Van nekem egy Youtube csatornám is. Olyan mint ez a blog. Van benne minden attól függően milyen kedvem van. Leginkább rólam szól, magamnak. Mindig akkor lendülök neki, amikor évek távlatából visszanézek egy-egy videót és néhány elkészítéséért igazán hálás vagyok magamnak mert megörökítettem egy pillanatot vagy gondolatot, ami nekem fontos volt.
Szóval régi vágású énblogok ezek, csak nagyon szőrmentén követem a trendeket és nem nagyon érdekel mivel nőhetne a nézettség. De az is igaz ugyanakkor, hogy rengeteget tanulok belőle, a technológiáról, a közösségi média működéséről, arról, hogy az algoritmusok milyen módon uralják a cselekvésünket. Miközben engem cseppet sem zavar ha másfél évig nem teszek ki videót és leül az egész, azt a tanulságot látom belőle milyen ravasz módon tesznek embereket tartalomgyártó rabszolgává ezek az üres kereteket létrehozó cégek.
Most olyan időszakomban vagyok, hogy rengeteget sportolok, sokat vagyok kint, szabad levegőn és a biciklimmel együtt beruháztam egy GoPro szettbe, amivel apránként felfedezem Szingapúrt. És játszok azzal, hogy miképpen lehet gyorsan és mégis hatékonyan vizuális tartalmakat készíteni.
Itt van mindjárt az első, nagy lélegzetű videó, amit teljesen hagyományos módon csináltam. Mit jelent ez. Hogy az ember két hónapot szöszmöszöl vele. Nem azért mert annyi idő kell rá, egy pár óra alatt össze lehet rakni, de nekem kéthetente egyszer volt 1-1 órám rá.
Inkább annyiban hagyományos, hogy hosszú, hogy manuális van szerkesztve a felvett nyersanyagokból. Itt én vágtam ki minden másodpercet, én keresgéltem hozzá zenét, letöltötöttem a kameráról, fel az egyik szerkesztőre darabonként, úgy adom hozzá a szöveget, meg a másikra amivel szétszedett részeket össze lehet rakni és a végén szövegalámondás utolsó simítások és elkészül a gigafájl, ami meheta Youtube-ra.
Mehetne, ha ez ilyen egyszerrű lenne. De valójában az van, hogy ezeknek a lépéseknek minden egyes elemében ezernyi banánhéj van és ami elszaródhat az el is fog szaródni.
Kezdhetjük magával a tartalomgyártással. Milyen kamera? Kamera kamera, olyat már szinte senki nem használ. Nekem van, egy egész profi Canon kamera, kifejezetten Youtubereknek lett fejlesztve. 2019 környéként használtam utóljára talán. Amióta nagyot fejlődtek a mobil kamerák, nincs szükség külön kamerára. Igen ám, de egészen másképpen kell/lehet használni őket. Meddig bírja az elem, lemerül, fény, hangrögzítés, élesség, közelítés, fókusz, pozíció. Ezeket mind külön ki kell kísérletezni. Ezernyi béna videó árán. Aztán vettem pár éve egy GoPro-t az megint mindent felülírt. A biciklis videón például nagyon ki kellett kísérletezni milyen szögbe kell állítani, hogy élvezhető perspektívából rögzítse a kiruccanást.
A GoPro egyébként most a kedvencem, már ami a képminőséget és a hangulatot illeti (drónos videókkal sosem játszottam még, de már nézegetem mit lehet és mit nem Szingapúrban).
Viszont amikor a letöltésről, a fájlok kezeléséről van szó, akkor a GoPro rémálommá válik számomra mert ezeket a giga fájlokat az isten computere sem tudja kezelni. Pedig nekem van egy játékokra fejlesztett felturbózott laptopom, de egy nagy felbontású egy órás GoPro az azt is leölte. Kis túlzással mindent le kellett róla szednem, hogy legyen elég hely és levegő a videószerkesztéshez.
A GoPro nekem amúgy úgy tűnik inkább rövid és rapid videókra lett tervezve. Eleve az aksija max másfél órát bírja, de inkább egy óra az és azon belül is olyan hamar melegszik (és annak hatására kikapcsol) hogy kész lutri, hogy veszi-e a fejeden vagy nem. Ehhez képest 1-2 perces gördeszkás ugrásokat vagy kunsztokat felvenni tökéletes és nagyon szép dinamikus képet ad. Mindegy, megoldottam, ahol lekapcsol ott van vége.
Így néz ki a nagy felbontású, giga fájlokkal dolgozó verziója ugyanannak a videónak:
A technikai részleteken felül azonban az ember a koncepcióval is kísérletezget meg szenved. Melyik jobb? Ha zenét teszek alá? Vagy ha hagyom érvényesülni a város zaját? Narrálni jobb szöveggel, vagy feliratozni. A beszédhez már régen rájöttem, hogy vagy profi mikrofont használ az ember és gondosan elhelyezi (mint egy TV stáb) vagy jobb később rámondani. De a beszéddel az is gondom, hogy narrálni az egy szakma, ez megy egy csináld magad műfaj. Szóval most jobban fekszik a felirat, ami meg időigényes.
És az eredmény nemhogy nem tökéletes, hanem mindig az van, hogy csak a szar van. A nagy felbontású videót a szerkesztő 5 órán át nemistudommicsinálja....amíg kiadja a végső videófájlt. Namost annak az öt órának az utolsó 10 percében kiírja, hogy HIBA, mert nem tudta összehangolni a két audiófájlt. Na akkor ne verd szét a laptopot. :)
Namost azért végtelenül old school ez az egész, mert nem csak arról van szó, hogy a nagy lélegzetvételű hosszú videókat már nem nézi senki (ahogy a hosszú szövegeket se olvassák), hanem mert a technológia és főleg a közösségi média oldalak is a rapid tartalmakra vannak ráállva.
Shortok vannak meg reelek meg tiktok. Ezek sajátossága egyszerre az, hogy rövid (érts 20 másodperc és 1 perc közötti) tartalmakra kényszerítenek és az, hogy ehhez viszont mindent a segged alá tolnak és a vágástól a zenéig, a szövegtől a formátumig mindent előre megcsinálnak neked vagy egy gombnyomásos választási lehetőségeket adnak. Úgy, hogy ehhez a telefonodat nem kell letenni a kezedből.
Tehát míg az én márciusban készült biciklis videóm május végére tud kimenni, addig az általam mostanában nézett pszichopata indonéz-kínai milliomoscsaj napi 5 videót lenyom függőleges kamerállásban elmesélve hogy egy napja 11-kor kezdődik, pilatessel indul majd jóga és délután még alszik egyet mielőtt kipróbálnák a barinőkkel azt az új helyet Jakartában.
Csináltam pár short-ot én is, hogy lássam mire jó. Meg kell mondjam, nagyon jótékony (rám fér) az, hogy 1 percbe szorít be. És mindent el lehet mondani egy percben. De nem ebben van a varázslás. Nincs ugyanis varázslás. Kiteszem a hosszú videóm.....mivel van párszáz követőm megnézik (gondolom) naturálisan olyan 60-70-en. Csinálok egy shortot azonnal lesz 300 nézője mindegy mi a tartalom. Pusztán azért mert a platform most ezt a formátumot nyomja. Mit csinál az indo csaj? Észreveszi és erre mozdul rá. Mit csinálok én? Szerkesztem a következő biciklis videót :)
Semmi jót...és lehet, hogy ez így van jól. Afelől nincs kétségem, hogy Trump demokratikus választásokon nyert. Trump tényleg megnyerte ezt a választást. Az első hírek, röptében készült elemzések a latin közösség férfi tagjait, az X generációt, a fekete férfiakat, és fehér kékgalléros férfiakat, az amerikában középosztálynak hívott kétkezi munkásokat teszik felelőssé. Lelkük rajta, mondhatnánk és tehetnénk gúnyos megjegyzéseket arról, hogy sok sikert a latin férfiaknak egy olyan elnökhöz, aki sokukat deportálni akarja. Reuters De bennem nincs ilyen fanyar kárörvendés, mert van az az olvasata a dolgoknak, amiből szemlélve tökéletesen értem és teljesen érthetőnek tartom a történteket. Trump a szókimondó bohóc, egy vágyálmot fogalmaz meg. Ezért nem számítanak a hazugságai, az értelmetlen zagyva beszéde, az egész alak karikatúra jellege, mert amit megjelenít az egy illuzió. Olyan mint egy álom, értelmetlen, zagyva de mégis van egy hangulata, amiben bele tudjuk ringatni magunkat és amiből
Egy bejegyzés sorozat negyedik része ez. Azt a témát járom körül, a magam számára is keresve a választ, hogy mi tette Szingapúrt ennyire gyorsan, ennyire sikeres országgá. Az alapállításom az, hogy sok szerencsés körülmény (kedvező földrajzi adottságok, jó időzítés, a környékbeli országok lemaradása) mellett az is nagyban közrejátszott Szingapúr felemelkedéséhez, hogy egy nagyon tudatos fejlesztési terv mentén valósággal be lett törve a lakosság a változáshoz felülírva vallást, kultúrát, nyelvet, identitást, életmódot. Erre utal a sorozat címe is: Boldoggá teszlek ha beledöglesz is . Az első bejegyzése a függetlenné válás és azzal együtt a nemzetté válás kérdését járja körül: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html A második bekezdés a közismert szingapúri szigor és keménység jelenségét próbálja megérteni: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is-2.html A harmadik bekezés a szingapúriak pragmatizmusát mutatja be: https://www.annyi
Alig egy hét eltéréssel két nagy globális céget is kizárt Indonézia a piacáról. A Google (Alphabet) és az Apple új telefonjai mostantól nem lesznek elérhetőek az országban, külföldről pedig csak jelentős vám kifizetése után hozhatják be a felhasználók. A hír jelentőségét drasztikussága mellett az adja, hogy Indonézia a maga majd 300 milliós lakosával a világ negyedik legnépesebb országa és Dél-Kelet Ázsia legnagyobb gazdasága. És habár az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében a magyar gazdasági teljesítmény negyedét sem érik el, a piac összmérete a nagy számok törvénye valamint az azokban rejlő növekedési lehetőségek miatt Indonézia egy fontos országa a térségnek. A döntés mögött amellett, hogy igazodik a protekcionizmus globális trendjéhez elsősorban a befektetések ösztönzése áll (ami némileg ellentmond ugye a bezárkozó protekcionalizmusnak). Nemrégiben olyan szabályozást vezettek be Indonéziában miszerint az itt árult elektronikai termékek 40%-át helyi beszállítók bevonásával
A cím nagyon "szakmailatlan", előre elnézést kérek érte azoktól, akik kicsit jobban otthon vannak a témában, de ez tudtam kitalálni arra a nagyszerű ötletre, amit most Tallinnban igyekeznek bevezetni a depresszió és más mentális problémák megelőzésére, idejekorán való kezelésére. A kezdeményezés lényege, hogy az emberekkel gyakran találkozó foglalkozások művelőit, fodrászokat, kozmetikusokat, könyvtárosokat, gyógyszertári dolgozókat kiképeznek arra, miképpen ismerjék fel mentális zavarok figyelmeztető tüneteit és a professzionális ellátórendszer egyfajta első lépcsőjévé, jelzőrendszerévé váljanak. Az ötlet nem új, nem is ismeretlen, én két formában találkoztam vele amikor ezen a területen dolgoztam. A fejlődő világ országaiban esély nincs arra, hogy mondjuk a fejlett amerikai nagyvárosok vagy Nyugat-Európa mentális egészséggel foglalkozó rendszerét építsék ki. A nyugati országokban is folyamatosak a kapacitás problémák, de beszélhetünk egy kialakult ellátórendszerről. Indiá
Sokan szokták feltenni nekem a kérdést, hogy miféle diktatúra a szingapúri. Most már lassan 4 éve élek itt és magam is, az első naptól kezdve folyamatosan keresem a választ a kérdésre, hogy mégis miféle hely ez? Ez egy bejegyzéssorozat harmadik része. Az első két rész itt olvasható: 1. https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html 2. https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is-2.html A korábban elmondottak alapján (a földrajzi helyhez történelmileg nem kötődő, sokféle vallású és etnikumú lakosság) a modern Szingapúr alapítói, élükön Lee Kuan Yew-val nem kulturális és főleg nem vallási alapon képzelték el az új ország együtt tartását. A hatékony kormányzást és a gazdasági fejlődést tették a figyelmük középpontjába. Itt azért álljunk meg egy pillanatra. Szerintem nincs kormány, amelyik ne ezt mondaná. Hovatovább ne ez lenne létezésének indoka. Valójában azonban a világ vezetői szinte mindenhol valamiféle szakrális jelentőséget tulajdonít
Comments
Post a Comment