Van nekem egy Youtube csatornám is. Olyan mint ez a blog. Van benne minden attól függően milyen kedvem van. Leginkább rólam szól, magamnak. Mindig akkor lendülök neki, amikor évek távlatából visszanézek egy-egy videót és néhány elkészítéséért igazán hálás vagyok magamnak mert megörökítettem egy pillanatot vagy gondolatot, ami nekem fontos volt.
Szóval régi vágású énblogok ezek, csak nagyon szőrmentén követem a trendeket és nem nagyon érdekel mivel nőhetne a nézettség. De az is igaz ugyanakkor, hogy rengeteget tanulok belőle, a technológiáról, a közösségi média működéséről, arról, hogy az algoritmusok milyen módon uralják a cselekvésünket. Miközben engem cseppet sem zavar ha másfél évig nem teszek ki videót és leül az egész, azt a tanulságot látom belőle milyen ravasz módon tesznek embereket tartalomgyártó rabszolgává ezek az üres kereteket létrehozó cégek.
Most olyan időszakomban vagyok, hogy rengeteget sportolok, sokat vagyok kint, szabad levegőn és a biciklimmel együtt beruháztam egy GoPro szettbe, amivel apránként felfedezem Szingapúrt. És játszok azzal, hogy miképpen lehet gyorsan és mégis hatékonyan vizuális tartalmakat készíteni.
Itt van mindjárt az első, nagy lélegzetű videó, amit teljesen hagyományos módon csináltam. Mit jelent ez. Hogy az ember két hónapot szöszmöszöl vele. Nem azért mert annyi idő kell rá, egy pár óra alatt össze lehet rakni, de nekem kéthetente egyszer volt 1-1 órám rá.
Inkább annyiban hagyományos, hogy hosszú, hogy manuális van szerkesztve a felvett nyersanyagokból. Itt én vágtam ki minden másodpercet, én keresgéltem hozzá zenét, letöltötöttem a kameráról, fel az egyik szerkesztőre darabonként, úgy adom hozzá a szöveget, meg a másikra amivel szétszedett részeket össze lehet rakni és a végén szövegalámondás utolsó simítások és elkészül a gigafájl, ami meheta Youtube-ra.
Mehetne, ha ez ilyen egyszerrű lenne. De valójában az van, hogy ezeknek a lépéseknek minden egyes elemében ezernyi banánhéj van és ami elszaródhat az el is fog szaródni.
Kezdhetjük magával a tartalomgyártással. Milyen kamera? Kamera kamera, olyat már szinte senki nem használ. Nekem van, egy egész profi Canon kamera, kifejezetten Youtubereknek lett fejlesztve. 2019 környéként használtam utóljára talán. Amióta nagyot fejlődtek a mobil kamerák, nincs szükség külön kamerára. Igen ám, de egészen másképpen kell/lehet használni őket. Meddig bírja az elem, lemerül, fény, hangrögzítés, élesség, közelítés, fókusz, pozíció. Ezeket mind külön ki kell kísérletezni. Ezernyi béna videó árán. Aztán vettem pár éve egy GoPro-t az megint mindent felülírt. A biciklis videón például nagyon ki kellett kísérletezni milyen szögbe kell állítani, hogy élvezhető perspektívából rögzítse a kiruccanást.
A GoPro egyébként most a kedvencem, már ami a képminőséget és a hangulatot illeti (drónos videókkal sosem játszottam még, de már nézegetem mit lehet és mit nem Szingapúrban).
Viszont amikor a letöltésről, a fájlok kezeléséről van szó, akkor a GoPro rémálommá válik számomra mert ezeket a giga fájlokat az isten computere sem tudja kezelni. Pedig nekem van egy játékokra fejlesztett felturbózott laptopom, de egy nagy felbontású egy órás GoPro az azt is leölte. Kis túlzással mindent le kellett róla szednem, hogy legyen elég hely és levegő a videószerkesztéshez.
A GoPro nekem amúgy úgy tűnik inkább rövid és rapid videókra lett tervezve. Eleve az aksija max másfél órát bírja, de inkább egy óra az és azon belül is olyan hamar melegszik (és annak hatására kikapcsol) hogy kész lutri, hogy veszi-e a fejeden vagy nem. Ehhez képest 1-2 perces gördeszkás ugrásokat vagy kunsztokat felvenni tökéletes és nagyon szép dinamikus képet ad. Mindegy, megoldottam, ahol lekapcsol ott van vége.
Így néz ki a nagy felbontású, giga fájlokkal dolgozó verziója ugyanannak a videónak:
A technikai részleteken felül azonban az ember a koncepcióval is kísérletezget meg szenved. Melyik jobb? Ha zenét teszek alá? Vagy ha hagyom érvényesülni a város zaját? Narrálni jobb szöveggel, vagy feliratozni. A beszédhez már régen rájöttem, hogy vagy profi mikrofont használ az ember és gondosan elhelyezi (mint egy TV stáb) vagy jobb később rámondani. De a beszéddel az is gondom, hogy narrálni az egy szakma, ez megy egy csináld magad műfaj. Szóval most jobban fekszik a felirat, ami meg időigényes.
És az eredmény nemhogy nem tökéletes, hanem mindig az van, hogy csak a szar van. A nagy felbontású videót a szerkesztő 5 órán át nemistudommicsinálja....amíg kiadja a végső videófájlt. Namost annak az öt órának az utolsó 10 percében kiírja, hogy HIBA, mert nem tudta összehangolni a két audiófájlt. Na akkor ne verd szét a laptopot. :)
Namost azért végtelenül old school ez az egész, mert nem csak arról van szó, hogy a nagy lélegzetvételű hosszú videókat már nem nézi senki (ahogy a hosszú szövegeket se olvassák), hanem mert a technológia és főleg a közösségi média oldalak is a rapid tartalmakra vannak ráállva.
Shortok vannak meg reelek meg tiktok. Ezek sajátossága egyszerre az, hogy rövid (érts 20 másodperc és 1 perc közötti) tartalmakra kényszerítenek és az, hogy ehhez viszont mindent a segged alá tolnak és a vágástól a zenéig, a szövegtől a formátumig mindent előre megcsinálnak neked vagy egy gombnyomásos választási lehetőségeket adnak. Úgy, hogy ehhez a telefonodat nem kell letenni a kezedből.
Tehát míg az én márciusban készült biciklis videóm május végére tud kimenni, addig az általam mostanában nézett pszichopata indonéz-kínai milliomoscsaj napi 5 videót lenyom függőleges kamerállásban elmesélve hogy egy napja 11-kor kezdődik, pilatessel indul majd jóga és délután még alszik egyet mielőtt kipróbálnák a barinőkkel azt az új helyet Jakartában.
Csináltam pár short-ot én is, hogy lássam mire jó. Meg kell mondjam, nagyon jótékony (rám fér) az, hogy 1 percbe szorít be. És mindent el lehet mondani egy percben. De nem ebben van a varázslás. Nincs ugyanis varázslás. Kiteszem a hosszú videóm.....mivel van párszáz követőm megnézik (gondolom) naturálisan olyan 60-70-en. Csinálok egy shortot azonnal lesz 300 nézője mindegy mi a tartalom. Pusztán azért mert a platform most ezt a formátumot nyomja. Mit csinál az indo csaj? Észreveszi és erre mozdul rá. Mit csinálok én? Szerkesztem a következő biciklis videót :)
Nagyon tartalmas és sűrű 5 hónapon vagyok túl. Éppen idén szeptemberben volt 25-ik éve, hogy tanítok és mégis ez a szingapúri polytechnikum tudott újat mutatni. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy az itteni rendszer, az ázsiai világ különlegessége vagy a GenZ által megjelenített korszakváltás az oka, de az tény, hogy semmi sem olyan, mint előtte eddig volt. Kezdjük a tényekkel. Ezek egy részéről korábban már írtam. Abban semmi meglepő nem volt, hogy egy végtelenül fegyelmezett, szinte légmentesen záró rendszerbe kerültem. Az egész ország így működik. Szingapúr a halálosan komolyan vett protokollok és szabályok országa. Nem minden ok nélkül sokan ezt a rovására írják. Ettől tartják az országot unalmasnak, sótlannak, hiányolják a kreativitás és a szabad szárnyalás lehetőségét. És valóban...rend van, tisztaság, minden sarok elvágólag, minden vonat pontosan befut. A képet Generative AI generálta mert itt az adatvédelemre és a személyiségi jogokra is szigorú szabályok vannak és nem lehe...
Olyan 4-5 évente megnézem. És akárhányszor nézem a filmet a történet örök marad, magával ragad, beszív és minden alkalommal rárakódik egy új réteg. Már gyerekkoromban is szerettem az Abigélt. Emlékszem rá, az érzésre, amit kiváltott belőlem. Nem értettem a történetet, főleg a történelmi szálat, a szerelmi szál meg az iskola valószínűleg unalmas volt. Ami megmaradt bennem és valami különös módon vonzott az a szobor volt és a zöld park körülötte. Van bennem egy ősi kép. Azért hívom ősinek, mert nem tudom honnan jön, mélyen jöhet a gyerekkoromból, de magam még mélyebbnek látom, történelminek. Régi, szinte omladozó, de tiszta kertes ház, vad udvarral. Őszi falevelekkel, amik nincsenek összesöpörve a füvön, száraz de még élő bokrok, színes lombos őszi fák. Talán dió. A bejárathoz pár kopott lépcső vezet, kis kővázák vannak oldalt. A házhoz vezető járda nem beton, kőlapokból, szabálytalan kövekből, mint egy régi római út vannak kirakva. Kis szobrok a kertben, stukkók a házon, régi...
Nagy érdeklődéssel szoktam nézni a Partizán Youtube csatorna Olvasókör sorozatát. Két általam nem ismert fiatalember Sipos Balázs és Lengyel Imre Zsolt beszélgetnek Gulyás Marci jelenlétében (ok, néha ő is hozzászól). Hogy nem ismerem ezeket az embereket, az jól mutatja a tájékozatlanságomat, de éppen erről szól ez a bejegyzés, hogy kell-e nekem tájékozottnak lennem? Az az igazság, hogy lenyűgözve nézem a videókat. Nem tudom hány lehet, innen üzenem a Partizánnak, hogy nekem nagyon nehéz volt a Youtube-oldalon specifikusan rákeresni, ezért azt nézem, ami felugrik. Hálistennek a Youtube algoritmusa ma már olyan, hogy megnézek egy videót és aggresszívan dobálja a hasonlókat a témában. A lenyűgözöttségben azonban van egy szörnyülködés is. Egyszerre nagyon izgalmasak és érdekesek a beszélgetések, amikor értem, és frusztrálóan idegesítőek, amikor elveszítem a fonalat. És ez elég hamar bekövetkezik. A koncepció valami olyasmi, hogy előre kiválasztanak pár írást, olyan írások...
Tegnap írtam egy bejegyzést Sri Lankáról, az ottani gazdasági és politikai krízis azon elemeit kiemelve, amelyek ijesztően hasonlítanak a magyar állapotokhoz. Röviden említem ott a nagy nekilendüléssel elkezdett aztán igen gyorsan abbahagyott zöld forradalmat a mezőgazdaságban. Most ezt szeretném egy kicsit közelebbről körbejárni, mert szerintem nagyon tanulságos a történet. Sri Lanka nemrégiben elüldözött elnöke 2019-es megválasztásakor többek között azt ígérte választóinak, hogy a mezőgazdaság gyökeres megreformálásával 10 év alatt áttérnek a teljesen organikus gazdálkodásra. Szezonja van most az ilyen bátor vállalkozásoknak, hiszen látjuk, hogy a világ egy másik sarkában El Salvador a Bitcoint tette hivatalos fizetőeszközzé, a korábbi Fülöp-Szigeteki elnök úgy vágott neki a drogproblémák megoldásának, hogy kvázi engedélyezte a drogdealerek likvidálását az utcán, de egész nyugodtan ideorolhatjuk a brazil elnök erdőírtásait vállalkozásfejlesztésként eladva és kis hazánk un...
Kétféle bejegyzést szoktam írni. Vannak azok, amelyekre akár hónapokat készülök, rengeteget olvasok, foglalkoztat a téma. Ilyenkor források, háttér, adatok, különféle oldalról megvilágító érvek vannak az írásban és esetleg pluszban hozzáteszem, hogy én mit gondolok erről a saját fejemmel. Máskor csak gyorsan, gyomorból leírok valamit. Ilyenek a magyar belpolitiai írások többnyire, vagy bármi, amikor reagálok egy hirtelen eseményre. Ez a bejegyzés az utóbbi kategóriába tartozik. Arról írok most, ami szembe jön velem az utcán anélkül, hogy komolyabb elemzést csináltam volna. Készülök ilyennel, szeretném megérteni és feldolgozni Szingapúr társadalom és szociálpolitikáját de olyan szerteágazó a téma és annyira más alapokon nyugszik, hogy nagyon messzire kell visszamennem. Ez pedig időbe telik. Ezért amit most írok az pontatlan, a felszínt karcolja, de mégis azért van értelme leírni mert végsősoron ez jön az emberrel szembe az utcán. A város tele van ilyen és ehhez hasonló ...
Comments
Post a Comment