Menekülttábort építeni nemes cselekedet

Nem tudom megállni, hogy ne tegyek említést arról a rossz érzésről, ami aközben fogott el, amikor Magyar Péter nagy leleplezésnek szánt sajtótájékoztatóját hallgattam. Be lett előre harangozva, hogy most már a hétvégi Fidesz pártkongresszus is okafogyottá válik, amiről nekem elsőre az ugrott fel, hogy ezek szerint akkora bűncselekményt tártak fel, ami alapján be kell tiltani a pártot? 

Gondolkodtam, mi lehet az, mert van az a szint, és a Fidesz, mint párt, szerintem réges régen elérte ezt. Azt vártam, hogy valami nagyon egyértelmű papírt, dokumentumot, esetleg vallomást találtak arra, hogy a párt sajátjaként kezelte a magyar költségvetést, ne adj isten orosz/kínai pénzeket fogadtak el a magyar választások befolyásolására, súlyosan visszeéltek állampolgárok adataival, amiket azok az államnak és nem egy politikai pártnak adtak. Ráeresztették a titkosszolgálatokat az ellenfeleikre és esetleg a papírok nem is a kormány hanem a párt felé mutatnak (bár-e kettő az eltelt 16 évben ugyanaz volt). Szóval én ilyen szintű botrányra számítottam. 

Ebből aztán lett az, hogy a Fidesz menekülttábort akart építeni. 

Én elég sokat jártam menekülttáborokba, különösen Debrecenbe, a jugoszláv polgárháború idején, amikor a Menedék Egyesületnek dolgoztam azon, hogy miképpen lehet traumatizált embereknek segíteni, akik most fizikailag biztonságban vannak Magyarországon, de azok a szörnyűségek, amiken átmentek a háborúban ott éltek velük, jöttek utánuk. Orosz laktanya volt a tábornak helyt adó épületegyüttes korábban. A körletekben ágyak, azokat családonként lepedővel, ruhákkal próbálták a hónapok óta bent élő bosnyák menekültek elválasztani, az intimitásnak, a személyességnek, valaminek, amit otthonnak hívhattak legalább a látszattát megteremteni.   

A kép illusztráció, a ChatGPT generálta fenti bekezdés alapján és fantasztikusan megragadja a hangulatot. Egész pontosan így nézett ki a tábor belülről.

Egy alkalommal az volt a feladatom, hogy segítenem kellett interjúkat készíteni, ami a repatriálásról szól. Arról, tehát, hogy a Dayton-i béke megkötése után, felmértük mik a tervek, ki áll készen a visszaköltözésre, ki akar még maradni. Tolmácsokkal csináltuk az interjúkat, mellém egy vajdasági magyar fiú szegődött. Napokig tartottak az interjúk, ott aludtunk a táborban. A gyengélkedőn kaptunk ágyakat ha jól emlékszem. 

Azok az interjúk olyan súlyosak voltak, hogy az én szegény tolmácsomat félidőben le kellett cserélni, hazament, mert nem bírta tovább. Nekem is összeszorul a gyomrom ha rá gondolok, 30 év távlatából is. A nemi erőszaktól kezdve, a szisztematikus kínzásokon át a brutális gyilkosságokig. Erről meséltek azok a javarészt bosnyák asszonyok, akik gyerekeikkel ültek ott az ágyakon. Férfiak nem voltak közöttük, legfeljebb kisfiúk. A férfiak a történeteikben jelentek meg.

Sokan zokogva mesélték, hogy képtelenek arra, hogy visszamenjenek, mások már előrehaladott állapotban tervezték a visszatérésüket. Jobbára azok, akiknek volt hova. Az ENSZ megbízásából készült felmérésnek volt egy második része is, akkor le kellett mennünk Horvátországba, és azokkal kellett beszélnünk akik már hazatértek. Nekem Kelet-Szlavóniába kellett lemennem. Egy trabantom volt, azzal legurultunk Mohácsra, ott aludtunk a dunaparti szállodában minden éjjel, napközben meg átkeltünk a kishatáron és jártuk a szlavóniai falvakat. Tél volt, vagy koratavasz, nem tudom, de korán sötétedett. És ezekben a falvakban nem volt közvilágítás. Betértünk egy este egy kocsmába. Szinte teljes sötétség volt, homályos alakok (férfiak) ültek szórványosan és morcos szemekkel méregettek minket. Az még az az időszak volt, amikor Kelet-Szlavónia sorsa még nem dőlt el, hogy a szerbeké vagy a horvátoké lesz-e. Ezért mindenki óvatosan beszélt, ha egyáltalán. Egy asszony és a férje soha el nem készült családi házukban lakott a környező falvak egyikében. Magyarok voltak, ízes tájszólással beszélték a magyart. A férfi akkoriban tért haza a horvát gárdából, traktorjával a nagy kertet akarta szántani, de amikor az egy aknát fordított ki inkább lemondott róla. Nem akartak beszélni arról mi történt. A tervük az volt, hogy meghúzzák magukat, meglátják mi lesz.

 Magyarország épített menekülttáborokat a délszláv embereknek, épített a romániai forradalom idején menekülőknek is, és befogadott rengeteg lengyelt, amikor a németek lerohanták őket. Eddig ez volt a mi hírűnk ez volt a reputációnk. Nem is meglepő, hogy 1956-ban százezrével fogadtak be magyarokat Európa szerte, de az olyan illegális migránsok mint Kossuth vagy Rákóczi is védelmre talált. 

Történelmi léptékben csak idő kérdése, hogy mikor kell magyaroknak menekülni megint. Mert mondjuk kiszáradnak a tavak, a folyók, vagy mert lerohannak minket, vagy mert belül tör ki véres fegyveres konfliktus. 

És ahogy hallgattam Magyar Pétert nagyon vegyes érzéseim voltak. Próbáltam nyugtatni magam azzal, hogy ez most nem erről szól. Azt olvassa a Fidesz fejére, hogy még a saját embertelen ideológiájukhoz sem voltak következetesek, és titokban menekülttábort akartak építeni. 

Hát ez legyen a Fidesz legnagyobb bűne, komolyan mondom.

De ennél is jobban zavart, hogy mindközben Magyar Péter is folyamatosan illegális migránsozott, az egésznek volt egy olyan olvasata is, miszerint menekülttábort építeni (amit szinonimaként használtak a migránstábor kifejezéssel) az valami szörnyű Magyarország érdekeivel ellentétes cselekedet lenne. Nem az. Hogy egy politikai párt pillanatnyi érdekeivel ellentétes, azt látom. 

De itt kell megragadnunk azt a pillanatot, amikor nem tévesztjük össze egy politikai párt érdekeit az ország érdekeivel.