Van nekem egy Youtube csatornám is. Olyan mint ez a blog. Van benne minden attól függően milyen kedvem van. Leginkább rólam szól, magamnak. Mindig akkor lendülök neki, amikor évek távlatából visszanézek egy-egy videót és néhány elkészítéséért igazán hálás vagyok magamnak mert megörökítettem egy pillanatot vagy gondolatot, ami nekem fontos volt.
Szóval régi vágású énblogok ezek, csak nagyon szőrmentén követem a trendeket és nem nagyon érdekel mivel nőhetne a nézettség. De az is igaz ugyanakkor, hogy rengeteget tanulok belőle, a technológiáról, a közösségi média működéséről, arról, hogy az algoritmusok milyen módon uralják a cselekvésünket. Miközben engem cseppet sem zavar ha másfél évig nem teszek ki videót és leül az egész, azt a tanulságot látom belőle milyen ravasz módon tesznek embereket tartalomgyártó rabszolgává ezek az üres kereteket létrehozó cégek.
Most olyan időszakomban vagyok, hogy rengeteget sportolok, sokat vagyok kint, szabad levegőn és a biciklimmel együtt beruháztam egy GoPro szettbe, amivel apránként felfedezem Szingapúrt. És játszok azzal, hogy miképpen lehet gyorsan és mégis hatékonyan vizuális tartalmakat készíteni.
Itt van mindjárt az első, nagy lélegzetű videó, amit teljesen hagyományos módon csináltam. Mit jelent ez. Hogy az ember két hónapot szöszmöszöl vele. Nem azért mert annyi idő kell rá, egy pár óra alatt össze lehet rakni, de nekem kéthetente egyszer volt 1-1 órám rá.
Inkább annyiban hagyományos, hogy hosszú, hogy manuális van szerkesztve a felvett nyersanyagokból. Itt én vágtam ki minden másodpercet, én keresgéltem hozzá zenét, letöltötöttem a kameráról, fel az egyik szerkesztőre darabonként, úgy adom hozzá a szöveget, meg a másikra amivel szétszedett részeket össze lehet rakni és a végén szövegalámondás utolsó simítások és elkészül a gigafájl, ami meheta Youtube-ra.
Mehetne, ha ez ilyen egyszerrű lenne. De valójában az van, hogy ezeknek a lépéseknek minden egyes elemében ezernyi banánhéj van és ami elszaródhat az el is fog szaródni.
Kezdhetjük magával a tartalomgyártással. Milyen kamera? Kamera kamera, olyat már szinte senki nem használ. Nekem van, egy egész profi Canon kamera, kifejezetten Youtubereknek lett fejlesztve. 2019 környéként használtam utóljára talán. Amióta nagyot fejlődtek a mobil kamerák, nincs szükség külön kamerára. Igen ám, de egészen másképpen kell/lehet használni őket. Meddig bírja az elem, lemerül, fény, hangrögzítés, élesség, közelítés, fókusz, pozíció. Ezeket mind külön ki kell kísérletezni. Ezernyi béna videó árán. Aztán vettem pár éve egy GoPro-t az megint mindent felülírt. A biciklis videón például nagyon ki kellett kísérletezni milyen szögbe kell állítani, hogy élvezhető perspektívából rögzítse a kiruccanást.
A GoPro egyébként most a kedvencem, már ami a képminőséget és a hangulatot illeti (drónos videókkal sosem játszottam még, de már nézegetem mit lehet és mit nem Szingapúrban).
Viszont amikor a letöltésről, a fájlok kezeléséről van szó, akkor a GoPro rémálommá válik számomra mert ezeket a giga fájlokat az isten computere sem tudja kezelni. Pedig nekem van egy játékokra fejlesztett felturbózott laptopom, de egy nagy felbontású egy órás GoPro az azt is leölte. Kis túlzással mindent le kellett róla szednem, hogy legyen elég hely és levegő a videószerkesztéshez.
A GoPro nekem amúgy úgy tűnik inkább rövid és rapid videókra lett tervezve. Eleve az aksija max másfél órát bírja, de inkább egy óra az és azon belül is olyan hamar melegszik (és annak hatására kikapcsol) hogy kész lutri, hogy veszi-e a fejeden vagy nem. Ehhez képest 1-2 perces gördeszkás ugrásokat vagy kunsztokat felvenni tökéletes és nagyon szép dinamikus képet ad. Mindegy, megoldottam, ahol lekapcsol ott van vége.
Így néz ki a nagy felbontású, giga fájlokkal dolgozó verziója ugyanannak a videónak:
A technikai részleteken felül azonban az ember a koncepcióval is kísérletezget meg szenved. Melyik jobb? Ha zenét teszek alá? Vagy ha hagyom érvényesülni a város zaját? Narrálni jobb szöveggel, vagy feliratozni. A beszédhez már régen rájöttem, hogy vagy profi mikrofont használ az ember és gondosan elhelyezi (mint egy TV stáb) vagy jobb később rámondani. De a beszéddel az is gondom, hogy narrálni az egy szakma, ez megy egy csináld magad műfaj. Szóval most jobban fekszik a felirat, ami meg időigényes.
És az eredmény nemhogy nem tökéletes, hanem mindig az van, hogy csak a szar van. A nagy felbontású videót a szerkesztő 5 órán át nemistudommicsinálja....amíg kiadja a végső videófájlt. Namost annak az öt órának az utolsó 10 percében kiírja, hogy HIBA, mert nem tudta összehangolni a két audiófájlt. Na akkor ne verd szét a laptopot. :)
Namost azért végtelenül old school ez az egész, mert nem csak arról van szó, hogy a nagy lélegzetvételű hosszú videókat már nem nézi senki (ahogy a hosszú szövegeket se olvassák), hanem mert a technológia és főleg a közösségi média oldalak is a rapid tartalmakra vannak ráállva.
Shortok vannak meg reelek meg tiktok. Ezek sajátossága egyszerre az, hogy rövid (érts 20 másodperc és 1 perc közötti) tartalmakra kényszerítenek és az, hogy ehhez viszont mindent a segged alá tolnak és a vágástól a zenéig, a szövegtől a formátumig mindent előre megcsinálnak neked vagy egy gombnyomásos választási lehetőségeket adnak. Úgy, hogy ehhez a telefonodat nem kell letenni a kezedből.
Tehát míg az én márciusban készült biciklis videóm május végére tud kimenni, addig az általam mostanában nézett pszichopata indonéz-kínai milliomoscsaj napi 5 videót lenyom függőleges kamerállásban elmesélve hogy egy napja 11-kor kezdődik, pilatessel indul majd jóga és délután még alszik egyet mielőtt kipróbálnák a barinőkkel azt az új helyet Jakartában.
Csináltam pár short-ot én is, hogy lássam mire jó. Meg kell mondjam, nagyon jótékony (rám fér) az, hogy 1 percbe szorít be. És mindent el lehet mondani egy percben. De nem ebben van a varázslás. Nincs ugyanis varázslás. Kiteszem a hosszú videóm.....mivel van párszáz követőm megnézik (gondolom) naturálisan olyan 60-70-en. Csinálok egy shortot azonnal lesz 300 nézője mindegy mi a tartalom. Pusztán azért mert a platform most ezt a formátumot nyomja. Mit csinál az indo csaj? Észreveszi és erre mozdul rá. Mit csinálok én? Szerkesztem a következő biciklis videót :)
Véget ér lassan az első oktatói félévem itt Szingapúrban és nagyon karakteres az az irány, amit itt látok. Írtam erről korábban most kicsit más formában vagy más, újabb példákkal szeretnék ráerősíteni, illetve a magam számára is igyekszem összeszedni mi is történik itt. 25 évet tanítottam a felsőoktatásban. Formálisan most is ott tanítok, Szingapúrban ugyanis a Polytechnic higher-education institute-nak számít. A secondary school-lal 16 éves korban itt véget ér a középiskola és a diákok vagy politechnikumba vagy junior college-be mennek. Utána meg egyetemre mindkettőből. Nálunk is van ilyen, technikum, de nálunk azt nem sorolják még a felsőoktatáshoz. Mindegy is, nem a pozíció számít, bár megjegyzem sokan azt kérdezik tőlem miért váltottam egyetemről poly-ra, az szerintük egyértelmű lejebb ereszkedés. Hát én nagyon nem érzem annak. Ennek elsődleges oka az, hogy nekem nagyon komoly gondjaim vannak a felsőoktatással, különösen az akadémiai világ egyre látványosabb kiöregedésével. És...
A közelmúltban egymás után jelentették be nagyvállalatok – köztük a Facebook, a BlackRock, és az Apple –, hogy jelentősen leépítik vagy akár teljesen megszüntetik Sokszínűség, Egyenlőség és Befogadás (angolul DEI) programjaikat. A hír nemcsak üzleti, hanem politikai szempontból is rezonál: az Egyesült Államok polarizált közéletében a „woke kapitalizmus” elleni támadások és a várható republikánus politikai előretörés nyilvánvaló hatással vannak ezekre a döntésekre. A DEI programok, amelyek célja a munkahelyi sokszínűség és befogadás előmozdítása , évek óta részét képezik a nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalási stratégiájának. Mégis, a kötelező tréningek, érzékenyítő workshopok és szabályozások egyre inkább céltáblájává váltak egy szélesebb kulturális és politikai ellenállásnak. De tényleg csak politikai döntésről van szó? Vagy a probléma gyökerei mélyebben húzódnak? A DEI programokat gyakran kritizálják mint a „progresszív elit” és a „woke ideológia” megnyilvánulását. Donald T...
Hajnali négy lehetett. Mostanában ilyentájt felébredek. Próbáltam visszaaludni, de nem ment. Ránéztem hát a telefonomra. Győri Péter bejegyzése, Darvas Ági meghalt. Micsoda??? Ági?????? Hát nem azt beszéltük meg, hogy jövőre talán hazajutunk és jó lenne találkozni? 8 óra se volt, már a buszon ültem, vitt az iskola felé. Egész reggel rosszul éreztem magam. Nem csoda, mondtam magamnak, hosszú napom lesz és négy óra óta fent vagyok. Olyan nyomasztó érzés volt bennem és egyszerre zaklatottság. 9-kor egy nagyon fontos találkozóm lesz. Új oktatási modult kell szerveznem és nem látom még sem az elejét, se a végét. Nyomaszt az egész, azonnal bedobnak a mélyvízbe, de egyszerre megtiszteltetés is, hogy Szingapúrban, a világ egyik legjobb oktatási rendszerében fejleszthetek képzéseket. Mindenesetre szorongok tőle, talán ezért érzem magam ennyire szarul. Megáll a busz a Singapore University of Social Sciences előtt. Szállnak le az itteni diákok, rengeteg ázsiai egyetemista, kis hátizsákjaikka...
A magam részéről az esztétika dimenziójában veszít el engem a művészettörténet és a filozófia is. Én akárhányszor olvasok vagy hallok erről a témáról nem tudom legyőzni magamban az ellenállást miszerint a szépség fogalma szubjektív és kifejezetten otromba dolognak tartom a szépség központi, vagy valamiféle hatalmi (szakértői) pozícióból történő definiálását. Az hogy ez egy szakma (esztéta) az számomra egyenesen elképesztő, és épp ésszel nem tudom felfogni, hogy ki fizet valakinek azért, hogy megmondja ez a (mű)tárgy szép-e. Márpedig nagyon sokan beszélnek, írnak és gondolkodnak szépségről. Azt az előző bejegyzésben említett klasszikusoktól már tudjuk, hogy a szépség, az esztétikum, az ideák világát, az abszolút, a fennkölt elérését hivatott szolgálni. A valóságnak egy olyan formája a szépség, ami közelebb áll az ideák világához, azokat jelenítik meg. Platón filozófiájában a szépség összekapcsolódik az absztrakt örök formák és ötletek világával. Szerinte a világban megjelenő széps...
Nekem nem nehéz visszafejtenem, hogy honnan jön az illiberális demokrácia, a szuverenitás, az erő, a győzteskompenzáció és az egész NER felépítmény ideológiai muníciója. Maguk se rejtik véka alá, a szűk, de létező intellektuális holudvarban röpködnek a Machiavelli és Carl Schmitt hivatkozások, utalások. A politika a hatalom megszerzésének és megtartásának művészete. Pont. Nincs utána erkölcs, nincs közjó, nincs eszmény. Csak technika, erő és stratégia. Orbán Viktor saját szavaival ezt úgy írta le, hogy ha jön egy bármilyen kihívó, akkor ő ott áll egy nagy karddal a mezőn és az a dolga, hogy azt a kihívót legyőzze. Csak egy maradhat állva. Mint a Hegylakóban. Az ő fejében ez a hatalom természete, és neki, mint politikusnak, ez a dolga. Végzi a munkáját. Immár több mint 30 éve. Pont. Kelet-európai lévén, van bennem egy nagyon erős késztetés, egy zsigeri reakció, egy egyetértés. Így van. Nincs it semmi néznivaló, ez a hatalom természete, minden más máz rajta. A puszta beismerés azon...
Comments
Post a Comment