Van nekem egy Youtube csatornám is. Olyan mint ez a blog. Van benne minden attól függően milyen kedvem van. Leginkább rólam szól, magamnak. Mindig akkor lendülök neki, amikor évek távlatából visszanézek egy-egy videót és néhány elkészítéséért igazán hálás vagyok magamnak mert megörökítettem egy pillanatot vagy gondolatot, ami nekem fontos volt.
Szóval régi vágású énblogok ezek, csak nagyon szőrmentén követem a trendeket és nem nagyon érdekel mivel nőhetne a nézettség. De az is igaz ugyanakkor, hogy rengeteget tanulok belőle, a technológiáról, a közösségi média működéséről, arról, hogy az algoritmusok milyen módon uralják a cselekvésünket. Miközben engem cseppet sem zavar ha másfél évig nem teszek ki videót és leül az egész, azt a tanulságot látom belőle milyen ravasz módon tesznek embereket tartalomgyártó rabszolgává ezek az üres kereteket létrehozó cégek.
Most olyan időszakomban vagyok, hogy rengeteget sportolok, sokat vagyok kint, szabad levegőn és a biciklimmel együtt beruháztam egy GoPro szettbe, amivel apránként felfedezem Szingapúrt. És játszok azzal, hogy miképpen lehet gyorsan és mégis hatékonyan vizuális tartalmakat készíteni.
Itt van mindjárt az első, nagy lélegzetű videó, amit teljesen hagyományos módon csináltam. Mit jelent ez. Hogy az ember két hónapot szöszmöszöl vele. Nem azért mert annyi idő kell rá, egy pár óra alatt össze lehet rakni, de nekem kéthetente egyszer volt 1-1 órám rá.
Inkább annyiban hagyományos, hogy hosszú, hogy manuális van szerkesztve a felvett nyersanyagokból. Itt én vágtam ki minden másodpercet, én keresgéltem hozzá zenét, letöltötöttem a kameráról, fel az egyik szerkesztőre darabonként, úgy adom hozzá a szöveget, meg a másikra amivel szétszedett részeket össze lehet rakni és a végén szövegalámondás utolsó simítások és elkészül a gigafájl, ami meheta Youtube-ra.
Mehetne, ha ez ilyen egyszerrű lenne. De valójában az van, hogy ezeknek a lépéseknek minden egyes elemében ezernyi banánhéj van és ami elszaródhat az el is fog szaródni.
Kezdhetjük magával a tartalomgyártással. Milyen kamera? Kamera kamera, olyat már szinte senki nem használ. Nekem van, egy egész profi Canon kamera, kifejezetten Youtubereknek lett fejlesztve. 2019 környéként használtam utóljára talán. Amióta nagyot fejlődtek a mobil kamerák, nincs szükség külön kamerára. Igen ám, de egészen másképpen kell/lehet használni őket. Meddig bírja az elem, lemerül, fény, hangrögzítés, élesség, közelítés, fókusz, pozíció. Ezeket mind külön ki kell kísérletezni. Ezernyi béna videó árán. Aztán vettem pár éve egy GoPro-t az megint mindent felülírt. A biciklis videón például nagyon ki kellett kísérletezni milyen szögbe kell állítani, hogy élvezhető perspektívából rögzítse a kiruccanást.
A GoPro egyébként most a kedvencem, már ami a képminőséget és a hangulatot illeti (drónos videókkal sosem játszottam még, de már nézegetem mit lehet és mit nem Szingapúrban).
Viszont amikor a letöltésről, a fájlok kezeléséről van szó, akkor a GoPro rémálommá válik számomra mert ezeket a giga fájlokat az isten computere sem tudja kezelni. Pedig nekem van egy játékokra fejlesztett felturbózott laptopom, de egy nagy felbontású egy órás GoPro az azt is leölte. Kis túlzással mindent le kellett róla szednem, hogy legyen elég hely és levegő a videószerkesztéshez.
A GoPro nekem amúgy úgy tűnik inkább rövid és rapid videókra lett tervezve. Eleve az aksija max másfél órát bírja, de inkább egy óra az és azon belül is olyan hamar melegszik (és annak hatására kikapcsol) hogy kész lutri, hogy veszi-e a fejeden vagy nem. Ehhez képest 1-2 perces gördeszkás ugrásokat vagy kunsztokat felvenni tökéletes és nagyon szép dinamikus képet ad. Mindegy, megoldottam, ahol lekapcsol ott van vége.
Így néz ki a nagy felbontású, giga fájlokkal dolgozó verziója ugyanannak a videónak:
A technikai részleteken felül azonban az ember a koncepcióval is kísérletezget meg szenved. Melyik jobb? Ha zenét teszek alá? Vagy ha hagyom érvényesülni a város zaját? Narrálni jobb szöveggel, vagy feliratozni. A beszédhez már régen rájöttem, hogy vagy profi mikrofont használ az ember és gondosan elhelyezi (mint egy TV stáb) vagy jobb később rámondani. De a beszéddel az is gondom, hogy narrálni az egy szakma, ez megy egy csináld magad műfaj. Szóval most jobban fekszik a felirat, ami meg időigényes.
És az eredmény nemhogy nem tökéletes, hanem mindig az van, hogy csak a szar van. A nagy felbontású videót a szerkesztő 5 órán át nemistudommicsinálja....amíg kiadja a végső videófájlt. Namost annak az öt órának az utolsó 10 percében kiírja, hogy HIBA, mert nem tudta összehangolni a két audiófájlt. Na akkor ne verd szét a laptopot. :)
Namost azért végtelenül old school ez az egész, mert nem csak arról van szó, hogy a nagy lélegzetvételű hosszú videókat már nem nézi senki (ahogy a hosszú szövegeket se olvassák), hanem mert a technológia és főleg a közösségi média oldalak is a rapid tartalmakra vannak ráállva.
Shortok vannak meg reelek meg tiktok. Ezek sajátossága egyszerre az, hogy rövid (érts 20 másodperc és 1 perc közötti) tartalmakra kényszerítenek és az, hogy ehhez viszont mindent a segged alá tolnak és a vágástól a zenéig, a szövegtől a formátumig mindent előre megcsinálnak neked vagy egy gombnyomásos választási lehetőségeket adnak. Úgy, hogy ehhez a telefonodat nem kell letenni a kezedből.
Tehát míg az én márciusban készült biciklis videóm május végére tud kimenni, addig az általam mostanában nézett pszichopata indonéz-kínai milliomoscsaj napi 5 videót lenyom függőleges kamerállásban elmesélve hogy egy napja 11-kor kezdődik, pilatessel indul majd jóga és délután még alszik egyet mielőtt kipróbálnák a barinőkkel azt az új helyet Jakartában.
Csináltam pár short-ot én is, hogy lássam mire jó. Meg kell mondjam, nagyon jótékony (rám fér) az, hogy 1 percbe szorít be. És mindent el lehet mondani egy percben. De nem ebben van a varázslás. Nincs ugyanis varázslás. Kiteszem a hosszú videóm.....mivel van párszáz követőm megnézik (gondolom) naturálisan olyan 60-70-en. Csinálok egy shortot azonnal lesz 300 nézője mindegy mi a tartalom. Pusztán azért mert a platform most ezt a formátumot nyomja. Mit csinál az indo csaj? Észreveszi és erre mozdul rá. Mit csinálok én? Szerkesztem a következő biciklis videót :)
Korai ezt még mondani, de a várakozást, vagy ha így jobban tetszik, az elvárást már kézzel foghatóan érzem. Hétfőn reggel (amikor otthon még javában vasárnap éjjel volt), bementem dolgozni és a kollégák azonnal a magyar hírekkel fogadtak. Pedig nem mondanám, hogy Magyarország olyan nagyon rajta lett volna a szingapúriak térképén. Az itteniek egy sajátos buborékban élnek, sokszor az az érzésem, hogy az átlag magyarnál is kevesebbet tudnak, vagy foglalkoznak nemzetközi viszonyokkal. De Orbán Viktor eltávolítása áttörte a falat, de már nem csak ő, hanem habár a nevét kimondani nem tudják (és nem tudják, hogy azt jelenti Hungarian), Magyar Péter nevét is tudták. Kapom napok óta a Whatsapp üzeneteket a világ minden sarkából. Tegnap Hegedűs Zsolt tánca futott nagyott, a helyi országos sajtóban is lehozták, nekem meg azért küldözte mindenki, mert rájöttek, hogy nem csak engem hívnak Zsoltnak (amit szintén nem tudnak kiejteni). Aztán látom az amerikai kommenteket, híreket, podcastok...
Az utóbbi időben újra és újra visszatérek ugyanahhoz a kérdéshez: mi magyarázza valójában Orbán Viktor viselkedését? Sokáig nekem is az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy ezt az embert valamilyen módon fogják. Nem egyszerűen arról van szó, hogy jó kapcsolatot ápol Oroszországgal, vagy hogy üzletel velük. Hanem arról, hogy a látható viselkedése sokszor annyira következetesen megy szembe Magyarország nyilvánvaló stratégiai érdekeivel, annyira makacsul ragaszkodik egy egyre terhesebb orosz kapcsolatrendszerhez, hogy adja magát a gondolat: itt több van puszta politikai számításnál. Valamivel zsarolhatják, beszervezhették, fogják, és kész. Másokkal beszélgetve viszont egy másik magyarázat rajzolódott ki. Eszerint nincs szükség semmiféle titkosszolgálati mélydrámai elemre. Elég az, hogy az orosz üzlet – olaj, gáz, Paks, a köré szerveződő pénz- és lojalitásrendszer – olyan erőforrást adott a rendszernek, amelyet egyszerűen nem akart és talán már nem is tudott elengedni. Nem kellett beszervezni. E...
Tudatosan egy olyan pillanatra időzítettem ezt a bejegyzést, amikor éppen nem áll jól Elon Musk csillaga. A Twitter körüli hercehurca azt hiszem erősen megtépázta a nimbuszát, olyannyira, hogy az már a másik két, egyébként sikeres zászlóshajó cégét (TESLA és SPACEX) is veszélyeztetheti. Mint azt hiszem majdnem mindenkinek, nekem is ellentmondásos érzéseim vannak Elon Musk-kal kapcsolatban. Nem nagyon szeretem, ahogy szinte minden témához fontosnak tartja, hogy nyilvánosan hozzászóljon de valami otromba módon. Az ukrajnai háborútól kezdve, a thaiföldi barlangmentőkig. A magánélete, ha van neki még olyan, méginkább fura, ahogy egy robot gyártási számát adja névnek a gyerekének. Ezek számomra nagyon taszító dolgok. Más frontokon azonban én sokkal megengedőbb vagyok vele, illetve másképpen látom őt, mint ahogy a fikázós cikkek általában. És itt jegyzem meg, amit sokszor el szoktam mondani: számomra Elon Musk médiajelenség. Ezalatt azt értem, hogy nem ismerem személyesen, s...
Négy évvel ezelőtt Nagyon fáj címmel írtam bejegyzést a magyarországi választások éjszakájáról. Tegnap este a 6 órányi időeltolódás ellenére ébren maradtam, egészen hajnali ötig, pedig hétkor már kelnem kellett és mentem munkába. Már akkor éreztem a helyzet súlyát, amikor megérkezett a levélszavazat formanyomtatványa Szingapúrba. Én (ha emlékeim nem csalnak) egyetlen választást sem hagytam ki. Éppen csak az elsőt, az 1990-es választást, mert májusi lévén éppen nem töltöttem be a 18-at. A nagymamámat kísértem el a szavazófülkébe, aki tanácstalanul kérdezte kire szavazzon és mondtam neki, a Fideszre mama. Végzős középiskolás voltam és teljesen beszívott a közélet, pedig korábban a tatabányai megyei újságban a Dolgozók Lapjában egy sort nem voltam képes elolvasni az unalmas belpolitikai hírekből. Néha elolvastam a nemzetközi híreket, mert féltem az atomháborútól, de 90-re már sokat enyhült a helyzet a peresztrojka miatt. A gyerekkori szobám ajtaján, valahol még talán egy fénykép is ...
Nekem nem nehéz visszafejtenem, hogy honnan jön az illiberális demokrácia, a szuverenitás, az erő, a győzteskompenzáció és az egész NER felépítmény ideológiai muníciója. Maguk se rejtik véka alá, a szűk, de létező intellektuális holudvarban röpködnek a Machiavelli és Carl Schmitt hivatkozások, utalások. A politika a hatalom megszerzésének és megtartásának művészete. Pont. Nincs utána erkölcs, nincs közjó, nincs eszmény. Csak technika, erő és stratégia. Orbán Viktor saját szavaival ezt úgy írta le, hogy ha jön egy bármilyen kihívó, akkor ő ott áll egy nagy karddal a mezőn és az a dolga, hogy azt a kihívót legyőzze. Csak egy maradhat állva. Mint a Hegylakóban. Az ő fejében ez a hatalom természete, és neki, mint politikusnak, ez a dolga. Végzi a munkáját. Immár több mint 30 éve. Pont. Kelet-európai lévén, van bennem egy nagyon erős késztetés, egy zsigeri reakció, egy egyetértés. Így van. Nincs it semmi néznivaló, ez a hatalom természete, minden más máz rajta. A puszta beismerés azon...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése