A kotta meg van írva

Az előző bejegyzést azzal a gondolattal zártam, hogy habár manapság igyekszünk mindent a jog és az igazságosság dimenziójában értelmezni, az eseményeket ebben a mederben tartani vagy ide terelni, de valójában nem a jog és a törvények adják a történések fő kereteit, hanem ezer éves drámák, mítoszok, történetek. 

Sokan beszélnek erről, sokfelől közelítve, én a magam útján járom körbe ezt a szerintem nagyon érdekes témát. 

Egy pszichoterápiás csoporton találkoztam először ezzel a gondolattal. Ahhoz, hogy valaki segítő szakember legyen, főleg a pszichiátria területén, meghatározott számú órát kell eltöltenie önismereti csoportokban. Ezek egyszerre adnak lehetőséget arra, hogy az ember saját magával (főleg a korlátaival) tisztában legyen, másrészt betekintést enged a csoportok dinamikájába, azok pszichológiai működésébe. 

Most nem akarom ezt a részét túlságosan részletezni, de ezen a területen tengernyi irodalma van annak, hogy a csoportok tulajdonképpen "kitermelnek" mintákat, viselkedésmódokat. Csak egy példát mondjak: párképzés. Egy csoporthelyzetben gyakran előfordul, hogy a csoport eredetileg két különálló tagja egy ponton összejön, párt alkotnak. Míg elsőre azt gondolnánk, hogy ez egy teljesen véletlen magánjellegű cselekedet, (hát ezek jól összejöttek), valójában a csoport termelte ki ezt a párt és a csoportban zajló pszichológiai folyamatok vezettek oda, hogy ez a két ember (tudattalanul) egymásra talált. 

Ez egyszerre ijesztő és ámulatba ejtő. Egyrészt mutatja a csoport erejét, hogy amikor emberek együtt vannak, akkor valami új minőség jön létre. A csoport sokkal több, mint a benne lévő egyének matematikai összessége. Egy teljesen új minőség jön létre, amiben az egyéni viselkedéseket a felszín alatt a csoportban zajló törvényszerűen bekövetkező folyamatok alkotják. Hát azért ez eléggé ijesztő is. 

A pszichiáternő, akinek a csoportjába jártam, amikor egy-egy konfliktus felszínre került (ami szintén a csoport sajátos dinamikájának az eredménye) azt találta mondani, hogy

"Tulajdonképpen mi mindannyian a görög drámákat játszuk újra és újra"

Abban a helyzetben ennek a mondatnak egyszerre volt egy konkrét, a helyzetnek szóló üzenete..ami most veled történik az egy karakter. Átmegy rajtad egy történet. Mi mind most megjelenítünk egy ősi történetet, amiben rád jutott éppen (pl.) a bűnbak szerepe. Ez a felismerés nagyon fontos mondjuk családterápiában. 

De van ennek a mondatnak egy általános, egyetemes kulturális üzenete is. Ami történik körülöttünk és velünk a világban, a politika, a történelem, az életünk, az ugyanilyen rendezőelvek mentén alakul. 

Ősi történetek vannak, és mi újabb és újabb díszletek között újrajátszuk azokat. 

A történeteinknek két nagy funckiója van. Egyrészt megjelenítik az emberi lélek rezdüléseit és ezek a rezdülések egyetemesek. A közeli hozzártartozó elvesztése gyászt fog eredményezni. A gyásznak jól körülhatárolható, pontosan leírt folyamata van. A bűnt, legalábbis a nyugati kultúrában, megtorlás követi. Az ezzel kapcsolatos érzések, a düh, a bosszúvágy, az elégtétel utáni kiáltás, mind összerezegnek, felismerhetőek mindegy hányezer év van két történet között. Vagy mindegy hány ezer év múlva hallgatunk, olvasunk, éneklünk, táncolunk el egy történetet magunkra ismerünk, felfedezzük magunkban az érzést, át tudjuk élni, értjük, megértjük, együtt érzünk vele és újra is éljük. A görög hősök dilemmái semmiben nem különböznek a miénktől, és egy mai anya gyásza semmivel nem lesz gyengébb attól, hogy anyák ezrei gyászoltak már évezredekkel ezelőtt is. Tehát a történetek mintegy megerősítését jelentik az ember voltunknak, a folyamatosságnak. Magunkra ismerünk bennük, életre kelnek bennünk. 

Ugyanakkor a történetek kiszámíthatóvá, előre megjósolhatóvá teszik a cselekedeteinket. Ez részben fakad abból, hogy a történetek keletkezésekor megélt érzelmek ugyanúgy tombolnak bennünk és ugyanazt az utat futják be, másrészt azonban a történetek, a mítoszok, a mondák, a mesék, a versek, a dalok, a filmek, de még a mémek és tik-tok videók is egy mintát adnak. Olyan erős mintát, mint egy edény, amiben formát ölt a beletöltött folyadék. A mi érzéseink is ezekben a formákban, amiket a történetek örökítenek át, kelnek viselkedések formájában életre és így igaz az, amit a pszichiáternő mondott, hogy mi újrajátszuk a görög drámákat. Anélkül, hogy akár egyet is olvastunk volna. 

Van egy harmadik vonása is ennek. A történetek azáltal is életre kelnek, hogy társas cselekedeteinkben, lévén a történeteink közösek, azokat mindenki ismeri, egy kollektív elvárás is keletkezik körülöttük. Ha egy anya nem gyászol  a gyereke halála után ott mindenkiben az merül fel azonnal, hogy baj van, vagy valami nem igaz, hamisság van, turpisság van. A dolgok rendje a gyász. Ugyanerre a kaptafára gyermekáldás után boldognak illik lenni, ezért nagyon nehéz a szülés utáni depresszióról akár beszélni is. 

Egy amerikai irodalmár Joseph Campbell könyve "A hős ezer arca" nagyot robbant a 40-es évek végén, de a hatása máig tart. Többek között George Lucas is erősen támaszkodott rá a Star Wars megírásakor. 

Campbell arról ír, hogy az ősi mítoszok, mondák, regék, mesék egy alapvetően ismétlődő strukturát jelenítenek meg. Ez a közös szerkezet pedig a hős személye és az általa bejárt út körül alakul. A hős hétköznapi emberként indul, a hétköznapokból. Innen érkezik meg egy másik, az ismert világon túli, sokszor mítikus világba, ahol nagy küzdelmek, csaták várják és ami a hős győzelmével ér véget. Ennek a győzelemnek a birtokában, új tudással, tulajdonságokkal felvértezve tér vissza az ővéihez megvédve, megmentve, gyarapítva, jobbá esetleg gazdagabbá téve azokat. 

Ez az alaptörténet ráadásul jól azonosítható elemekre bomlik. 

• Van egy hívás, kihívás, egy fenyegető veszély vagy csábító lehetőség, ami elindítja az események folyamát. (Odüsszeusz elhagyja Ithakát, hogy hű maradjon esküjéhez mi szerint megvédi Helénát) 
• Az útján mentorára lel, aki felkészíti a harcra.  Ezek lehetnek előtte álló próbák a végső küzdelem előtt, de lehet puszta tanítás is. (Obi van Kenobi Jedi képzést tart Luke Skywalkernek miközben számos kalandon esnek túl. Halála után a képzést Yoda mester folytatja).  
• Szövetségesei, társai lesznek (Dorothy /Dorka/, a madárijesztővel, az oroszlánnal és a bádogemberrel megy végig szintén kalandokon keresztül a sárga úton).  
• Az úton valami baj éri őket, egy hatalmas kihívással találják magukat szemben. Itt általában bekövetkezik egy metaforikus (vagy akár valós) halál, elbukás és újjászületés. (Luke Skywalker elveszíti mentorás, kézfejét. Műkezével egyszerre lép apja nyomdokába mindkét úton. A vakmerő fiúból bátor harcos válik, ám benne van annak lehetősége is, hogy apja útját folytatja.)
• Ez az újjászületés, új képességekkel ruházza fel a hőst, melyek birtokában képessé válik legyőzni az elé tornyosuló akadályokat, a végső kihívást. Az új képességek és a hős cselekedetei eredeti otthonában hasznosulnak. (A galaktikus birodalom összeomlott, Luke, Han és Leia Ewokok gyűrűjében ünnepli a galaxis felszabadulását).

Anélkül, hogy messzire mennék ez az út a (tonális) zene szerkezetében is megfigyelhető. 

Tonika: A tonika a zenei darab alaphangja vagy "otthona", amelyre a kompozíció általában visszatér. Ez a legstabilabb hangzás, és általában a darab kezdetén és végén jelenik meg. A tonika az a hang, amelyre a skála épül, és általában a legfőbb feloldási pont.

Domináns: A domináns általában a tonika ötödik hangja (azaz az alaphangtól öt hanggal feljebb), és a második legstabilabb hangzás a zenében. A domináns feszültséget teremt, ami feloldásra vár, általában vissza a tonikához. Ez a feszültség és feloldás dinamikája kulcsfontosságú a tonális zenében.

Szubdomináns: A szubdomináns a tonika negyedik hangja, és gyakran használják a domináns irányába történő elmozduláshoz. A szubdomináns hozzáadja a harmóniai gazdagságot és változatosságot, és segít bonyolultabb harmóniai struktúrák kialakításában.

A hős alakja a svájci pszichológus Carl Gustav Jung archetípusai között is megtalálható. Jung az emberi psziché egyik kulcsfontosságú elemének a kollektív tudattalant és az abban rejlő archetípusokat tartotta. Az archetípusok olyan ősi, előre programozott minták vagy képek, amelyek az emberi faj kollektív örökségének részei, és az emberek különböző kultúráin és történelmi időszakain átívelő hasonló pszichológiai reakciókat váltanak ki.

Jung szerint az archetípusok az alábbi alapvető pszichológiai mintákat foglalják magukban:

Az Árnyék: Az az aspektus, amit az egyén a saját tudatának legmélyén rejteget, gyakran azokat az elnyomott tulajdonságokat és ösztönöket képviseli, amelyeket az egyén nem kíván beismerni. Az árnyék gyakran mint ellenséges vagy ellentétes erő jelenik meg az álmokban és a mítoszokban.

Az Anima és Animusz: Az anima az ideális női archetípust képviseli a férfi tudatalattijában, míg az animusz az ideális férfi archetípust a nő tudatalattijában. Ezek a minták meghatározzák, hogy az egyén hogyan éli meg és fejezi ki a nemi ellentétekkel kapcsolatos érzéseit és attitűdjeit.

A Hős: A hős archetípusa az az alak, aki útnak indul, hogy legyőzze az árnyékot és más negatív erőket, miközben fejlődik, tanul és átalakul. A hős gyakran a fejlődés, az önmegvalósítás és az önfeláldozás szimbóluma.

Az Öreg Bölcs: Ez az archetípus a bölcsesség, a tudás és az útmutatás képviselője, gyakran egy idősebb, mentor-szerű karakter formájában jelenik meg, aki a hőst segíti útján.

Az Anya: Az anyaarchetípus az életadás, táplálás és védelem jelképe. A Nagy Anya mint az élet és a termékenység forrása, de megjelenhet mint a pusztító vagy elnyomó anyafigura is.

A Gyermek: Az ártatlanság, az újrakezdés és a megváltás szimbóluma, aki gyakran a reményt és a megújulást képviseli a történetekben.

A Trickster vagy Csalfa: A trickster az az archetípus, aki a rendet zavarja meg, gyakran humorral vagy ravaszsággal, de ezáltal változást és új perspektívát hoz a világba.

A Halál és Újjászületés: Egy olyan motívum, ami a változást, a transzformációt és az újjászületés ciklusát szimbolizálja, ami az élet és a halál örök körforgását fejezi ki.

Ezek az archetípusok nem specifikus történetek vagy karakterek, hanem az emberi viselkedés és tapasztalatok mélyen gyökerező mintái, amelyek különböző formákban jelennek meg a világ mítoszaiban, vallásaiban, álmaiban és műalkotásaiban. 

Amikor azt mondtam, hogy a csoportfolyamatok ősi történeteket keltenek életre, akkor ezekre az elemekre gondoltam. A mai napig eljátszuk, újrajátszuk ezeket a történeteket, ismerjük is őket, gyerekkorunk óta (a meséinkben), sőt Jung szerint a kollektív tudattalanunkban, jelen vannak. Hogy melyik szerep jut ránk éppen az érdekes kérdés, de a kotta meg van írva. 

És akkor érkezzünk meg a mesék, mítoszok, tudattalan archetípusok világából a hétköznapi élet rögvalóságába. Bestsellernek számít Yuval Noah Harari Sapiens: Az emberiség rövid története könyve, amiben Harari kiterjedten foglalkozik azzal a gondolattal, hogy az emberi történelemet és civilizációkat nagyban formálják a megosztott hiedelmek és narratívák.

Harari szerint az emberi együttműködés képessége és a társadalmak kialakulása és működése nagyban függ az általunk megosztott mítoszoktól, történetektől és kollektív hitrendszerektől. Ő úgy véli, hogy a "képzelt rendszerek", mint például a vallások, nemzetek, pénzügyi rendszerek és jogi struktúrák, lehetővé tették az emberiség számára, hogy nagyszabású együttműködéseket hozzon létre, amelyek túlmutatnak a személyes kapcsolatok és közvetlen családi kötelékek szintjén.

Ezen képzelt rendszerek központi eleme a bizalom és az emberek közötti kölcsönös megértés, ami lehetővé teszi a társadalmi normák és intézmények fenntartását és fejlődését. Harari szerint az emberi történelem és társadalmi fejlődés értelmezésekor figyelembe kell vennünk ezt a képességünket a kollektív hiedelmek megalkotására és fenntartására, mivel ezek a hiedelmek összetartják és irányítják a társadalmakat.

Az emberi jogok, a nemzetállamok és a gazdasági rendszerek mind példák arra, hogyan alkottunk meg és tartottunk fenn olyan komplex társadalmi struktúrákat, amelyek a közös hiedelmekre és narratívákra épülnek.

Harari munkája azt is hangsúlyozza, hogy a történetek és narratívák nem csupán múltbeli események megmagyarázására szolgálnak, hanem befolyásolják a jelenbeli cselekvéseket és döntéseket is, és formálják a jövőképünket. 

A mítoszok és narratívák strukturálják és kiszámíthatóvá teszik az emberi viselkedést és az események alakulását.  Ezek a kollektív hiedelmek és elbeszélések teszik lehetővé az emberek számára, hogy egyetértésre jussanak a közös cselekvésről.

A mítoszokban és történetekben gyakran megjelenő mintázatok, mint például a "bűnös elnyeri büntetését", erős etikai és morális elvárásokat hoznak létre, amelyek befolyásolják az emberek cselekedeteit és az események értelmezését. Ezek az elvárások segítenek formálni a társadalmi normákat amelyek alapján az emberek ítélkeznek és hoznak döntéseket.

A jog tehát, amiben az előző bejegyzésben írtam "pusztán" derivátuma mindennek. Egy kivetített, absztrakt, objektivizált formája annak, aminek a fő ereje és rendezőelve az ősi történeteinkben van meg. Egyfajta illúzió ez, egy színjáték, amit el kell játszani a felszínen, de a mélyben egészen más erők mozognak, amiknek a jog, a civilizált viselkedés csak tompított kivetítései. 

Írtam az előző bejegyzésben arról, hogy a náci Németország háborús bűnösei közül meglepően kevesen kerültek a jog eszközeivel elítélésre, és akik elítélésre kerültek azok (legalábbis a pozitivista jogfilozófia nézőpontjából) meglehetősen gyenge jogi lábakon álltak. Németország nem ebben a dimenzióban került legyűrésre és megbüntetésre. 

Németországot szarrá bombázták. Földig rombolták. Asszonyaikat megerőszakolták és a német népet megalázták és megfosztották attól a képességétől, hogy ismét agresszorrá váljon. 

Az 1945 február 13 és 15 között végrehajtott drezdai bombázás, ami egyes becslések szerint akár 135.000 polgári áldozattal járt miközben a háború végére a város katonai, stratégiai jelentősége nem volt nagy, nem értelmezhető katonai, jogi keretek között. Azonban a mítoszok és történetek, a nagy narratívák szempontjából nagyon is értelmezhető. A bűn és bűnhődés dinamikája szempontjából. A szimbólumok nyelvén. Nem maradhatott a náci Németországból semmi csak lángok és kövek. A pokol kellékei. Egy kollektív büntetés volt és egyébként még a katonai érvelésben is elhangzik, hogy a nép ellenállásának, a morálnak a megtörése is cél volt. 

És akkor itt van ez a gázai konfliktus. 

Ami miatt az eltelt pár bejegyzésemet tulajdonképpen írtam, ezt is beleértve.

A Hamasz terrorcselekményei olyan mély rétegeket érintenek, hogy Izrael nem tud kijönni másképpen ebből a konfliktusból, mint olyan képekkel, amiben a történelmi emlékezet számára Gáza egy holdbéli táj és a résztvevő terroristák egyenként, név szerint le lesznek vadászva. (A München film ugye megvan?)

A nagy szimbólumok, az ősi mítoszok, a belénk égett történetek mentén, minden más azt üzenné, hogy a csecsemőgyilkosság alkalmazható módszer, bekerülhet a módszertani tankönyvekbe (hisz ez ültette tárgyalóasztalhoz az izraelieket, ez ágyazott meg /ha bekövetkezik/ a független Palesztin állam létrejöttének). Se tárgyalóasztal, se független Palesztina nem lesz csecsemőégetésből. Vér lesz, halál, tűz és pokol. És az egész azokban a mélységekben zajlik, amiről ez a bejegyzés szólt.