A szuverenitás határai

Szingapúr két hete fuldoklik. Nem képletesen. A szó szoros értelmében. Az indonéziai erdő- és tőzegtüzek füstje napok óta borítja be a várost. A felhőkarcolók eltűnnek a szürke ködben, az emberek szem- és torokirritációra panaszkodnak, szabadtéri rendezvényeket mondanak le, a hatóságok maszkokat osztanak, a lakosságot pedig arra kérik, hogy lehetőség szerint maradjon zárt térben. Most már komolyan ott tartunk, hogy könnyen lehet az iskolákat is be fogják zárni és a Covidhoz hasonló világ jön. 

A szingapúri környezetvédelmi hatóság, a National Environment Agency (NEA) levegőminőségi mérései és előrejelzései az egészségtelen és a nagyon egészségtelen kategóriák közötti értékeket jeleznek két hete.

A probléma forrása azonban nem Szingapúrban található.

A tüzek Indonéziában égnek, többek között Szumátrán és Borneó indonéziai részén, Kalimantanban. A kiszáradt tőzegterületeken a tűz akár a felszín alatt is hosszú ideig fennmaradhat. A mezőgazdasági területek égetése, az erdőirtás, a lecsapolt tőzegtalajok és az elhúzódó szárazság együtt teszik különösen súlyossá a helyzetet.

A szél pedig nem ismeri az országhatárokat.

Szingapúr az az ország, ahol mi mindannyian nagyon szigorú szabályok mentén élünk. Vizet iszol a metrón? 500 dollár azonnal. Komoly büntetés jár a szemetelésért, piros sávokban jelölik hol kell várnod a metrókocsiban a beszállást, fel van festve, hogy két megálló között melyik oldalon melyik irányba gyalogolhatsz. Ebben az országban pontosan a tudtodra hozzák mit tehetsz és mit nem. A szabályok betartását szigorúan ellenőrzik és a megszegésüket büntetik. Hatékony, kiszámítható és szinte korrupciómentes. Több, mint hat millió embert mozgat egy apró szigeten. 

Van valami, amivel azonban ez a rendkívül hatékony állam sem tud mit kezdeni. A szomszédaival. 

Indonézia egy szuverén ország. Ez azt is jelenti, hogy úgy ássa maga alatt a fát ahogy akarja. 

De mit jelent az állami szuverenitás egy olyan világban, ahol az egyik ország döntései alapvetően meghatározhatják a másik ország lakosságának életfeltételeit? 

És a levegő a szó szoros értelemben véve vett életfeltétel. 

A modern államrendszer egyik alapelve, hogy az államok a saját területükön gyakorolnak főhatalmat. Az országok közötti viszonyokat pedig a nemzetközi jog, a diplomácia és az együttműködés szabályozza.

Ez a rendszer azonban abból indul ki, hogy legalább nagyjából elválaszthatók egymástól az államok belügyei.

De vajon belügynek tekinthető-e egy erdő felégetése, ha annak füstjét egy másik ország több millió lakosa lélegzi be?

A délkelet-ázsiai országok már 2002-ben elfogadták az ASEAN határokon átterjedő füstszennyezésről szóló megállapodását. Indonézia 2015-ben ratifikálta. A térség országai tehát több mint két évtizede próbálják nemzetközi együttműködéssel kezelni a problémát.

A füst azonban újra és újra visszatér.

Szingapúr 2014-ben külön törvényt is elfogadott, a Transboundary Haze Pollution Actet, amely bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a külföldön működő, de Szingapúrban légszennyezést okozó vállalatok felelősségre vonását.

A jogszabály alapján a bírság elérheti a napi 100 ezer szingapúri dollárt, összesen legfeljebb kétmilliót.

A 2015-ös súlyos haze-válság során hat vállalat kapott hivatalos felszólítást. Több mint tíz évvel később ezek közül négy ügy még mindig lezáratlan, és a törvény alapján addig nem született bírságot kiszabó döntés.

A szingapúri lakosság őrjöng. Az a kormány, amelyik egy műanyag palack eldobásából példát statuálva csinál vezércikket, most nagyon erős nyomás alatt áll, mert az aggodalmunkat fejezzük ki, és a folyamatosan értékeljük a helyzetet nyilatkozatok a jelek szerint csak fokozzák az indulatokat.

Szingapúrnak nincs joga egyszerűen átküldeni a saját tűzoltóit, repülőgépeit vagy hatóságait Indonézia területére. Nem veheti ellenőrzés alá az ottani ültetvényeket. Nem rendelheti el közvetlenül az indonéz földhasználat átalakítását.

Pedig a következmények Szingapúrban is jelentkeznek.

A két ország együttműködhet, tárgyalhat, megállapodásokat köthet, jogi eljárásokat indíthat. De a tényleges cselekvéshez továbbra is szükség van Indonézia együttműködésére.

És ha ez az együttműködés nem elégséges?

Akkor bezárnak a szingapúri iskolák, betiltanak minden szabadtéri rendezvényt és a lakosság a föld alá vonul?

Nem akarom magam prófétaként beállítani, de amikor két évvel ezelőtt belefogtam egy sci-fi könyv írásába, ami a közeli jövőről szól, (Ikarusz - itt lehet elolvasni) akkor az a könyv a Föld jövőjét meglehetősen sötéten festette le. Az általam teremtett közeli jövőben a fejlett országok (szokták őket a Globális Északnak is hívni) a klímaváltás hatásaira hivatkozva egész egyszerűen átveszik az irányítást a Globális Dél országai fölött. Mivel azok képtelenek a helyzet kezelésére. Százmilliós nagyságrendű migráció, átívelő hatású környezeti károk, teljes képtelenség a társadalmi rend fenntartására. A könyvemben új gyarmatosításnak hívja a köznyelv, mégis ENSZ felhatalmazás alapján történik.

Én ezt úgy írtam, mint egy abszolút sci-fi. Egy fantázia. Mivel alapvetően a Mars bolygó betelepítéséről szól a könyv a Föld nagypolitikai viszonyai csak díszletként szolgáltak benne. Olyan helyzetet akartam teremteni, amiben hihető, hogy még egy gyilkos bolygó is élhetőbb hely. 

És most kimegyek az ajtón és jön velem szemben a könyvem.