol a steam-punk hangulatát, hol az újabb Star Wars filmek jól eltalált koszos, elhasznált világát hozzák semmiben nincs egy darabnyi öröm és mégis nagyon szép az egész. Nem tudom megfejteni mi a titka. Úgy lett színes, érdekes és szép, hogy mindenben az ellentéte az Avatar giccszuhatagának mégis nagyon hasonló elemekkel operál.
A másik dimenzió, amiben a film nagyot alkot, az a színészi játék. Nincsenek nagy tömegjelenetek, látványos csaták, monumentális jövőbeli városok. Ezeket távolról látjuk, igaz az is impozáns tud lenni.
Emberek vannak, nyomorult emberek. A főszereplő Vesper fantasztikusan játszik, de a gonoszt megtestesítő nagybátyja is, aki egyszerre rokon és egyszerre veszélyes ellenség.
Ebből a filmből egy világot lehetne felépíteni véget nem érő folytatásokkal.
Most akkor ennek tényleg vége? Olyan jó volt hinni Fukuyamának, hogy a politika rendszerek versenye lezárult és a liberális demokrácia győzelmével az emberiség elérte a politikai fejlődés végpontját. A józan ész civilizációja (Fukuyamától a nyugati racionalizmusig) Számomra a Trump jelenségben az a legirritálóbb, hogy a nyugati társadalmak több mint 400 évvel ezelőtt azzal tettek szert máig tartó előnyükre, hogy a józan ész, a racionális számítás és az ezek mentén bekövetkező technológiai és tudományos fejlődés mentén haladtak, és nagyjából a középkor vége óta ennek kimaxolására rendelték alá társadalmi viszonyaikat is. A rátermettség, tudás, alkalmasság vált az előrejutás fő kritériumává, a nyugati társadalmak kitermelték és felemelték az alkalmas vezetőket, az értéket teremteni képes cselekvő embereket és azokat a rendszereket, amelyekben ezek mozogni, létezni tudtak. A szabadság, a polgári, politikai és később szociális jogok, a demokratikus eszmék nem mint valami morális...
Lehettem olyan 15 éves. Talán 16. Nem tudom. 1986-87 táján. Egy ipari szakközépiskolába jártam, autószerelőnek tanultam, de közben nálam idősebbekkel barátkoztam, zenészek, értelmiségiek, kifejezetten intellektuális emberek voltak. Velük esett meg, hogy elkeveredtem Tatára az Eötvös Gimnáziumba, egy rendezvényre. Számomra az egy nagyon idegen világ volt. Annyira távol volt tőlem, hogy még vágyottnak se nevezném, mert vágyakozni is csak azután tud az ember, amit ismer, amiről minimum tud és kialakul benne egy pozitív kép róla. Én tulajdonképpen a létezéséről alig tudtam ennek a gimnáziumnak. Például magamtól tuti el se találtam volna oda. De valahol azért tudtam, hogy ez nagyon elit hely, innen emberek egyetemre mennek, és maga az épület is, meg a környékbeli park, a tatai Öreg tó, adott az egésznek egy patinás jelleget. Ez mondjuk éppenséggel avitnak, régiesnek, konzervatívnak és szigorúnak tüntette fel bennem a helyet, és ilyenként minden volt csak nem vonzó számomra. Tömve...
Nem tudom milyen algoritmus folytán, de felbukkant a FB falamon Laár András RTL-klubbos videója. Mérgelődtem is utána, mert tudatosan nem mérgezem magam a FB-kal már majd két éve. A könyvem reklámozásához használom és amikor felmegyek akkor csak csak felugranak dolgok. Erre rákattintottam. Először azt hittem valami deepfake. A fotó egyáltalán nem hasonlított, talán a link is gyanús volt, ezért az eredeti poszthoz mentem és amikor láttam, hogy RTL akkor nyitottam ki magát a videót. Engem nagyon mellbe vágott az egész. Messze Laár Andráson túlmutatóan. Nem ismerem őt személyesen, a videó alapján nem tudtam eldönteni, hogy vajon csúszik bele egy pszichózisba, vagy a demencia első tünetei jelennek meg, de volt olyan gondolatom is, hogy a túltolt ezotéria beárazta magát az őt megillető helyre. De aztán helyretettem magam, mert mégiscsak arról a Laár Andrásról van szó, akit a 80-as években még gyerekfejjel láttam "bábu vagy-ot" énekelni és tizenévesen is egész pontosan átjö...
Szingapúri házunk alagsorában kis üzletek és vállalkozások sora található. Ez mindenhol így van, az ún. HDB lakások (így hívják az állami bérlakásrendszer keretében épített lakótelepi lakásokat) alagsora úgy lett kialakítva, hogy ott számos kisvállalkozás és közösségi terek is helyet kapjanak. A 60-as években nekilendült magyar lakótelepépítés ugyanezt a logikát követte. Fel(el)ismerve, hogy a lakótelepi lakások mérete kicsi, az eredeti koncepció az volt, hogy számos funkciót közösségi terekben oldanak meg. Ruhát a patyolatba lehet vinni saját mosógép vagy mosókonyha híján, a biciklit a közös biciklitárolóban lehet tartani, az óvoda, bölcsöde a házak között van. Az alagsori fodrászüzlet már szövetkezetként (kvázi magánvállalkozás) is működhetett egy idő után. Itt, Szingapúrban is ez a koncepció, de a kapitalizmusra építve, tehát a lakóövezetben található szolgáltatások alapja a kisvállalkozás. Ezek a kisvállalkozások hatalmas értéket jelentenek itt. Amellett, hogy sokan ebből élne...
Ami most számomra körvonalazódik Donald Trump második elnöksége körül, az a XIX. századi és az azt megelőző korok birodalmi logikán alapuló politizálásának a visszatérése. Sokak szerint mondjuk ez soha nem is ért véget. A nemzetközi szerződéseken (értsd keretek közé szorított együttműködésen) és diplomáciai erőfeszítéseken alapuló, a II. világháború végén (vagy datálhatjuk a 90-es évek elejére is) létrejött kifinomult rendszer sokak számára mindig is csak szépségtapasz volt a nagyhatalmak játszmáin, melyek változatlanul folytatódtak a felszín alatt. Akik ezt képviselik beszélnek általában deep state-ről, emlegetik fanyar gúnnyal az amerikai kultúra (popkultúra, az amerikai mítosz, az amerikai álom) előretörését, mint valami bújtatott tankhadosztályt, és látnak, láttak minden befektetés mögött modernkori gyarmatosítást. Most lekerül ez a szépségtapasz, ha az volt, mert az Egyesült Államok egy olyan tahó kocsmai verekedő szerepében fogja magát megmutatni a közeljövőben, aki mi...
Ez engem is érdekel és pont így, köszi, hogy felhívtad a figyelmet a filmre!
ReplyDelete