Észtország progresszív, liberális (ott az nem szitokszó) jobbközép pártja (Reform) nagyot nyert a 2023-as észt parlamenti választásokon. A jellemzően sokszínű pártpalletán a Reform a szavazatok 31%-át tudta a magáénak, ami a 101 fős parlamentben 33 mandátum megszerzésére elég.
Vegyük észre, hogy az észteknél még a matek az úr, 31%-nyi szavazattal, 30% körüli mandátumot lehet szerezni.
Az őket követő populista szélsőjobb (EKRE) már csak feleennyi 15,8%-ot kapott, ami valószínűleg 17 mandátumra lesz elég. Minden más párt (6 párt jutott be a parlamentbe) ennél kevesebb szavazatot kapott.
Az észt politikai hagyományoknak megfelelően most intenzív koalíciós tárgyalások jönnek. A Reform párt regnáló és a jelek szerint újraválasztott miniszterelnökének Kaja Kallas-nak most olyan partnert vagy partnereket kell találnia, akikkel meglesz a minimum 50+1 fős parlamenti többség.
Az észt politikai kultúrában a koalíciós egyeztetéseknek van nagy hagyománya. Nagyon hasonlít az a kultúra a holland, belga, svéd rendszerre, ahol a folyamatos kompromisszumkeresés a jellemző, a legváltozatosabb színű koalíciók jönnek mennek. Mindenki volt már mindenkivel, és az is előfordul, hogy két választás között koalíciók buknak és egy másik összetételnek adják át a helyüket. A folyamatos egyeztetés és kompromisszumkeresés a jellemző, nem monolit tömbök uralják a politikai teret a győztes mindent visz alapon. Ennek megvannak az előnyei és hátrányai is.
Egyetlen kivétel van (volt eddig), a populista szélsőjobbal sokáig senki nem volt hajlandó koalícióba menni, ők évekig páriaként mindig kimaradtak minden egyeztetésből. Pár évvel ezelőtt azonban a sajátos összetételű Centrum párt úgy lépett egy nagyott, hogy habár nem ők nyerték a választásokat, a szélsőjobbal összefogva (és őket kormányzati tényezővé emelve) be tudta előzni az akkor (is) győztes Reform pártot. Erről annakidején csináltam egy videóbejegyzést.
Az idei választások két napja (2023 március 5. vasárnap) voltak, most sorra jelennek meg az elemzések. A magam részéről azt szeretném kihangsúlyozni, ami távolról is egyértelműen látszik. Észtországban visszaszorulóban van a populizmus és a jelek szerint a konzervatív politikát képviselő pártok is. Leginkább a liberális, baloldalibb politikát képviselő pártok nyertek, bár ezt azért kicsit korrigálnám. A győztes Reform párt politikai ideológiáját tekintve sokkal inkább jobboldali ha az erősen (szélsőségesen) piacbarát nézeteket tekintjük. A modern Észtország kérdőjelek nélkül erre az ideológiára épült. Ha azonban a ma sokkal inkább vízválasztó demokráciába vetett hitett, a jogállamiság tiszteletét és a nemzetközi beágyazottságot tekintjük, akkor már sokkal közelebb állnak a baloldali pártokhoz, mint a gazdaságpolitikájukban szintén liberális azonban inkább bezárkózó, nemzeti konzervatív pártok.
Ebben a mezőnyben jelent egy otromba (ez az én értékítéletem) kitüremkedést, a Trump-i, Orbán-i mintára épülő észt populizmus, ami ugyan mostanra a második legnagyobb erő lett a parlamentben, azonban összességében kevesebb mandátumhoz jutott, mint az előző 4 évben. Magyarán szólva a második helye sokkal inkább szól a többi párt bukásáról, mint a saját előretörésükről.
Ez azért nagyon fontos jelenség, mert egyértelmű üzenetet adtak az észt választók arról, hogy milyen irányban szeretnék látni az ország jövőjét. A populisták az összes ismert trükköt bedobták (másuk sincs). Ellenségkép krealása, folyamatos harci hév, a tények rugalmasan kezelése, az érzelmekra ható politika, nagy gyülések, utcai jelenlét. Ez utóbbiban szinte egyedülállóak Észtországban, ahol nincs hagyománya a nagy utcai politikai gyűléseknek.
Az észteket továbbá igen megtépázta az ukrajnai háború, tele van az ország ukrán menekültekkel, a GDP 2%-nak megfelelő értékű fegyver és humanitárius támogatást adtak az ukránoknak, és a COVID után itt (is) hatalmas gondot okozott az elszabadult infláció és elsősorban az elszabadult energiaárak. Egy ideig az ország vezető volt Európában az infláció mértékét tekintve, de mára átvette a vezetést egy másik ország (vajon melyik?).
Ezek a nehézségek azonban (a jelek szerint) nem tolták az országot a szélsőségek (értsd populizmus) felé, sőt éppen ellenkező irányú mozgást látni, az ország a számolni, és késsel-villával enni képes józan ész mögött zárkózik fel.
Egy apró, de fontos szeletét is szeretném kihangsúlyozni az idei észt parlamenti választásoknak. Az észt digitális társadalomtól nem fura módon az országban hosszú évek óta online is lehet szavazni. A szavazók száma abszolút értelemben is magas volt (63,7% - ami 1992 óta nem látott érték), de még beszédesebb, hogy a szavaztok immár 51%-a (tehát fele) online szavazat volt. Ez minden korábbinál nagyobb arány.
Namost lehet tudni, hogy az online szavazók legnagyobb arányban a liberális pártokra szavaznak, hiszen az ő szavazóik fiatalabbak, nyitottabbak a technológiai újításokra, ők a modern Észtország letéteményesei. A győztes pártra érkező szavazatok 2/3-a online érkezett. Míg a jellemzően idősebb korosztályt megmozgató populisták szavazatainak mindössze harmada érkezett online. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy (menetrendszerűen) a szélsőjobb nekiment a választási eredményeknek. Évek óta küzdenek (hiába) azért, hogy az online szavazást töröljék el (nem teszik), mert az nem igazi szavazás.
Az észt online szavazás rendszeréről pár évvel ezelőtt készítettem egy interjút, a rendszert működtető állami ügynökség egyik vezetőjével:
Olyan 4-5 évente megnézem. És akárhányszor nézem a filmet a történet örök marad, magával ragad, beszív és minden alkalommal rárakódik egy új réteg. Már gyerekkoromban is szerettem az Abigélt. Emlékszem rá, az érzésre, amit kiváltott belőlem. Nem értettem a történetet, főleg a történelmi szálat, a szerelmi szál meg az iskola valószínűleg unalmas volt. Ami megmaradt bennem és valami különös módon vonzott az a szobor volt és a zöld park körülötte. Van bennem egy ősi kép. Azért hívom ősinek, mert nem tudom honnan jön, mélyen jöhet a gyerekkoromból, de magam még mélyebbnek látom, történelminek. Régi, szinte omladozó, de tiszta kertes ház, vad udvarral. Őszi falevelekkel, amik nincsenek összesöpörve a füvön, száraz de még élő bokrok, színes lombos őszi fák. Talán dió. A bejárathoz pár kopott lépcső vezet, kis kővázák vannak oldalt. A házhoz vezető járda nem beton, kőlapokból, szabálytalan kövekből, mint egy régi római út vannak kirakva. Kis szobrok a kertben, stukkók a házon, régi rézkilin
Messziről, egy homályos üvegen keresztül látom én a magyar ellenzéket. Élő kapcsolatom nincs velük, nem ismerek senkit, vagy legalábbis nem beszélgetek senkivel mostanában (úgy értem az eltelt 10 évben), aki bármelyik formációnak (MSZP-től a Kutyapártig) tagja lenne, de még olyat se tudok említeni, hogy bármelyik magyar ismerősöm azzal jött volna hozzám, hogy nekem bármilyen élményéről, találkozásáról beszámolt volna az ellenzékkel. Ez nagyon fontos szerintem...azt a küszöbértéket nem érik el, hogy a valóság egy személyesen megerősített szeletében bejöjjenek valamelyik ajtón. A kormánypárt plakátjain (én külföldről ezeket sem látom, csak amikor az ellenzéki média hírt ad róluk) és ugyanennek a médiának a tudósításain, vagy Partizán típusú csatornák interjúin átjön valami. Ilyeneket nézve írtam néha Gyurcsányról . Kivételt jelentettek a választások környékén felhevült remények (bennem is) és akkor engem is elvitt a Márki-Zay vonat, hogy aztán falnak rohanjon. Érdekes módon a Momentum
Régóta szerettem volna írni a brazil Jiu-Jitsu küzdősportról, amit a lányom most már hetedik éve űz. Az én ötletem volt eredetileg, hogy csináljon valami küzdősportot. Kicsi korától kezdve terveztem, hogy beíratom valahova...igazából félelemből. Én ugyanis nagyon tartok attól, hogy a lányom generációjára egy olyan világot hagyunk, ami leginkább a Mad Max filmekre fog hasonlítani. A globális felmelegedés elvégzi az egyik felét a másikat megoldjuk mi, megőrül ez a világ. Egyedüli gyerekként itt hagyjuk ezt a kislányt magára és engem már kicsi korában nagyon zavart ez a gondolat. Találtunk hát Tallinnban egy dojo-t, amit egy belga karate bajnok vezetett, aki egy ponton átnyergelt Jiu-Jitsura. Fogalmam sem volt a módszerről, azért oda mentünk, mert angolul voltak az edzések és Bert, az edző nagyon kedves volt. Nekem visszatérő tapasztalatom, hogy valami oknál fogva a küzdősportok űzői a legkedvesebbek, ott a legbarátságosabb a hangulat. Gyerekkoromban én rengeteg sportot kipróbálta
Ferge Zsuzsát sokakkal együtt én is mesteremnek tekintem. Még akkor is ha mára sok dologról mást gondolok, mint ő. De ez nem számít, mert azt hiszem Zsuzsában az volt a nagyszerű, hogy vele lehetett beszélgetni, vitatkozni. 2012-ben engem ért a megriszteltetés, hogy átadhattam neki a tanszéki csoportunk virágcsokrát az ELTE Társadalomtudományi karán Ferge Zsuzsa nagy példakép volt számomra abban, hogyan kell és lehet az akadémiai magasságú tudást (tudományt) a rögvalóssággal összekötni. Én főleg a társadalomtudományok területén el nem bírom viselni a folyamatos nagyotmondást. Az eszmetörténeti, ideológiai okoskodást úgy, hogy közben megvető gőggel viseltetnek ezek művelői bármi iránt, ami gyakorlati, hétköznapi. Még ha okos is az ilyesmi (és sokszor az), felelőtlenségnek tartom, mert a parttalan ideológiai és elméleti diskurzusok kibújnak minden számonkérhetőség, mérhetőség alól, és egyúttal a cselekvés látszatát képesek kelteni, amikor valójában semmilyen cselekvés nincs. Zsuzsa nag
Írtam már erről, és lehet, hogy túlzás, de én mégis így élem meg. Egyszerűen életveszélyes lett bármit is foglalni, rendelni, és legfőképpen fizetni az interneten. Lehet, hogy ez csak ázsiai jelenség, vagy azon belül is kiváltképpen szingapúri. Pedig itt Kínához képest még mindig erős készpénz kultúra is van, mert akárhány kártyás, telefonos, kattintós, kütyüzős fizetési lehetőség van a kiskereskedők olcsóbbik része itt még mindig a készpénzt preferálja. (teszik zsebre és el van nézve nekik, meg a kiskereskedői kultúra amolyan nemzeti örökség errefelé). Kínában, legalábbis a déli és keleti fejlett részeken már egyáltalán nem használnak készpénzt. Az olyan szuperappokon keresztül mint a Tencen mindent elintéznek és évek óta nem látott a mezei kínai készpénzt. Valahogy itt zavarba ejtő sokasága van a fintech megoldásoknak és ezek szabadjára engedve garázdálkodnak versenyeznek egymással. Talán mert már öregszem ki a napi megújulás képességéből, vagy mert rámzuhant Ázsia a nyugis és k
Comments
Post a Comment