...és még annyit, hogy...

Egyetlen napon belül két szalagcímet olvastam. Az egyik szerint New Yorkban betiltják az AI-t az iskolákban. A másik szerint Dél-Korea ingyenessé és korlátlanul hozzáférhetővé teszi minden állampolgára számára. A részletek természetesen árnyaltabbak, de számunkra legyen elég most annyi, hogy a két hír két tökéletesen ellentétes társadalmi reflexet jelenít meg. Az egyik azt mondja: az AI veszélyezteti az emberi fejlődést , ezért legalább a gyerekeket távol kell tartanunk tőle. A másik: az AI lesz a következő alap-infrastruktúra , ezért nem szabad engedni, hogy csak azok férjenek hozzá, akik meg tudják fizetni. Mi történik, ha ezt a két hozzáállást tíz, tizenöt vagy húsz éven keresztül folytatják? Tegyük fel, hogy maga az AI mindkét helyen ugyanúgy fejlődik tovább. Egyre jobban kutat, elemez, programoz, tervez, tanít és intéz ügyeket. New York azonban fékezi a használatát, Dél-Korea pedig közművet épít belőle. Eljátszottam a gondolattal és négy szcenáriót építettem fel belőle. 1. New Yor...

A képen látható diákok bölcsészek. Magyarul legalábbis így mondanánk. Chinese Studies a diplomájuk neve, nagyjából megfelel az otthoni magyar szaknak, leszámítva néhány apró részletet, amiről ez a bejegyzés szól.  Büfé-ruhatár szak, emlékszem otthon a bölcsészeket és a szociális szakokat is így gúnyolták az én időmben. Tarisznyás bölcsészlány. Ez talán a 70-es évekből jöhetett, álmodozó, hippi diákokra utalva, akik meseszép ideológiák és eszmék között lebegve tengették mindennapjaikat.  Amikor többet mozogtam külföldön, főleg Kelet-Európában és Közép-Ázsiában, vagy amikor Örményországban dolgoztam, akkor észrevettem, hogy ez a jelenség nagyon hasonló módon jelen van a térség országaiban. Érdekes módon a posztszovjet térségben a filolog – nagyjából a nyelvészet, az irodalom és a nyelvi képzés határán elhelyezkedő szak – kapcsolódott hasonló életpályákhoz. Én a szociális képzéseket ismerem jobban belülről, és be kell valljam, ezekben nagyon egyértelműen tetten érhető valami ebb...

Tegnap reggel, miközben lázasan olvastam az otthoni híreket az apadó Dunáról és Paskról egy közösségfejlesztő rendezvényen voltam itt Szingapúrban. Asset Based Community Development..nem tudom van-e hivatalos magyar megfelelője, én talán úgy fordítanám Erőforrás-alapú Közösségfejlesztés.  Miközben magam is egy iskolában oktatok hasonló dolgokat, nekem mindig van ezekkel a flipchart-os tréningekkel kapcsolatban egy ellenérzésem vagy gyanakvásom. Közösségfejlesztő tréning, peer support network, ABC modell, social capital.....tréningalsó, tréningfelső. Ezek főleg azóta szaporodtak el, amióta EUs pénzekre lehet pályázni. De nem kell ehhez az EU-ban lenni, itt Ázsiában is nyomják ezerrel. Az ellenérzést mindig az szüli, hogy ez is egy olyan dolog, amit a téma evangélikusai évtizedek óta nyomatnak, tanítanak, terjesztenek, és ezek formája legtöbbször a körbe ülős, flipchartos, máskor szabadtéri teamépítős tréning. Aztán 30 év után azért telteszi az ember a kérdést magában. Ok és akkor mo...

Csokonai Vitéz Mihályt tulajdonképpen egész életében az anyja tartotta el. Olyan korban próbált magyar nyelvű költőként létezni, amelyben még nem állt rendelkezésre működőképes társadalmi infrastruktúra. Nem volt elegendő számú fizetőképes olvasó, fejlett könyvpiac, országos kulturális nyilvánosság és olyan polgári közönség, amely rendszeresen pénzt adott volna magyar nyelvű irodalomért. Lehetett patrónust keresni, előfizetőket gyűjteni, alkalmi megbízásokból élni, állásért folyamodni és személyes kapcsolatokon keresztül támogatást remélni. De magyar költőként, közvetlenül az olvasókból megélni szinte lehetetlen volt. Kortársai között is nagyon nehezen találunk olyat, aki a művészetéből élt. Kazinczy birtokos nemes és egy ideig állami tisztviselő volt; Fazekas katonatiszt, majd debreceni gazdálkodó; Kisfaludy Sándor pedig földbirtokos nemes. Az irodalom művelése rendszerint egy másik egzisztenciára épült. A művelt elit jelentős része latinul vagy németül olvasott, a magyar nyelvű k...

A múlt héten kicsit több időm volt arra, hogy részt vegyek különféle rendezvényeken, amit a Ngee Ann Polytechnikum szervezett, az iskola, ahol jelenleg innovációt és ún. critical core tárgyakat tanítok Szingapúrban.  Ez alkalommal az iskola inkubációs programja (Sandbox) állította ki azoknak a diákoknak a standjait, akik saját vállalkozásba kezdtek. Ugyanaznap egy másik helyszínen szintén a Sandbox szervezésében és a Google szponzorálásával AI hackathon zajlott.  Túlzás nélkül mondhatom, hogy ilyen és hasonló rendezvények, programok, felhívások egymást érik az iskolákban. Jövő héten is megyek párra, oda hivatalból, a saját diákjaim augusztus 12-én adják elő projekt terveiket a bevont partner cégeknek.  A szingapúri oktatás erőteljesen ösztönzi a vállalkozói gondolkodást, miközben a hallgatók túlnyomó többsége várhatóan nem vállalkozó lesz. A helyi illetőségű foglalkoztatottak 88,2 százaléka 2025-ben alkalmazottként dolgozott, és mindössze 7,3 százalékuk számára jelentette...

A történet, amit elmesélek Észtországban esett meg velem. Aki akarja, meghallja a párhuzamokat.  Amikor Észtországban éltem, az első években szociálpolitikát oktattam egy helyi egyetemen, és abban a cseppnyi országban, ahol mindenki ismer mindenkit, hogy hogynem, a szociális minisztérium egyik helyettes államtitkára nálam írta a doktori disszertációját. Elég sok időt töltöttünk együtt, később jóbarátok is lettünk, a mai napig tartjuk a kapcsolatot.  Én sokszor megkértem, hogy hadd menjek vele vidéki útjaira, engem nagyon érdekelt, hogyan csinálnak szociálpolitikát. De volt, hogy ő jött velem, mert érdekelte a dolog, amivel éppen foglalkoztam. Így történt, hogy egy alkalommal az ország legkisebb és egyben legszegényebb, alig több mint harmincezer lakosú megyéjében kötöttünk ki.  A fotó gen AI illusztráció.  Összesereglettek a térség önkormányzatainak vezető szociális szakemberei. Az egész társaság volt talán tizenöt fő. Eredetileg ez az én látogatásom volt, a helyette...

Megnéztem ma Christopher Nolan filmjét, és nagyon tetszett. Kicsit féltem tőle, mert anélkül, hogy rákerestem volna ömlött rám különböző csatornákon a film, vagy éppen a rendező fikázása. Arról hogy mennyire hű Homérosz eredeti történetéhez, arról, hogy micsoda woke casting, arról, hogy mennyire gagyi a történelmi hitelesség, vagy éppen azért mert Nolan agresszíven elutasítja az AI (és sok más régebbi) technológia alkalmazását.  Engem a film egészen máshol ragadott meg, bár ennek azért van kapcsolódása a fentiekhez.  Tactile - nem tudom magyarul használjuk-e ezt a szót mondjuk taktilisként. Angolul ez jutott eszembe azonnal. Tapintható, testközeli, érzékletes? Az egész film olyan, hogy szinte meg lehet fogni. Érzed a szálkát a kezedben, tengeribeteg vagy a hullámzástól és minden olyan végletesen személyes, testközeli. Nem látod a filmet, megéled. IMAX moziban néztem meg itt Szingapúrban, ami sokat segített ebben az élményben, a film maga is erre lett optimalizálva, de szerinte...

Habár az IKAROSZ, az első sci-fi könyvem magyarul csak pár hét múlva fog megjelenni, angolul már egy éve elérhető és nagyon biztató visszajelzéseket kapott. Saját kiadásban nagyjából 200 eladás (és KENP olvasás) után 4.2 értékeléssel áll az AMAZON-on. Ennél is fontosabbak számomra azok a visszejelzések, amiket vagy hivatalos review-ként vagy emailben, messengeren kaptam.  Miközben dolgoztam a könyv magyar verzióján, már írtam a második részt, ami egy prequel, egy előzménytörténet " Az első Sol " címmel. Míg az IKAROSZ egy majd nyolvszáz oldalas nagyregény, ami az első marsi telepek viszontagságait dolgozza fel, az előzménytörténet sokkal rövidebb, egyetlen telep eseményei és főbb karakterei köré épül.  Kiknek ajánlom ezt a könyvet és kiket várok tesztolvasásra? Ez egy lassú, tapinthatóan valóságos, mélyen emberi túléléstörténet a Marson: a kelet-európai munkakultúráról, egy lepusztult bányásztelepről és egy közösségről, amely minden nehézség ellenére valahogy mégis összekovác...

Így is hosszúra nyúlt. Az emberek azonban hiperérzékenyek. És ez Magyarország számára kivételesen jó hír. Hiperérzékenyek az ígéretekre, és érzékenyek a saját elvárásaik kapcsán. Számomra a Polgár Judit Köztársasági Elnöknek való felkéréséről szóló Magyar Péter poszt alatti kommentek igazából nem Polgár Juditról szólnak. Hanem arról, hogy a szavazóik (vagy legalábbis a komment szekció) megüzenték Magyar Péternek, hogy nem a személye nyűgözte le őket, hanem a lehetőség, hogy végre beleszólhatnak dolgokba. És ha kiderül, hogy mégsem, akkor Magyar Péter hirtelen úgy fog kinézni, mint a túlmozgásos Gyurcsány és az akaratoskodó Orbán egy összegyúrt verziója, és akkor ez egy nagyon rövid móka lesz. De csak számára. Mert nagyon úgy tűnik az emberek beleszólást, bevonódást akarnak. Nem azért lendült meg a közélet, nem azért lettek a politikai podcast-ok és a parlamenti közvetítések a legnépszerűbbek mert az emberek egy előadást akarnak nézni. Azt tették 36 évig. A lelkesedés arról szól, hogy v...

Nem egyszer írtam ezen a blogon, a Tanú című filmet idézve, hogy a "kisnyilasoknak meg lett bocsátva" megközelítést mennyire károsnak tartom. Most is így gondolom. Mégis tudtam, hogy el fog jönni a pillanat, amikor olyan ember kerül lencsevégre (letartóztatásra), akit ismerek. És ez akkor is gyomorszorító érzés, ha az ismeretség régi, elfeledett, nem is volt túl erős és más időkhöz kötődik.  Bús Balázs ha jól emlékszem alpolgármester volt a III. kerületben, amikor én kapcsolatba kerültem vele. Ismertem őt régebbről is, vagy jobb így mondani, tudtam róla, ugyanis talán két évvel végzett felettem a szociális munka szakon.  Ennek kapcsán kerültünk kapcsolatba olyan 2002 magasságában. Ő felelt többek között a szociális ügyekért. Én meg akkoriban éppen egy olyan szolgáltatást vezettem, ami szociális szolgáltatásokat nyújtott pszichiátriai betegek részére egy civil szervezet keretében. Akkoriban a hozzánk hasonló szervezetek általában azt a stratégiát követték, hogy volt valamilyen...

Már középiskolásként kiszúrtam őket. Pedig akkor még KISZ-esek voltak. Én általában szerelmes voltam valamelyik elérhetetlen lányba, ők közéleti témákról beszéltek. Ő nem gyalogolt, csoszogott, vánszorgott, hanem minden pillanata olyan volt, mint aki éppen egy fontos találkozóra indul.  Gólyabál, diákújság, iskolarádió. Később (alig pár év múlva) már HÖK-ösnek hívták őket. Szempillantás nélkül váltottak betűszavakat. Hisz úgyis csak a pozíció volt a lényeg. 1989-ben, egy évvel a rendszerváltás előtt, én még harmadikos középiskolás voltam. De már mindenki tudta, érezte, hogy ez a rendszer megy a levesbe. Az iskolaigazgató diadalittasan emelte fel a fejét a papírból, úgy jelentette be, hogy ezeknek az idegesítően fontoskodó diákoknak az egyike (jó tanuló, jó sportoló) felvételt nyert az MSZMP-be. Hangos röhögés morajlott végig az egybegyűlteken. Last minute jegy a Titanicra. Nekem 17 évesen ez volt az első gondolatom. De ő tudott valamit. Volt a csávóban egy magabiztos mosoly, amit s...

Nem tudom megállni, hogy ne tegyek említést arról a rossz érzésről, ami aközben fogott el, amikor Magyar Péter nagy leleplezésnek szánt sajtótájékoztatóját hallgattam. Be lett előre harangozva, hogy most már a hétvégi Fidesz pártkongresszus is okafogyottá válik, amiről nekem elsőre az ugrott fel, hogy ezek szerint akkora bűncselekményt tártak fel, ami alapján be kell tiltani a pártot?  Gondolkodtam, mi lehet az, mert van az a szint, és a Fidesz, mint párt, szerintem réges régen elérte ezt. Azt vártam, hogy valami nagyon egyértelmű papírt, dokumentumot, esetleg vallomást találtak arra, hogy a párt sajátjaként kezelte a magyar költségvetést, ne adj isten orosz/kínai pénzeket fogadtak el a magyar választások befolyásolására, súlyosan visszeéltek állampolgárok adataival, amiket azok az államnak és nem egy politikai pártnak adtak. Ráeresztették a titkosszolgálatokat az ellenfeleikre és esetleg a papírok nem is a kormány hanem a párt felé mutatnak (bár-e kettő az eltelt 16 évben ugyanaz ...

A cikk első része itt megtekinthető:  Szingapúr és az AI: hogyan lett a városállam a mesterséges intelligencia egyik globális kísérleti laboratóriuma? Hát ezeket a rendszereket aztán valakinek működtetnie és folyamatosan fejlesztenie is kell. Itt kerül előtérbe az oktatás szerepe, ugyanis Szingapúr nem úgy képzeli ezt az egészet, hogy ideköltözik pár világcég, a fenekük alá tolnak mindent és a befizetett adón keresztül (tovább) gazdagszik az ország. Szingapúr első kézből akar profitálni a jelen idejú fejlesztésekből, kész arra, hogy bátran a kísérletezés, és modellezés terepévé váljon, azonban fokozatosan a maga képére is alakítja az elérhető csúcstechnológiát és gondot fordít arra is, hogy a helyi lakosság képessé váljon ezeknek használatára, működtetésére és egyre inkább fejlesztésére is. Érdekes módon az oktatással kapcsolatos stratégia Szingapúrban nem az, hogy külön AI tantárgyat vezetnek be az oktatási rendszer különböző szintjein. Az alapelv nagyjából így foglalható össze: L...