Mégis mi rossz történhet? Hát el fog tűnni a média...a zajban

 Mármint az AI (mesterséges intelligencia) elterjedésével. Írtam erről a témáról már pár bejegyzést, de eddig mindegyik összességében pozitívan ítélte meg a mesterséges intelligencia jelenlétét:

- A mesterséges intelligenciáról szóló vitához:

https://www.annyit.com/2023/04/a-mesterseges-intelligenciarol-szolo.html

- A mesterséges intelligencia és a felsőoktatás

https://www.annyit.com/2023/01/a-mesterseges-intelligencia-es.html

- A mesterséges intelligencia és a szerzői jogok

https://www.annyit.com/2023/01/a-mesterseges-intelligencia-es-szerzoi.html

Az ebben foglaltakat mind tartom, most mégis fontosnak tartom összefoglalni, hogy én milyen veszélyeket látok. Ez a bejegyzés szóljón arról, hogy miképpen fog eltúnni a média:

A média eltűnése

Az eltűnést abban az értelemben értem, hogy a zajban fog eltűnni. A közösségi média (Facebook, Instagram, TikTok, Twitter stb.) jelenléte már most jelentősen felvizezte a médiának azt a közvetítő szerepét, amiről a nevét is kapta, a mesterséges intelligencia erre fel fogja tenni a pontot. 

A média egyik felmenője, technológiai bázisa a távközlés, ami a távíróval, majd a telefonnal kezdődött és ami mára az üvegszállas kábeleken vagy a "rádiótelefonok" hullámain lehetővé tette a kommunikációt, adat és információcserét egymással fizikailag nem érintkező felek között. 

Nem kell sokáig ássunk, hogy a kezdeti technológiákat és a mesterséges intelligenciát egy ördögi szándékkal kössük össze és megkapjuk a Magyarországon "unokázásnak" hívott lenyúlás gyakorlatilag védhetetlen verzióját. Pár tizedmásodpercnyi hanganyag elég egy embertől, hogy tökéletesen rekonstruálni lehessen a hangját, egyetlen fotóból már tökéletes videófilmet lehet készíteni. Ez nem a jövő, ez ma elérhető, megcsinálható. Szerintem hónapokra vagyunk attól, hogy ez bárki számára két perces munka lesz egy ChatGPT-nek adott feladat vagy egy a képalkotó AI mintájára működő videókreáló prompt segítségével. 

Innentől kezdve nincs az a médiatartalom, aminek hitelességét komolyan lehetne venni. Vegyük észre, hogy két ága van ennek:

1. Technológiailag lehetséges 

2. Eltűnt a média kapuőr szerepe, a szerkesztőségek hatalma arra, hogy uralják a képernyőt, a műsoridőt, az emberek figyelmét és a közvítetett tartalmat. 

A kettő abban az értelemben összefügg, hogy ez a kapuőr funkció csak azért és csak addig működhetett, amíg a technológiához való hozzáférés, drága, bonyolult, vagy hatalmi eszközökkel könnyen korlátozható volt. Ma a zsebében hordja mindenki azt a technológiát, amivel mondjuk a Magyar Televízió 1985-ben rendelkezett. Annál sokkal többet is. 

A korabeli (tényleg már csak múlt időben érdemes beszélni róla) szerkesztőségek szerepe nagyon hasonlított a konzervatív gondolkodók által mindig is nagyra tartott auktorokéhoz, a tudás, a hatalom, a befolyás tapasztalat és a hagyomány újtán átadott elit minőségéhez. Jó 10 éve írtam erről egy bejegyzést, most csak egy rövid részletet idézek, ami már az előző bejegyzésben is egy idézet volt:

"A hagyomány exkluzív, ahogy minden értelmes tevékenység az, mivel csak lassan tanulható el, tekintélyek vezetnek be rejtelmeibe, s ily módon fittyet hány a frissen szerzett pénzük vagy emberi jogaik alapján bejutni kívánókra. Nekik hosszasan kellene várniuk, míg megszerzik a szükséges tudást, hacsak türelmetlenségük folytán nem vágyakoznak arra, hogy egy hagyománytalan, tehát értelmetlen és önkényes világban éljenek. Minden megkülönböztetés, jelentőségadás aszimmetriára utal. A hagyomány csak aszimmetrikus helyzetekben adható át, s az ilyen helyzet, egy mester elfogadása alázatot, az alázat pedig jellemet kíván. A demokratikus ember de Tocqueville szerint mindezekkel szemben idegen: se jelleme, sem alázata, sem hagyománya." 

Molnár Attila Károly, aki e sorokat papírra vetette (az eredeti hivatkozás link már nem működik sajnos) egyáltalán nem a média szerkesztőségekre gondolt, amikor a hagyományról, a tekintélyről és a tudásról írt. Sőt, tartok tőle, hogy az ő szemléletmódjában a média sokkal inkább tartozik ahhoz a "türelmetlenségük folytán vágyakozó" világhoz, aminek ellenpontozásaként írt a hagyományról és annak felszentelt megtestesítőiról az auktorokról.

Az újságírás valaha forradalom volt. A szószék és a téren kidobolt hirdetmények ellenpontozása, demokratizálása azáltal, hogy a nyomtatott sajtó eszközeivel saját (és legfőképpen eltérő) tartalmakat hozhassanak létre olyanok, akik se szószéket, se katedrát, se bírói pulpitust, se parlamenti széket nem kaptak. 

Elpördült a világ mindannyiunk alatt és ma már alig valahova jut el, hogy mit beszélnek a papok a szószéken, ámde egy médiabirodalom matuzsálem korú feje ha házasodik aztán mégse az a bolygót bejárja. Most még utoljára. Azok számára akik még ezeket a szerkesztett, szűrt, egy szűk keresztmetszeten (a szerkesztőség és a mögöttük álló tulajdonosok) által áteresztett információt fogyasztják. 

Az új nemzedék azonban már nem őket, hanem egymást nézi. A média nem egy homokorához hasonlít, aminek leszűkített közepén kell csak elhelyezkedni, és máris minden áthaladó homokszemet kontrollálni lehet....lehozom, nem hozom le. 

Ma már mindenkinek saját homokórája van/lehet és a tartalomszolgáltatás (content creator) olyan szakma lett, ami nem szakma mert bárki magára aggathatja. Se belépő, se diploma, se engedély, se kamarai tagság nem kell hozzá. Nem kell hozzá levizsgázni a nagy mesterek előtt, mint egy pszichoterapeutának, és mediaiskolába se kell járni. Csak meg kell nyomni egy gombot. 

Ez eddig a felvizezés. Vegyük észre politikai, hatalomtechnikai szempontból, hogy ez egy radikális demokratizálódása a médiának. Mert miről is van szó. Egy a hozzáférést technológiai, adminisztratív és hatalmi eszközökkel korlátozó "elit", pár évszázadon keresztül kiépített egy a korábban kritizálthoz képest nagyon hasonló hatalmi bázist, csak a hangsúlyokat tolta át más szereplőkre. A könyvnyomtatás megjelenése előtt, az egyház monopoliuma volt a tartalomszolgáltatás. A könyvkiadóké és az újságok majd a televízió szerkesztőségeké lett ezután. A különbség hatalomtechnikai szempontból nem volt nagy. 

Amiért visszasírjak majd mégis ezt a szűk keresztmetszettet az az, hogy annak korlátozott mérete okán része volt egyfajta common sense...egyfajta közmegegyezés. Mármint egymás közötti megegyezés. Nem is annyira tudatos, mert ami tudatos, azt érdekek mozgatják. A valósághoz való tudattalan viszonyulás azonban olyasmi, amit sokkal nehezebb felülírni. 

És a XX. században annak minden szörnyűségével együtt a valóságról volt egy közmegegyezés. Kitapinthatóak voltak ennek a valóságnak a határai. Igaz az, amiről kép készült, igaz az, amiről filmfelvétel készült, amiről szemtanúk számolnak be. Igaz az, amit össze lehet apró elemenként állítani a túlélők beszámolóiból, igaz az, ami visszatükröződik a recehártyákon. Az olyan szavak mint dokumentálás, bizonyítás, hitelesítés, forrásellenőrzés, több forrásból történő ellenőrzés mind-mind ebből a közösen elfogadott valóságnak a medencéjéből merítenek. 

Husserl, Heideger és Sartre fenomenológiájából merít talán ez a gondolkodás, vagy onnan, ahonnan ők is merítettek. Mindenesetre a fenomenológia arra törekszik, hogy a dolgokat úgy vizsgálja, ahogyan azok megjelennek vagy tapasztalhatók, anélkül, hogy előzetes feltételezéseket vagy elméleteket alkalmaznánk rájuk. 

A média ezt úgy közvetített felénk: 'A hír szent, a vélemény szabad'. 

A BBC alapelvek, a mediaetikai szabályok, tehát a szűk keresztmetszett felszentelt papjainak egymás között viszonyítási alapként elfogadott törvényei arra épülnek, hogy a megtapasztalható, látható, leírható, hallható, lefényképezhető, filmre vehető valóság a tények világába tartozik, ezek dokumentumok (micsoda súlyos, bizonyító erejű szó). Ezekkel a jelenségek rögzíthetők és a jelenségről nincs vita. Az ott van, ott volt. Ez alapján bűncselekmény a holokauszt tagadás. Annak bekövetkezte tény. Mitől tény? Mert többszörösen dokumentált. Filmen, képen, szemtanúk által, beszámolók által, emlékezetekben, traumákban, hangokban, szagokban és vizuális ingerekben. Julius Ceasar hadjáratait ő maga, a kortársai, az ellenségei és az utódai is dokumentálták. Jézus létezéséről is vannak (a Biblián kívüli) dokumentumok. Csak azért sorolom ezeket a példákat, hogy érzékeltessem velük mit értek azon a megegyezéses világon, amiben egy jelenség létezését igaznak tartjuk. 

Ezt a szálat már nem bontom ki, de a jelenségek értelmezése, racionalizálásra, konceptualizálása, elemekre bontása vagy éppen elméletekké,-izmusokká való összeillesztése, a korszakalkotás, az elemzés, a történeti keretbe illesztés ez mind mind absztrakció és a tények világán felüli emberi (tehát esendő) művelet. 

Namost lezárva ezt a gondolatmenetet, a mesterséges intelligencia a fenomenológiai alapjait fogja kikezdeni. Az emberi észlelés teljes spektrumát re-konstruálni tudjuk. 

A virtuális világban minden, még az emlékezet (mit tud rólad a Google?) is bitenként alakítható és a mesterséges intelligencia a ma "dokumentáló erejűnek" tekintet eszközök MINDEGYIKÉT anullálni fogja. Olyan tartalmakat hoz létre az eddig személyesnek tekintet elemekkel (a fotód, a videófelvételed, a hangod, az írásod, a rólad szóló dokumentumaid, a mengnyilvánulásaid, a szavaid, a dalaid, a rajzaid, a festményeid, az aláírásod (!)) amilyet akarsz. De nem csak te. Hanem akárki. Az például, aki le akar járatni, aki ki akar forgatni a pénzedből, aki meg akarja előzni, hogy megkapj egy állást, aki meg akar akadályozni, hogy indulj egy választáson. 

A mesterséges intelligencia a közösségi média léptékéhez hasonló módon fogja demokratizálni a valóság tetszőleges irányba történő hajlítását. Mindenki kezében lesz egy KESMA. Egyetlen utasítássorral egy olyan világot épít ki rólad, aminek zajában teljesen jelentéktelen és hangtalan lesz a valóság. Ráguglizva a nevedre az jön ki, amivel elárasztották a netet, a fotóid, a sosem adott interjúid. 

Namost ez szorozzuk fel történelmi eseményekre, politikai és közbeszéd vitáira, tudományos érvekre, kulturális tartalmakra. 

A világnak nem abban az értelemben lesz vége, hogy beledőlnek a hidak a folyókba. Az legfeljebb következménye lesz annak, hogy elveszítjük a valóság szó jelentését. Sőt a valóság jelenségét.

Azonban, hogy mégse apokaliptikus képpel fejezzem be. Lehet, hogy megtanulunk majd ezzel is együtt élni. Hogy nincs igazodási pont. Itt a posztmodern, csak narratívák vannak. Lehet, hogy az alma még mindig a fejedre esik, de ezt be is kéne bizonyítanod...kép van róla? És máris ott tartunk, hogy az egymás közötti térben a valóság kreálható. 

Ez a kreálhatóság azonban régi álom. Hát nem erről szól egy paróka? Vagy modern változata az Instagram filter? Egy olyan világban (mint itt Szingapúr), ahol minden fiatal inkább egyedül akar élni, és találkozásaik 90%-a online történik, melyik az igazi arc? A filteres, amit mindenki lát, vagy az amivel lefekszel aludni, azt azonban senki nem látja. Te sem..

Ez nagyon sokaknak vágyálom, nem fenyegetés.