Az új tornatanár

-   1   -

A szürke ködbe burkolózó reggelen az udvart zsivajgás töltötte be. Új tornatanár érkezik. Mindenki kicsit izgatott a kaput figyelik. Késik. Lemaradnak a gyerekek a belépőről, Gábor a friss diplomás 25 éves tornatanár az első óra alatt érkezik. 

Gábor

Fiatal, jó felépítésű, első ránézésre is sportos ember. Hosszú hullámos haja lendületet ad mozgásának, ruganyosan halad fel az üres folyosó lépcsőin. Először az igazgatói irodába vezet útja, ahonnan az igazgató maga kíséri a tornatanárok földszinti szobájába. 

- Menj, menj csak be bátran. Józsi-bá már nagyon vár. 

Józsi-bá

József, vagy, ahogy itt mindenki hívja, Józsi-bá, idős, ősz hajú, de magas, szikár férfi. Kék régivágású mackónadrág és nyakig felcippzározott mackófelső van rajta, nyakában az elengedhetetlen ezüst színű nagy síppal. Nemigen lehetett őt a sípja nélkül látni. Ahogy a melegítője nélkül sem. A faluban is ebben járt kelt, régi vázas Csepel biciklijével. 

- Szeeervusz Gábor! - áll fel széles mosollyal Józsibá. - Hát megtaláltad az iskolát?

- Jó napot Józsi bácsi! - fogott kezett mosolyogva Gábor - Nem volt nehéz, a falu gyöngye. 

- Bizony az, és van némi részem abban, hogy itt még van iskola. Szerénytelenségnek hangozhat, de ide három faluval arrébról is hordják a gyerekeiket, pedig a városi közelebb lenne. Be akarnak kerülni a csapatba.

Józsi-bá a vitrinre mutat. Öreg, fakeretes vitrin, tisztán tartott üveggel. Mögötte megszámlálhatatlan kupa, érem, szobrocska. Gábor csak most néz körül a falakon, egy centiméternyi hely sincs az oklevelek mellett. Gábor a vitrint mustrálja elismerő arccal.

- Milyen az idő kint? Esik?

- Még nem, de lóg a lába. Itt az ősz. 

- Figyeld meg még kisüt ma. Ha eső jönne érezné a lábam. 

Józsi-bá újra leül, az asztala mögé, Gábornak a szemben lévő széket kínálja a kisasztalnál. A fiatal tanár maga alá húzza.

- Lássuk csak, Gábor, mi a terv? Mesélj kicsit magadról!

Gábor óvatosan elkezd mesélni magáról. Nem akar nekirontani utódjának a nagy terveivel, mert nehéz lehet neki ezt a birodalmat most itthagyni. 

- Nos, habár Pesten végeztem, én is egy kisvárosból jöttem. Mindig is imádtam a sportot és úgy gondoltam, hogy testnevelő tanárként sokat tehetek a gyerekekért... 

Józsi-bá tekintete a saját vitrinét pásztázta. Végig se várva, hogy Gábor befejezze belekezdett saját mondókájába.

- Évtizedeket töltöttem el azzal, hogy ezt felépítsem. Amit itt látsz, minden kupa, minden érem mögött rengeteg munkánk van. Itt semmi nem volt, amikor én idejöttem. Nem volt tornaterem, focipálya. A libalegelőn rúgták a gyerekek a labdát én meg örökké pereltem a gazdákkal. A faluban megmondhatja mindenki, itt rögönként a magunk verejtékével építettünk fel mindent. 

- Káprázatos teljesítmény Józsi-bá...- erősítette meg Gábor, ismét végigpásztázva a vitrint és a falakat. Kicsit feszenget a székben, akárhogyis, ez a beszélgetés arról szól, hogy ő most átveszi ennek a büszke embernek a helyét. 

- Az én módszeremmel - meredt még mindig az érmeire Józsi-bá - bajnokokat neveltem. És még messze nincs vége. Hatalmas feladat vár rád Gáborom. A csapattal tárgyalásban vagyunk Felcsúttal.. - most nézett először ismét Gáborra. - Sok dolgot meg kell beszélnünk, én itt vagyok, nem hagylak magadra. De most öltözz át, menj, ne késs el az első órádról. 

-     2    -

Zsoltika, 10 éves kerekded kisfiú a fiú öltözőben húzza magára fehér zokniját. Fehér zokni, fehér trikó vagy póló és kék nadrág. Ez az előírás tornaóráa. Na meg tornacipő. Utcai cipővel nem lehet belépni a tornaterembe. Az öltözőben fogasokra akasztott táskák, utcai ruhák, a padok alatt az utcai cipőik. 

Zsolti

- Tibi, figyelj, he. Szerinted melyik erősebb? A karatés, a birkózó vagy a cselgáncsos?

Tibi, mokány, erős gyerek. Alig 10 éves de már formás izmok borítják a testét, ő a legjobb sportoló az osztályban és Kisaladár, a fürge, fekete szemű falusi gyerek aki a kérdést Tibinek szegezte. 

- Az tuti, hogy a karatés a legerősebb. Az megveri mindegyiket...

- Nem, nem figyelj, megmondom, hogy van...- szólt közbe egy harmadik gyerek. A cselgáncsos megveri a bírkozót. De a karatés megveri a cselgáncsost is. 

- Ezt mondtam én is te paraszt...mit pofázol közbe? - vágta oda Tibi. 

Zsolti szótlanul hallgatta a beszélgetést. Ő se nem karatézott, se nem cselgáncsozott, de még csak nem is bírkózott. Egyáltalán semmit nem csinált, utált mindent, ami mozgás, és utálta ezt a torna órát is. Amióta naponta volt tornaóra az élete egy rémálommá vált. Nézni szerette a focit, volt egy titkos szenvedélye is, a gombfoci, de ha neki magának kellett futnia, akkor 50 méter után fulladozott. Utálta a tornaórát azért is mert minden hurkája kitüremkedett és úgy nézett ki rajta minden sportszer, mint tehénen a gatya. 

Hangtalanul vonult be a többiek után a tornaterembe. Már a szagát is utálta ennek a műanyagpadlós, különféle labdajátékok jeleivel felfestett nagy teremnek a bordácsfalaival, a sarokba felhalmozott szőnyegeivel és ugrószekrényével. Már attól rosszul, volt ha rájuk nézett. 

Tudta, hogy új tanár jön. Az előzőt se szerette, a Józsi-bát. Az csak üvöltözni tudott és folyamatosan sípolt, mintha nem lenne elviselhetetlenül hangos és arrogáns anélkül is. De Józsi-bá annyiban kiszámítható volt, hogy róla tudta, hogy nem akar semmit tőle. Réges régen lemondott róla, szóra se méltatta, ő csak a tehetséges, sportos gyerekeket szerette, akiket versenyről versenyre cipelt. Ezt Zsolti egyáltalán nem bánta, mert leszámítva a felmérések kritikus pillanatait, a tornatanár tudomást sem vett a létezéséről. Megtanulta, hogyan kell elkerülni a tekintetét is, hogyan kell úgy helyezkedni a gyakorlatok alatt, hogy pont takarásban legyen, és mindig hátra állni, hátra menni, hogy még véletlenül se jusson a tanárnak eszébe feladatot adni. 

Most ki tudja ez az új tanár milyen tervekkel jön majd ide...

-   3   -

Gábor gyorsan átöltözött. Rövidnadrágot és világos pólót húzott, de sípot nem vett a nyakába. Egy mappát vitt a kezében. Amikor belépett a terembe a gyerekek szó nélkül tornasorba rendezkedtek és hangtalanul méregették a fiatal tanárt. A lányok összekuncogtak, a fiúk zavartan egymást lökdösték. 

- Sziasztok. Tamási Gábor vagyok, idéntől én leszek az új tornatanárotok.. - kezdte a bemutatkozását Gábor.

Ahogy pár szót mesélt magáról, a szeme a sorban álló gyerekeket fürkészte. Magas, jó felépítésű gyerekek álltak előtt, néhány lány a korához képest hamarabb kezdett el nőiesedni. Ők gondosan nagyobb pólót, vagy tornadresszt és azon pólót viseltek, láthatóan még kerülni akarták a kíváncsi tekinteteket. Sokan közülük, legalább a fele a társaságnak már most túlsúlyos volt. Gábornak megakadt a szeme Zsoltin, aki a tornasor második felében próbálta gondosan kerülni a tekintetét. 

- Szeretnélek kicsit megismerni benneteket, és szeretném azt is látni, hogy mozogtok. - folytatta az ismerkedést Gábor. - Ezért hoztam egy játékos bemutatkozós feladatot labdával. 

Zsoltinak már fennakadt a szeme ettől az ötlettől. A labda, mozgás és bemutatkozás sehogyan sem hangzott olyan kombinációnak, amiből számára bármi jó sülhetne ki. "Na én itt most megint jól be fogok bemutatkozni" - mondta magában és továbbra is próbálta kerülni a tanár tekintetét, nehogy valami véletlen folytán neki kelljen a labdákért elmennie. 

Gábor másokat választott ki a feladatra, akadtak srácok, akik örömmel hozták a kis piros pöttyös labdákat. 

- Nem, nem azokat. Medicin labdákat hozzatok. 

Zsolti már a falat kaparta. "Medicin labdákat. Mind dög negéz."

A játék lényege az volt, hogy a gyerekek szétszóródtak a teremben, de mindenki közelében volt valaki. Egymásnak kellett dobni a labdát úgy, hogy a másik elkapja és mindketten mondják a nevüket. A dobó azelőtt, hogy dobna, az elkapó azután, hogy megkaparította a labdát. Gábor magának azt a feladatot adta, hogy minden dobás után az elejétől kezdve elismétli a neveket. 25 gyerek volt az osztályban... 

Nem csoda, hogy ő rontott előszőr. 

És minden alkalommal, amikor rontott, Gábor csinált 10 fekvőtámaszt. 

A gyerekek már kárörvendően nevettek fel, amikor ismét elvétett egy nevet és fekvőtámaszozni parancsolták tanárukat. Gábor meg szépen sorban nyomta fekvőtámaszokat egyre többször szólítva nevükön a diákokat. 

Nem ő volt az első, aki hibázott, de amikor Zsoltihoz ért a labda nem tudta elkapni. Kicsúszott a kezéből és ő ügyetlenül, majd orra bukva lépdelt utána.

- Semmi baj, kapd fel gyorsan és mondd a neved...Kiáltotta oda Gábor.

Ekkor képett be Józsi-bá a terembe, hatalmasat fújva a sípjába.

- folyt köv -